Hack Péter: "Vezető kormánypárti politikusok nyilatkozatából kiderül, hogy a mai kormányzat nem hisz a nyugat-európai értelemben vett jogállami eszmékben. Nem hisz abban, hogy jó hogy ha a mindenkori hatalomnak vannak hatékony kontroll eszközei és egy olyan államberendezkedést hozott létre amelyet az uralkodó kormánypárt akarata határoz meg azon belül is kiemelten a miniszterelnök akarata. Az ügyészséget is ebbe a rendszerbe integrálták bele 2010 után. ... Szelektív igazságkeresés jellemzi ma a magyar hatóságokat. ... A törvény szerint a bíróknak és az ügyészeknek azonos fizetéssel kellene rendelkezni, de úgy tűnik az adatokból, hogy az ügyészek lényegesen magasabb fizetéseket kapnak. A bíróságokon is elhangzik, hogy nem annyira szerencsés, hogy születnek olyan döntések, amik a kormánynak nem tetszenek, mert lám ennek az lesz a következménye, hogy a bíróság számára kedvezőtlen költségvetési döntések születnek. ... Kifelé nem mindig világos, hogy a bíróságoknál tulajdonképpen az...

Forrás: atv.hu
Feltöltő: human
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
Arról is beszélni kellene, hol dolgozzon a legfőbb ügyész felesége!
Szerintem a saját konyhájában!
human
Nagyon érdekes beszélgetés. Kiderül belőle, hogy Polt Péter élete végéig ügyész maradhat csak 1/3+1 szavazat többség kell hozzá. 2002-ben is ő maradt a főügyész és elutasított több vizsgálatokat. Ezért a bal oldali kormány próbálta megkerülni az ügyészséget és úgy bíróságra vinni az ügyeket, de Polt Péter ezt az alkotmánybíróságon sikerrel megtámadta. Ugyanez megy most is és ez is lesz amíg Polt a főügyész.
A bírák kényszerű nyugdíjazása sem volt véletlen. A fiatal pályakezdő bírókra nagy nyomás nehezedik, mert előmenetelüket erősen befolyásolja a politikai elvárás.
bencemacska
Arról is beszélni kellene, hol dolgozzon a legfőbb ügyész felesége!
Szerintem a saját konyhájában!
human
@bencemacska: Meg szüljön unokákat!
bencemacska
@human: Elég, ha a lánya szül. Annak partnere most úgyis nagyon ráér.-:)))
Az ő kihallgatását nem tartja fontosnak a rendőrség!!!
Mangu
A bíróság függetlenségéről és az ügyészség szerepéről beszélgettek jogászok - gumicsont!
A világon még nem volt, nincs és nem is lesz független bíróság. Az ügyészségről pedig még beszélni sem szabadna.
human
@Mangu: Ja, és törekedni sem kell rá, mert megerőltető. Legegyszerűbb, ha egypártrendszer lesz, mert akkor 4 évente 5 milliárdot spórol meg az ország a választások elmaradásán. Akkor nem kell alkotmánybíróságot sem tartani, mert egypártrendszerben minek? Ezzel is spórolunk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.