A nemrég a köztévéhez igazolt Tvrtko nagy dobással készül: Facebook-oldalán naponta élő videókkal vezeti fel a műsorát, amiben majd állítólag le fogja rántani a leplet a trianoni békeszerződésről. Mint írja,"rengeteg munka után, egy francia kisvárosban, egy páncélajtó mögött megtaláltam a szörnyű Trianoni Békeszerződés egyetlen eredeti példányát, s benne az elképesztő fejezetet. Döbbenetes lesz, engem rázott a hideg. S még egy dolog: a filmet jövő szombaton láthatjátok, a szombatot követő hétfőn pedig hivatalosan is a Magyar Parlamenthez fordulok beadványommal. "Azt is elárulta, hogy két politikussal is tárgyalt, akik majd segítenek neki a beadvány parlament elé kerülésében. Négy órán nézhette a könyvet, ezért 350 eurót fizetett, de a könyvhöz nem nyúlhatott, ezt két kesztyűs ember intézte helyette. Viszont így is nagyon fontos felfedezést tett: talált egy négyzetkilométernyi területet, ahol mindössze négy utca van és ahol még mindig élnek emberek. És ez valamit bizonyítani fog...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.