A jövő évi költségvetésen keresztül kiemelten segítik a gyerekeket, Magyarország 2017-ben a GDP 4,3 százalékát fordítja családtámogatásokra – állította Novák Katalin család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkár szerdán Budapesten.

A Néprajzi Múzeumban tartott sajtótájékoztatón az államtitkár a jövő évi költségvetés családokat érintő adatait ismertetve azt mondta, jövőre 14 százalékkal többet fordítanak családtámogatásokra, összesen 1743 milliárd forintot, ebben benne van a kétgyermekesek adókedvezményének emelése.

Közölte, éppen az otthonteremtési programnak köszönhetően lehet sok fiatalnak majd saját gyerekszobája, mert a családjukkal új, nagyobb otthonba tudnak költözni.

Az Orbán-kormány kiemelten segíti a gyerekeket – az államtitkár szerint

Kitért arra is, hogy 100 milliárd forintot fognak fordítani fejlesztési forrásokból bölcsődei és óvodai bővítésre a következő években.

Jövőre 74 milliárd forintot fordítanak a gyerekek ingyenes étkeztetésére, ez az összeg 2010-ben még 29 milliárd volt. Az új szabályozás szerint kötelező feladat az ingyenes étkeztetés biztosítása a legrászorultabbaknak valamennyi iskolai szünetben – mondta.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón bejelentette: gyermeknapi programokkal, egyebek mellett interaktív tárlatvezetéssel várják budapesti és vidéki múzeumok a családokat vasárnap. Számos múzeum díjmentes belépést biztosít nemcsak a diákoknak, hanem a kísérő szülőknek is – mondta.

Hoppál Péter közölte, több mint húsz állami fenntartású budapesti és vidéki intézmény az ingyenes belépésen túl különböző foglalkozásokkal is várja a gyermeknapi látogatókat a "családok napján". E kulturális intézmények listája és a programkínálat részletei a csalad.hu és a kormany.hu oldalon lesz érhetők el.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
A roma gyerekeket konkrétan úgy segíti, hogy azt az 1,5 milliárdot, amit Farkas Flóri vezetése alatt elloptak újra be akarja hajtani a roma önkormányzaton. Tehát egyszer eltűnt 1,5 milliárd és ehhez jön még a mostani behajtás, összesen 3 milliárdot von el Orbán a romáktól.
Sehol a világon nem tudnak úgy elvenni ahogy Orbán adni tud.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
advocat
Ha jól fizetett államtitkár lennék, ezért a pémzért én is azt mondanám.
Bringás
Bizony, bizony! Naponta látni mélyszegényéket, ahogy cigiznek, isznak, össze vannak tetoválva, lapos tv-t néznek otthon és százezres telefon lóg a nyakukba! Olyan szörnyű, hogy a gyerekre már se idő, se pénz nem jut, mert a kábszertől hülyén mit törődik ő bármivel!
glorianna
Vajon nem lenne élhetőbb a világ, ha az embereknek rendes munkájuk lenne és normálisan nevelhetnék a gyerekeiket? Senki nem arra vállal gyereket, hogy majd kap ingyenkaját a suliban :(((

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.