A Fidesz-frakció szerint Vona Gábor, a Jobbik elnöke a párt vasárnapi tisztújító kongresszusán mondott beszédében elismerte, hogy pártja kaotikusan és rosszul működik.

A kormánypárt parlamenti képviselőcsoportja az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében hangsúlyozza: bár a Jobbik vezetője pártja megújítására és átszervezésére vállalkozik, valójában nem lehet változásra számítani. "Attól, hogy Vona Gábor tisztújítás ürügyén megkeveri a lapokat, az még ugyanaz a pakli kártya marad!" – írják.

A Fidesz szerint erre utal, hogy a Jobbik elnöke a frakció vezetésére sem talált "alkalmasabb jelöltet, mint az áfacsalásban érintett, közismerten fantomcéges-cégtemetős Volner Jánost".

"A magát előszeretettel nemzetinek maszkírozó párt oligarchákkal vette körül magát és Kovács Béla EP-képviselőn keresztül idegen hatalmakkal játszik össze" – teszi hozzá a kormánypárt, hangsúlyozva, hogy Vona Gábornak "máig tisztázatlan a szerepe a Kovács Béla nevével fémjelzett korrupciós és politikai botrányban", továbbá a Jobbik elnöke "arra sem adott magyarázatot, hogy környezetében "milyen szerepet töltenek be az offshore cégekben érdekelt üzletemberek".

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

colibri
Mi volna, ha a fidess egyszer már a saját háza táján nézne szét és kussolna más pártok köpködése helyett.
bencemacska
Ejnye, ejnye, de hamar elfelejtettük, hogy Vona OV köpönyegéből bújt elő. OV "Őfelsége ellenzékének" nevelte!
Lehet, hogy a tanítvány túl akar nőni mesterén, az orrára kell koppintani?
Borsodi
Csak fele annyira működne a fidesz és becsületes mint a jobbik, máris kevesebb közpénz tűnne el és menekülne külföldre sok ember,a fociról stadionokról vonatról adakozásokról ,nem is szólva.
colibri
Mi volna, ha a fidess egyszer már a saját háza táján nézne szét és kussolna más pártok köpködése helyett.
jolibaba
Furcsa ez a vélemény, hiszen az ő nevelje. Saját gyerek, akkor min csodálkozik, hiszen csak olyan, amilyen a tanítója.
Hellcat
Na a fidesz pofázik akik vörösből átmentek naracssárgába de attól még ugyan azok a szar alakok maradtak...
kukac50
A Fidesz meg a CÖF egy elmebeteg társaság! Önálló véleményre képtelen képviselőkkel!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.