Hosszabb távon több tízmillió migráns indulhat el Afrikából, hogy Európában telepedjen le – közölte a Migrációkutató Intézet főigazgatója az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Orbán Balázs hozzátette: rövid távon egymillió bevándorlóra lehet számítani, akik a líbiai partokról kelnek útra.

A szakértő elmondta, hogy a múlt héten Törökországban jártak a Migrációkutató Intézet munkatársai. Az ottani hivatalos adatok értelmében a nyár elejéig 2,7 millió migráns akar Törökországból Európába jutni, bár megjegyezte, hogy a bevándorlási hullám komolyan csökkenni kezdett az unió és Törökország közötti megállapodás hatására.

Orbán Balázs arról is beszélt, hogy a komoly kulturális különbségek miatt nem feltétlenül érzik magukat jól Európában azok a migránsok, akik sikeresen megérkeztek a kontinensre. Frusztrációjuk miatt többen gondolkodnak azon, hogy visszaindulnak Törökország irányába.

Kissé megtört a korábbi "európai illúzió", amely szerint a kontinens maga a paradicsom. Ugyanakkor az Észak-Afrikában gyülekezőkben valószínűleg még mindig ez a kép él, ezért azt kell üzenni, hogy "Európa megtelt". Amíg ez nem történik meg, addig semmi nem változik lényegesen – mondta Orbán Balázs, úgy fogalmazva: az Európai Unió egész eddigi teljesítménye "meghívólevélként" értelmezhető.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Ilyen az, amikor valaki éjjel belezabál a hideg töltött káposztába, leöblíti némi saját főzettel és azt reggelre felbüfögi.
Balázs, Balázs-máskor ne egyél ilyen nehéz kaját mielőtt behívnak nyilatkozni.
Hellcat
Ez nem közbeszerzés hogy 100x osan túl kelljen becsülni...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.