Az Andy Vajna kormánybiztos tulajdonában lévő TV2 új sorozatot indított, melyben "rejtőzködő" magyar milliárdosokat igyekszik leleplezni. 

A szerda esti Tények Extrában Soros György volt Marsi Anikóék célpontja, és már a felvezetésnél komoly jobbegyenest vittek be neki:

Verte a feleségeit, fojtogatta a szeretőtit Soros György milliárdos

- indított Marsi. Soros ennek ellenére "elbújva" éli mindennapjait harmadik feleségével, aki 40 évvel fiatalabb nála – tette hozzá.

A műsor szerint Soros György vagyona mintegy 6 milliárd forint lehet. Ha a becslésük helytálló, a felcsúti gázszerelő-polgármester Mészáros Lőrinc ennél négyszer gazdagabb, a legtehetősebb magyarként számon tartott Csányi Sándor pedig harmincszor ennyi pénzzel rendelkezhet. 

Marsiék kitérnek Soros legkisebb fiára is, aki a milliárdos csemeték "botrányos életét" élte. Végül megszólaltattak egy "marketingszakembert", aki megállapítja:

A gazdag magyar milliárdosok elbújva a világ elől élnek, és próbálnak odafigyelni arra, hogy ne derüljenek ki a személyes és családi botrányaik.

109 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
@Yoda69: 8:47

...többek között Ö finanszírozta a fideszes vezérek egyetemi
tanulmányait, Ö " vette meg " a diplomákat... Akkor " fasz@gyerek" volt ???
Csak ezeket mind elfedi a narancsköd...:-(
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Bringás
@prime777: Kivételt teszek, de mint írtam, trágár, személyeskedő alak vagy és mint ilyennel, nekem nincs dolgom!
1. Az állam törvényesen járt el, volt lehetőség benn maradni. Maradtak is páran, tehát nem volt kényszer.
2.Szabályosan, a törvényeknek megfelelően adják- veszik az állami földvagyont. A földtörvényünk pedig példásan szigorú!
3. Ha árverésen a szocik szerzik meg, akkor majd gazdálkodnak. Nekem mindegy melyik magyar ember lesz földtulajdonos, lehet Gyurcsány is!
4. Aljas rágalom, hogy a Fidesz lop!
5. A 260 milliárdot Matolcsy ingatlanba, műkincsbe fektette. Jól tette!
6.Az eü pocsékul áll. A kormány feladata a rendberakása.
7. Talán nem kellett volna eszetlen szerződést kötni az EU-val és meg kellett volna egyezni az EU-s minimálbérben. Akkor nem hagynának itt az orvosaink!
8.Az oktatásban csak műhiszti van. Se jobb, se rosszabb mint volt!
9. A tanulni, dolgozni, viselkedni sem akaró szubkultúra nyomora hidegen hagy!
10. Értetlen, értelmetlen kérdésre nem lehet válaszolni!
11. Így leszünk foci nagyhatalom!
12. A kormány úgy látta jónak, hogy erre költenek! Bocsi, hogy nem kérték ki a véleményed! Legközelebb ne szavazz rájuk!
13.Nemzeti érdekeket képviselnek és nemzetállamot preferálnak az idegbeteg liberális eszmékkel szemben! Főleg nem teszik követendővé az aberrációt és a devianciát!
14. Mert a kialakult állapotokról a komcsik és a ballibsik tehetnek, valamint mert szét akarják verni Magyarországot és hazaárulnak!
15. Miért is állna le a szemétszállítás? Mert néhány nagypofájú libsi újságíró most épp ezzel a rémhírrel házal? Na ezért is mocsok alakok!

Tessék a válaszok!
prime777
@Bringás: Köszönöm a válaszokat.
Most már tudjuk miért vagy fideszes.
Ámen!
evacica
@Bringás: De minek?! Ennyi lököttséget még nem hallottam, mi az, hogy foci nagyhatalom?Milyen nemzeti érdek az, hogy a haverok, mint Mészáros Lőrinc 5 év alatt milliárdos lett?A Felcsúti kis vasút ami a vezér játékszer, a várba költöztetés, mert van egy miniszterelnök, aki azt hiszi ettől lesz nagy politikus és úri ember? Vagy a törvényeket úgy alkotják,persze visszamenőleg hogy a disznóságaikat jogilag legalizálják?Jó lenne orvoshoz fordulnod,hogy kezeljenek!
evacica
Andy Vajna bocs most már Vajna András jobb lenne, ha a saját háza táján söprögetne, ö kinek a pénzéből tollasodik? A miénkből és azon ekézi Sorost aki a saját pénzét költi, ellentétbe Vajnával! Na ez a pofátlanság!
Bringás
@evacica: És látod, működik és a népszerűsége töretlen!
evacica
@Bringás: Hát igen, sajnos Piacnyik csak kártyát adott, de észt nem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.