Az Átrium Film-Színház igazgatója a Facebook-bejegyzésében vallott ügynökmúltjáról.

Magács hosszú bejegyzésben írja le, hogy szervezték be, és milyen jelentéseket írt.  Azt mondja: a katonaság alatt megfenyegették, megzsarolták, és végül beszervezték.

Mint írja, azért nem állt ki a nyilvánosság elé mindezzel, mert nem volt a kezében semmiféle írásos anyag, és nem akart olyan helyzetbe kerülni, hogy valamire rosszul emlékszik, és nem is tartotta valójában érdekesnek a történetet.

Azt írja:

„Bármennyire is azt gondolom, „kényszer alatt cselekedtem”, igyekeztem nem ártani senkinek, és az első adandó alkalommal, amikor már nem éreztem a közvetlen életveszélyt, ki is ugrottam, mégis az életemnek egy olyan titkától akartam megszabadulni, ami terhelt.

Szörnyű volt. A halálfélelem, a kiszolgáltatottság, az elveszettség, a manipuláltság. Elkeserítő volt 21-22 évesen egyedül maradni ezzel a teherrel. Viseljék ezt a terhet azok, akik megteremtették ezt a rendszert.”

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sentinel216
Na és, ha jelentett, akkor mi van? Tekintve a várandós bukott balhátvédet, besúgónak lenni ma dicsőség. Akit beszerveztek, az a brancsba tartozik. Lesz a színháznak támogatás, + EU pénz.
sentinel216
Ez a direktor, ha jól körülnéz a családfában, találhat még tizenkilences vöröskatona nagypapát, vagy oroszokkal harcoló partizánt is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.