A Fidesz szerint a baloldal kormányzása alatt szétverte az oktatást, elvette a pénzt az iskoláktól, eladósította az intézmény-fenntartó önkormányzatokat, míg a nagyobbik kormánypárt 2010 óta a szocialisták által elvett pénzeket pótolja.

A Fidesz parlamenti frakciója csütörtöki közleményével Erőss Gábor csütörtöki sajtótájékoztatójára reagált. A Párbeszéd Magyarországért oktatási szakpolitikusa azt mondta: bár az oktatási rendszer megbukott, a kormány ugyanazon az úton megy tovább. A politikus szerint emiatt a működési zavarok tovább fognak erősödni, mert a kormány éppen az ellenkezőjét tette annak, amit a Tanítanék mozgalom, a tanárok, a szülők és a diákok kértek.

A Fidesz szerint a köznevelésben ma iskolafejlesztés zajlik, a kormány ingyenes gyermekétkeztetési programot működtet, emellett a rendszerváltás óta a legnagyobb pedagógus-béremelési és a legnagyobb ingyenes tankönyvellátási programot hajtja végre. Az oktatásra fordított költségvetési támogatás jövőre 455 milliárd forinttal több lesz, mint a baloldal által utoljára benyújtott, 2010-es költségvetésben – hangsúlyozták.

Az iskolák fenntartásával kapcsolatos vitát a köznevelési kerekasztalnak köszönhetően sikerült rendezni – fűzték hozzá.

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Bringás
@silber13: Ha nem tetszik, ahogy vezetik az országot, ne szavazz rá! Nekem tetszik!
silber13
@Bringás: Képes vagy rá, hogy felfogd, mi itt a téma?Az, hogy amit ők szétvertek, azt másra próbálják kenni! Erről van szó! Az oktatásról! Érted? Nem ezeknak a silányságoknak a kormányzásnak nevezett ország lenullázásáról!
Nagy Mária
silber13 Hagyd szegényt! Elég idős már, de benne testesül meg a mai "oktatási reform".
Bringás
@silber13: Magyar Bálint volt az oktatás szétverője. Orbánék most próbálják meg ezt a kárt minimalizálni!
silber13
@Bringás: Hogyne! Persze! Ők aztán olyanok! Engedtessék meg, hogy
nyiharásszak!:-)))
Bringás
@silber13: Bálint törölte el a szorzótábla megtanulását és a verstanulást. Ő liberalizálta a tankönyvpiacot, hogy aztán ezer féle tankönyv lett hirtelen! Alatta nem lehetett alsóba buktatni! Bátor újító volt az oktatás szétverésében.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.