Bokros Lajos a Facebook oldalán kelt ki a kormány kommunikációja ellen, egyenesen a német párhuzamot vette elő a '20-as évekből, azt a pontot, amikor a nácik is megalkották a saját képzelt ellenségüket.

Amikor Németország elvesztette az első világháborút, a vesztesek uralkodó köreiben azonnal felmerült az igény a felelősség elhárítására. Ludendorff tábornok nyomban feltalálta a "háttérhatalmak" kifejezést, ami azt jelentette, hogy Németországot nem a harctéren győzték le, hanem a belső ellenség szúrta hátba.

Innen már csak egyetlen lépés volt a zsidó háttérhatalmak emlegetése, ami Hitler és a nácik kedvenc fordulatává vált.

Háttérhatalmak nincsenek. Illetve léteznek, mind bolond elmék és szennyezett lelkek torzszüleményei. Arra szolgálnak, hogy eltakarják a bolondok és gonoszok elsődleges felelősségét a gazdaság és a társadalom szétzüllesztéséről.

Már írtam korábban, hogy az önmaga csalhatatlanságába belerévedt vezér bamba őrülete képes fantazmagóriák kiagyalására. De még nem írtam, hogy a vezér lakájai hivatali kötelességüknek érzik, hogy ők is szajkózzák az őrültségeket. Ez új jelenség. Romló anyagi gazdagságú, széteső társadalomban azonban ez sem megtakarítható. A vezérnek kiszolgáltatott kegyenc kénytelen bolondot csinálni önmagából.

Most itt tartunk. A sorosozás és a háttérhatalmak emlegetése nyilvánvalóan bruttó bolondság, nettó hazugság.

Szóra sem lenne érdemes, ha nem a magyar kormány felkent képviselőitől hallanánk az ordas eszmék újjáélesztését.

Elfelejtettétek, hogy Magyarországot a múlt században már egyszer tragédiába sodorta a lélekmérgező mocskos őrület?

Szólok, mert vétkesek között cinkos aki néma.

53 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Azért nem ártana figyelembe venni, hogy az első Orbán kormány 3 évig Bokrosból élt. Minden többi csak ostoba mese.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Igen valóban jellemző, hogy Őfenesége előszeretettel, használ olyan kifejezéseket, amiknek nincs túl jó filingje (pl. egy időben az élettér). Majdnem olyan gyakran, mint olyanokat amiről lövése sincs, hogy mit jelent (pl. mint a konzervatív vagy újabban a Közép-Európa)
wagabund
..."Bokros beolvasott Orbánnak:..."

és most mi lesz?

Tisztelem Bokrost, mert igennagy tudású ember, de a hatalom az átnéz rajta.
vonotok
Valyon nem késő már az intő szó? Valyon van még " fehérek közt egy európai " ???
jolibaba
Annyi okos, nagy tudású emberünk van, miért kell nekünk ilyen agyament seggnyaló társaságot választanunk?
Peller Anikó
@wagabund: remélem fordítva nem így lesz..
human
@wagabund: És mi lenne, ha mindenki hallgatna, mert úgyis mindegy? Gondolj csak bele.
bakegya
Majd neki is üzen vissza valami habrongyosat a fel-és alcsutkai orsos zord-bán,csakkk úgy csípőből mint a Klintonéknak,Angelának,Sorosnak,de ma -holnap már a JÓ Istennek is!
human
@bakegya: Fogadjunk, hogy Soros áll majd mögötte :) Vagy Clinton, aki mögött Soros. Vagy Gyurcsány, aki mögött Clinton, aki mögött Soros.
Erről eszembe jut a mese amiben az egész család a répát akarta kihúzni.
youtu.be/A0N-5ZOqGsk?t=1m37s
Szókrakész
Ideje lenne Bokrost egy orvoscsoportnak kivizsgálni.

Ráadásul a történelemmel sincs tisztában.
Vagy ha igen akkor jól elhazudja, megmásítja.
Az pedig még rosszabb, mint a nem ismerése.
sziha
@bakegya: ja. mar alig varom az "Üyenjük Bokrosnak, hogy ő is megértse" plakatkampanyt. Közpénzbü'
justhpeter
Azért nem ártana figyelembe venni, hogy az első Orbán kormány 3 évig Bokrosból élt. Minden többi csak ostoba mese.
sziha
@justhpeter: Ezt azoknak is el kene magyarazni, akik szerint Viktorovics nem Soros-novendek...
szép új világ
@Szókrakész: Esetleg tudsz is valakit konkrétan ajánlani?
gulyasgyula
@justhpeter: Bokros meg pézügyminisztekor az adófizetőtől összeharácsolt pénzből ..Ennek az embernek egy ép ötlete nem volt az ADÓZTATÁSON kivül ..Utánna Dávid Ibolyával hogy - hogynem bejuttatta magát Brüsszelbe ahol évekig munka nélkül vette fel, a nagy pénzt ..
Szókrakész
@szép új világ: Majd utánanézek, hogy egyáltalán kik hitelesek manapság.
F_Viktor
@Szókrakész: Írod:
"Ráadásul a történelemmel sincs tisztában."

Mesélj, mivel kábítanak az Echo TV meghívott "szakértői"?
Szókrakész
@F_Viktor: Kicsit vissza kéne venned ebből a magabiztosságból.
Miből gondolod, honnan veszed, hogy én Echo-t nézek?
Ennyire ne legyél elájulva magadtól!!!
Vizual
@gulyasgyula: Még nem láttalak itt. Hát nem volt nagy veszteség.
F_Viktor
@gulyasgyula: Írod:
"Ennek az embernek egy ép ötlete nem volt az ADÓZTATÁSON kivül .."

1) Ugye tudod, hogy a Bokros csomag 1995-1998 között 1 698.5 milliárd forintos megszorítást tartalmazott?
Gyurcsány kiigazítása a 2008-as válság után 1 400 milliárd forintba fájt,
Bajnai csomagja 720 milliárd forint volt.
Ezekkel szemben Eltolcsy 2 773,8 milliárd forintnyi elvonást zúdított a Zemberekre!
+ a jövő évi költségvetés 1 000 milliárdos újabb "nemmegszorítást" tartalmaz!
nol.hu/gazdasag/ezermilliardos-megszoritas-a-jovo-evi-koltsegvetesben-1615211

2) Bokrosról a mai napig megbecsüléssel beszélnek Lengyelországban és Romániában, elismerik, hogy Bokros gazdasági tanácsaival felgyorsították az EU csatlakozásukat.
F_Viktor
@Szókrakész: Írod:
"Miből gondolod, honnan veszed, hogy én Echo-t nézek?"

Rasszizmusod alapján gondoltam at Echo-ra, + hogy ott folyik a legnagyobb történelemhamisítás a nevenincs szakértőik által.

DE! Javítsd ki Bokrost, s majd utána visszatérünk, te hol tanultad a történelmet.
bencemacska
@vonotok: Meg kell találni"magyarok közt az európai"t!!!
gulyasgyula
@F_Viktor: ..Sajnos én is élveztem a Bokros csomag áldását ..1992-ben indítotunk egy vállakozást ami több mint 30 embernek adott munkát ..Éppen kezdtünk levegőhöz jutni mikor jött a Bokros csomag ..Én nem tisztelem ezt a népnyúzót .Semmi jó nem köthető a nevéhez ..Ezzel nem azt akarom mondani hogy többi hozzá hasonló pénzügyi szakembernek nevezett elvtárs-urat tisztelném ..
F_Viktor
@gulyasgyula: Értelek...
Utóbbi években 31-42 ezer KKV-t számoltak fel a tulajok.
Kíváncsian várom a kötelező minimális törzstőke emelés hatását (500 ezerről 3 millió forintra).
karma1
@Vizual: 20.42-re: Pedig sajnos neha felbukkan, de akkor mindig hulyeseg buggyan ki belole...:o((((
Desischado
Sajnos, hogy Bokrosnak igaza van. Nem szeretem én sem, de igazat mond!
Yoda69
Bokros ismet jol beszelt mint mindig. O az egyik leg tisztanlatobb es ratermett politikusunk. Ot kellene miniszterelnoknek valasztani es az orszag kijonne a szarbol.
Yoda69
@Szeparepa2: Mi van? Kicsapta valami a biztositekot az agyad helyen?
sgyuri2003
Arcátlanság Orbán szájából a háttérhatalom emlegetése. Mert őt az az ember szabadította rá az országra kit most a háttérhatalom működtetésével vádol. Miközben nálunk egy rasztputyin módjára, pofátlan ki a faszom az a habony árpád , egy semmilyen felelősséggel nem rendelkező ugyanakkor korlátlan hatalommal rendelkező köztörvényes bűnöző gyakorolja a hatalmat. Na ez egy konkrét háttérhatalom.
Aki Én
Bokros szakember, orbán semmiben nem az.
Aki Én
Antal Ecsi, finoman szólva is csekély képességű, de keményen elmebeteg fészkukkolónak ajánlom ezt a cikket. Na nem mintha abban bízni lehetne, hogy értelmezni tudja.
Hagyjuk Bokrost, nézzük mi van ma, mit tesznek a ma ,,szakemberei".

www.portfolio.hu/gazdasag/elkeserito_a_magyar_versenykepesseg_eljar_felettunk_az_ido.1.232137.html
herczeg0210
@Szeparepa2: Ez szép! Ennyit így összeszedni...?
almalibre
Bokros nem buta, tehát jól megfizetik azért, amit mondania kell...
Csizmás Kond
Márpedig van háttér hatalom, sőt csapatostól lobbiznak Brüsszelben azok érdekében épp a volt bokrosféle szimpatizánsok.
bencemacska
@Szeparepa2: tegnap, 23:05

Kicsit hosszúra sikerült a bemutatkozásod, de jó!!!
Szókrakész
@F_Viktor: "Rasszizmusom" szerinted kire értendő?
A valós történelem meghamisítása szerinted melyik 2-3 szinti szabadvakoló , alias csicska által megengedett?!?!?!

Te olyan sötét vagy, hogy alámész a fizikai abszolút sötét(fekete test, csak súgok) mértékegységének.
Yoda69
@Szeparepa2: Anyamat szadra ne vedd te mocsok kommunista berenc. Hazaarulo geci vagy fideSSnyik.
Jozefina
Bokros érti a dolgát!!! Orbán meg ugatja!!!
rdos
Orbán nem háttérhatalmakat vizionált, hanem háttérhatalmat. Ennyit Bokrosról.

Azért azt ne felejtsük el, ezt (hogy B. Clinton a háttérhatalom embere) az az ember mondta, aki soha nem hazudott. :-) Gondoljuk csak végig. HA van háttérhatalom ÉS B. Clinton az ő emberük (az USA volt elnökéről beszélünk), akkor joggal feltételezhető hogy az ember, aki soha nem hazudott is az ő emberük. :-)

Hova vezet a kényszeres igazmondás? Dekonspirációhoz. :-) Egyben elárulta magát túl kedves vezetőnk hogy kivel kollaborál. A háttérhatalommal. :-)

A Soros ösztöndíjból így lesz (nyakban fojtogatóan) szoros ösztöndíj. :-)
Cicamama55
@gulyasgyula: S mi van napjaink pénznyúzóival?! itt minden oké? Minden happy?
Pöpec
Érdekes, amíg Soros támogatta viktort (sz.kb.), addig a kis pocs liberális volt. Aztán paradigmát váltott, így lett végül miniszterelnök. Soros tehát megalapozta viktor politikai sikereit. Elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy kiköltözhetett a falu végi putriból, immár tekközelben nyakalhatja a közpénzen szerzett páleszt. Amibe néha bele is betegszik, olyankor másnap nyilván nem bír helytállni hivatalában.
Soros nem taníthatta neki a nemzet megosztását, mert ez a hatalomtechnika akkor még nem volt divatban. Sőt, a liberálisoknál (szabadság párti) nem is szokás a nemzet megosztása azért sem, mert a népesség egymásnak ugrasztása nyilvánvalóan megosztáshoz, magyar magyarnak ellenségévé válván, végső soron a nemzet amortizálásához vezet. És vezet, látjuk mennyien hagyják el a hazát ideológiai és munka okokból.
A sorosozás tehát olyan hatalomtechnikai retorika, amely a nemzet amortizációját hozza. És ezek a szerencsétlenek csak magyarkodnak, nemzetieskednek mi alatt magyarok tízezrei kényszerülnek miattuk (is) külföldre, elhagyni a szülőföldet...
varirmag
""Már írtam korábban, hogy az önmaga csalhatatlanságába belerévedt vezér bamba őrülete képes fantazmagóriák kiagyalására."""

Mint ahogy Bokros Lajos tette, amikor csomagját a nyakunkba cseszte !!!
Amikor a 11.kerületi piacon gyüjtötte a szavazatokat ( legalábbis megpróbálta ! ) sokan köptek rá
Nem szeretem OV-t, de egyenesen utálom ezt az össze-vissza hablatyoló alakot.
Ez vagyok
@varirmag: Sajnos, nagyon sok buta ember él köztünk, akik csak köpködni tudnak.
gulyasgyula
@Aki Én: ..
Én nem nevezném "J Ó "" szakembernek azt aki megszorításból remél gazdasági fellendülést ...
Aki Én
@gulyasgyula: Annyit mondtam, szakember. Orbánhoz képest mindenképpen.
Szerinted orbánék nem szorítottak meg? Minek neveznéd például az adónemek megduplázását, csak, hogy említsek valamit?
F_Viktor
@Szókrakész: Írod:
""Rasszizmusom"" szerinted kire értendő?"

B+ rád értem, neked írtam!

Írod:
"A valós történelem meghamisítása szerinted melyik 2-3 szinti szabadvakoló , alias csicska által megengedett?!?!?!"

Ennek fuss neki újra, de már magyarul!

Írod:
"Te olyan sötét vagy, hogy alámész a fizikai abszolút sötét(fekete test, csak súgok) mértékegységének."

Akkor én is "súgok" neked, "abszolút fekete test a fizika mai állása alapján nem létezik, nem ismerünk olyan objektumot ami bármilyen hullámhosszú elektromágneses sugárzást teljesen elnyelne.
Sőőőt, biztosan ismered Kirchoff sugárzási törvényét, amely alapján a fekete test sugároz a legjobban, ugyanis bármely test spektrális emisszióképességének és abszorpcióképességének hányadosa állandó.
F_Viktor
@Szókrakész: Még annyit, kíváncsian várom tőled Bokros történelemhamisításait, mert eddig csak mellébeszélésből mentél át a vizsgán!
Szókrakész
@F_Viktor: Pedig van abszolút sötét test.
Ott a fejed.
Csak még ezt is, mint az 5. erőt fel kell fedezze valamilyen tudós brigád.
Attól, hogy eddig nem mérték, még létezik.
F_Viktor
@Szókrakész: O'szt ugri-bugri, mi van Bokros történelemhamisításával?
Engem ez érdekel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.