A következő hónapokban is folytatódhat a lendületes bérnövekedés az MTI által megkérdezett elemzők szerint.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője idén 5 százalékos bruttó bérnövekedésre számít, ami az adóváltozások miatt 6,6 százalékos nettó béremelkedést eredményezhet, így az idénre várt 0,9 százalékos infláció mellett 5,7 százalékkal nőhet a reálbér. A bérnövekedés mértéke ezt is meghaladhatja, mivel egyes hiányszakmákban gyorsuló béremelkedés várható a következő években, amit az utóbbi hetekben folytatott bértárgyalások – egyes esetekben kétszámjegyű bérmegállapodások – is tükröznek, egyes ágazatokban pedig folyatódik az életpályamodellek bevezetése.

"Lendületesen emelkednek" a bérek az MTI szakértői szerint

Barczel Vivien, az Erste Bank makrogazdasági elemzője úgy véli, hogy a nominális bérek továbbra is lendületesen emelkedhetnek a következő hónapokban. Reál értelemben nyár végéig számít szemmel látható gyorsulásra, mivel júliusig folyamatosan süllyedhet az inflációs ráta, elérheti a -0,2 százalékot. Az év egészét tekintve is visszafogott inflációval számol, éves átlagban 0,5 százalék lehet a fogyasztóiár-emelkedés.

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Lendületesen emelkedik a nyomorgók száma !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Borsodi
Ez teljesen igaz emelkedtek 100-150% kal azoknak akik eddig is milliókat kerestek.Így is kell, aki szándékosan meg károsította a Magyar népet az meg is érdemli! A becsületese dolgozókba meg csak rúgnak egyet,és röhögnek.
human
Közalkalmazotti szektor egy bizonyos területein 8 éve nem volt bérfejlesztés. A parlamentben egy jobbikos rákérdezett, hogy nem-e kellene ezzel a területtel is foglalkozni. Egyértelmű nem volt a válasz.
papa.49
Igen emelkedett a bére azoknak akik eddig 2-3 millát kerestek 5-6 millára, ha ezt szétterítjük a dolgozókra lehet akár 1-5 % átlagos béremelés is belőle!!!
Fradigege
Például a zsideszes seggnyalók egész jó summát sepernek be seggnyalásonként.
Pálinkafőző Rézüst
off: és Hosszú Kata ezért nem nyilatkozott, fotózkodott a MTI-nak! Max igaza volt! Respekt!
Bringás
@Aki Én: A szekta nem mi vagyunk és a hülyék sem!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.