A Sziget Kft. közbeszerzésen mintegy 300 millió forintot, az Itt élned, halnod kell című szimfonikus rockfantáziát bemutató Esztrád Színház pályázaton csaknem 100 milliót, míg a Magyar Írószövetség körülbelül 40 millió forintot nyert el az 1956-os Emlékbizottságtól – közölték csütörtökön, egy budapesti sajtótájékoztatón.

Tallai Gábor, az emlékévet lebonyolító Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány programigazgatója arról beszélt: a hatvanadik évforduló "hatalmas lehetőség arra, hogy a tíz évvel ezelőtti kudarctörténet után valóban egy össztársadalmi, gyönyörű szép megemlékezés jöjjön létre", ebben pedig sok együttműködő partnerre számítanak.

Emlékeztetett arra: már korábban együttműködési megállapodást kötöttek az MTVA-val és a Magyar Postával, és ugyanerre készülnek a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK), a MÁV-val, a Mollal és az OTP-vel is.

A cél az, hogy ne legyen olyan magyar állampolgár, aki nem találkozik ebben az évben ezzel a csodálatos történettel – fogalmazott Tallai Gábor.

Hangsúlyozta, negyedszázaddal a kommunizmus bukása után végre lehetőség van arra, hogy reflektáljunk a saját múltunkra, ebben pedig 1956 kapcsán sok a teendőnk. Példaként említette, hogy az emberek mindmáig keveset tudnak az egykor az utcán harcoló hősökről.

Hozzátette: az 1956-os Emlékbizottság felhívásaira eddig már ezernél is több pályázat érkezett.

Kádár Tamás, a Sziget Kft. cégvezetője arról beszélt: legtöbb rendezvényük törzsközönségét azok a huszonévesek alkotják, akiknek kell és érdemes is magyarázni, mi történt hatvan esztendeje, ugyanakkor a fesztiváljaikra érkező külföldieknek is be kívánják mutatni 1956 történetét a fiatalok számára érdekes, befogadható stílusban.

Koltay Gábor, az Esztrád Színház rendezője a magyar történelem legszebb pillanatait végigkövető, a Hősök terén kétszer előadandó darabról szólva arról beszélt, "az ország legszebb szabadtéri színpadán" 21, egyenként 3-6 perces színben villantják fel a honfoglalástól a magyar történelmet.

Mint mondta, a 18 énekessel, 10 színésszel és mintegy 120 tagú tánckarral készülő előadásnak lesz olyan pontja is, amikor összesen csaknem félezren lesznek majd a színpadon. Kérdésre válaszolva kitért arra: a június közepi két előadás után csökkentett stábbal, de szeretnék műsoron tartani a művet, s azt vidéken és a határon túl is előadni.

Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke arról beszélt: egyik tervük, hogy az írók, költők '56-os szerepvállalása előtt tisztelgő virtuális emlékszobát hoznak létre az interneten, de köztéri akciókat is terveznek, valamint kiállítást hoznak létre a szervezet hatvan évvel ezelőtti székházának kerítésén.

Szólt arról is: fiatal képzőművészek számára hirdetnek pályázatot, s az erre érkező alkotásokból rendeznek majd kiállítást októberben, az írószövetség '56-os ünnepségére.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
@Levendula: Na de tényleg honnan van ennyi pénze egy emlékbizottságnak?
Ja, hogy ez is a mi pénzünk??? A franc essen beléjük.
Levendula
@Horizont: Biztos nem az unióból jött...
Nil
Kell drogra meg piára - számla meg lesz amiről csak kell

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél