Közel került a magyar kormány ahhoz, hogy az Európai Bizottsággal közös megoldást találjon azoknak az aggályoknak és kételyeknek az eloszlatására, amelyek joggal vagy jog nélkül fogalmazódnak meg a paksi erőmű bővítésével kapcsolatban – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Brüsszelben az MTI-nek nyilatkozva.

A miniszter azt mondta, optimista az atomerőmű megvalósítását illetően.

Lázár optimista az atomerőmű megvalósítását illetően

"Azon fogunk dolgozni a nyári szünet kezdetéig, hogy a versenyjogi biztosnál a paksi atomerőmű létesítésével kapcsolatos eljárásokat le tudjuk zárni" – jelentette ki Lázár János Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztossal folytatott tárgyalását követően.

"Kész javaslattal jövünk a jövő héten" – tette hozzá Lázár János arra utalva, hogy az uniós biztos lehetőséget biztosít arra, hogy Magyarország javaslatot tegyen a helyzet rendezésére.

"Vestager biztos asszonytól Magyarország méltányos elbánásban részesült, és konstruktív közös munkával meg fogjuk találni a mindkét fel számára megnyugtató megoldást" – tette hozzá.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Én is optimista vagyok. Bízom bnne, hogy fog még fütyülni a talpatok alatt a szél.
alterego56
Kijaf@szomnak fog kelleni 15 év múlva a 30 ft-os áram mikor a németeknél már most túltermelés van?
agnes200
Ha optimista, akkor fogalma sincs az egészről és a következményekről. Atomerőmű témában csak tudatlan ember lehet optimista. Szerintem csak a nyáluk csorog, hogy mikor tömhetik már végre az alvállalkozókon keresztül a pénzt a saját zsebükbe.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.