Folyamatos és növekvő migrációs nyomás érzékelhető a magyar-szerb határon – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója pénteken budapesti sajtótájékoztatóján.

Bakondi György elmondta, alapvetően az erőszakos – azaz a kerítés megrongálásával járó – tiltott határátlépési kísérlet a jellemző.

Az embercsempészet is erősödött, az esetek egy része nem a magyar határ átlépésére irányul, hanem Macedóniából Szerbiába szállítják a migránsokat személyenként ezer euró körüli összeg ellenében – tette hozzá.

Közölte, naponta 250-300 migráns tartózkodik Belgrádban.

Bakondi György szólt arról, hogy az Európai Unió a befogadásra, integrációra és a szétosztásra, a kényszerbetelepítésre összpontosít. Sokkal lassabban zajlik annak a rendszernek a kialakítása, amelynek révén a migránsokat a saját országukban tartanák, nem kellő dinamizmussal változik a határvédelem, továbbá nem szilárdult meg még az önként hazatérni akarókkal kapcsolatos úgynevezett repatriálási rendszer – mondta.

Kitért arra, hogy Magyarország – rendőri erők küldésével – jelenleg Macedóniában és Görögországban vesz részt határőrizeti feladatok ellátásában.

Elmondta, Görögországban jelenleg több mint 54 ezren tartózkodnak, az országba naponta 20-60 migráns érkezik. A dél-olaszországi partokhoz érkezők 90 százaléka Líbiából indul. Naponta 2-3 ezer migráns próbál a dél-olaszországi partokra eljutni.

A prognózis szerint az idén csaknem 450 ezer migránsra számítanak ezen az útvonalon – jelezte.

Bakondi György hozzátette, hogy a macedón határnál, az Idomeninél kialakult sátortábor felszámolása után több mint négyezer migráns "eltűnt". A tipikus migrációs útvonal Szerbiába tart, és a magyar-szerb határon végződik – jegyezte meg.

Közölte, az idén 17 052 menedékkérelmet nyújtottak be Magyarországon. Ebből 4102-t tranzitzónában adtak be. Jelenleg a szerb szakaszon két tranzitzóna működik, itt 230 ember kapott nemzetközi védelmet. A Belügyminisztérium tervezi, hogy Ásotthalom térségében egy újabb tranzitzónát is kialakít.

A főtanácsadó elmondta, hogy a magyar rendőrség tavaly 1176, az idén eddig 121 embercsempészt fogott el. Az ideiglenes műszaki határzárral kapcsolatos bűncselekmények miatt a bíróság 2698 migráns esetében hozott kiutasítási döntést. E migránsok közül a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál 1667 ember nyújtott be menekültkérelmet. Őket nyitott befogadóállomásokon helyezték el, 1031-en viszont nem kértek menedékjogot, közülük eddig 516 embert kiutasítottak.

Bakondi György megemlítette azt is, hogy Ausztriában, Németországban és Finnországban szigorították a migráció területére vonatkozó egyes jogszabályokat.

A sajtótájékoztatón bemutatott táblázat szerint az "erőszakos tiltott határátlépések" száma márciusban 3300 volt, míg áprilisban ez a szám már 4200-ra növekedett.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
engem ez az NDK-s rendőrminiszter nyilatkozataira emlékezet!
RonaGyuri
engem ez az NDK-s rendőrminiszter nyilatkozataira emlékezet!
justhpeter
@RonaGyuri: Mondjuk azon a szinten is áll a főtanácsadó úr. Mi mást várhatunk egy mindenhez(is) értő emberkétől ?
Toby
Naná, majd polírozzák a drótot, nem? Jőül tudják a menejkpltek, hogy csak Körmendig kell eljutni, onnét szabad az út Österreichbe! Ezért mászkálhatnak szabadon, ki van ez találva, a genyó meg sápítozik, hogy hű, meg ha, 50.000 - és 100.000 menekült akar betelepedni Szarisztánba!
Nem hülyék ők, hanem menekültek!
"Brüsszelnek üzenjük, hogy ők is megértsék" azért vannak az osztrák határ közelében táborba, hogy ne kelljen sokat gyalogolni a sógorokig!
nezelodo
Lehet, hogy aknazárról álmodozik, pedig azt ha jól emlékezem, 1970-ben már felszedték az osztrák határnál is, csak a kerítés maradt elektromos jelzéssel.
joopapa
Én nem tudom mi a megoldás migráns ügyben, de nem is az én dolgom megoldani! De ez a Bakondi is tudhatná ha utána nézne hányan szöktek át annak idején az Osztrák-Magyar határon pedig volt aknazár meg őrizték is! Ez a kerítés csak egy látvány beruházás amelynek építése során rengeteg közpénz lett lenyúlva!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.