A Fidesz bukóban, az MSZP stagnál, a Jobbik némileg nőtt. Ha lenne a bizonytalanoknak pártja, mindenkit laposra vernének.

A Publicus Intézet, május 12 és 17 között, 1050 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvéleménykutatásban vizsgálta a pártok támogatottságát.

A Fidesz szavazóinak száma lassú csökkenés után, az elmúlt három hónapban stagnál, majd erre a hónapra újra egy százalékpontot csökkent, és a párt támogatottsága 22 százalékon áll. Az MSZP meg tudta tartani a két hónapja szerzett támogatóit, és továbbra is 12 százalékon áll. A Jobbik támogatottság elmozdult január óta mért mélypontjáról, és egy százalékpontot növekedve, 12 százalékon áll. Ezzel a két párt újra fej-fej mellé került a második helyért folyó versenyben.

Csökken a Fidesz tábora – mutatjuk mi történt

A többi párt megítélése érdemben nem változott. Az LMP a múlt hónaphoz hasonlóan újra 3 százalékon áll. A DK egy százalékpontot csökkent, és két hónap után újra 3 százalékon áll. Az Együtt támogatóinak az aránya ebben a hónapban csökkent, és most nem érte el az egy százalékot, csakúgy, ahogy PM, és a MLP sem.

Ez elmúlt hónapokban a Jobbikon kívüli ellenzék érdemi támogatottság-növekedést tudott elkönyvelni, és a baloldal pártjai összesen 250.000 – 300.000 szavazót szereztek. Az ellenzéki oldal töredezettsége okán ez szétosztódott a különböző pártok között, ám úgy tűnik, hogy ezeket, a bizonytalanok táborából érkező szavazókat csak ideiglenesen sikerült megtartani. Az elmúlt hónapokban az LMP, s DK, és az Együtt támogatottsága is 1-1 százalékpontot csökkent, és egyedül az MSZP nem vesztett szavazókat. Így a korábban szerzett új szavazók jó része lassan elpárolog.

A bizonytalanok száma egy százalékponton növekedve, továbbra is 45 százalék. Mindeközben az országban zajló folyamatokkal való elégedetlenség növekszik, és ez hatással van a Fidesz támogatottságára, amely több hónapos stagnálás után most már szavazókat is vesztett.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lampa laz
Habony majd megfőzi a moslékot amivel jöhet az újabb beetetés...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Rózsika Hatházi
@APX: Akinek nincs becsülete, abba nem is lehet belegázolni. Lépjél inkább kutyaszarba, legalább jót anyázol! :))))
Desischado
@APX: Semmivel, mert az nincs neki, soha nem is volt! És nyugi, mert nekem sincs ötletem, mert ezek a tények, amiket felsoroltál, mind igazak!

Elég szomorú, az eredményt látva, hogy még mindig a birkák vannak többségben ezek szerint. Még mindig kevesen vagyunk!
gyuszka
@APX: Remélem szembeköpted magad a tükör előtt. Ez egy valós megállapítás rólad. Csak így tovább mert szép dolog az önkritika.
verőce21
Ebből a 22%-ból még bőven lehet 2/3-ad!
nemjoezigy
Ez egy jó ötlet: "Ha lenne a bizonytalanoknak pártja, mindenkit laposra vernének."
Nem kell laposra verni a másikiakat, -ezt a fideSS/kdnp csinálja,- hanem a többség érdekét kell képviselni, az igazság alapján!
Ez most nincs!
Sajnos most a NÉP képviselet nem valósul meg sem a politikában, sem a közéletben!
Mindenhol a gazdagok megnyilvánulása az elsődleges!
Persze mi várható egy ilyen vezetés mellett!

A többség létbizonytalanságban, függőségben tartása az érdekük!
archive
Hat éve a választások előtt hasonló bejegyzéseket lehetett olvasni, hallani az MSZP-ről (bárki, csak ne a rabló hazug MSZP). Most ugyanez a helyzet a Fidesz-szel.
Mégis ez a két párt van az első két helyen ..
Van ebben az országban gondolkodó ember? Hihetetlen.. ..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.