Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága nem támogatta a házelnök visszahívását kezdeményező javaslatot, mert Kövér László nemhogy törvényt sértett volna, hanem ellenkezőleg: betartotta és betartatta az országgyűlési törvényt – ismertette a testület kedden meghozott többségi döntését a fideszes Répássy Róbert újságíróknak.

A PM politikusa, Szabó Tímea független képviselő kezdeményezte Kövér László visszahívását, amiért az Országgyűlés elnöke áprilisban határozatlan időre újságírókat tiltott ki a Parlamentből.

Répássy Róbert rámutatott: a házelnök egyik feladata, hogy az Országgyűlésbe való belépés és benntartózkodás rendje ellen vétőket "akár távol is tartsa" a parlament működésétől.

Ez semmilyen módon nem áll összefüggésben az Országgyűlés nyilvánosságának kérdésével, mert azt zárt láncú televíziós közvetítés biztosítja a plenáris üléseken és a törvényalkotási bizottság üléseinek idején – érvelt a kormánypárti képviselő, hozzátéve: emellett a sajtó forgathat az Országgyűlés épületében az erre kijelölt helyeken.

Aki belép az Országgyűlés épületébe, az az országgyűlési törvény értelmében elfogadja a benntartózkodás rendjét, és ez a képviselőkre is igaz – jegyezte meg Répássy Róbert.

A képviselő arra is kitért, hogy Szabó Tímea kezdeményezése egyébként formailag sem felelt meg a hatályos szabályozás támasztotta követelményeknek, hiszen a házelnök visszahívását csak a frakcióvezetők kezdeményezhetik, dönteni pedig titkos szavazással lehet.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
qrfly
marha skiblerek... MIÉRT NEM FOGADJÁK MEG : AZ ÉLETBEN TÖBBÉ NEM ÍRJÁK LE A klaca nevét!!!

/megmondta a HJ is...jönnek ezek még kérlelni : had mondhassák el a véleményüket a választási hajcihőben .../
namihami
@qrfly: És nemcsak az övét, de a többiekét se
És ha egyik napról a másikra csak a csicskamédia menne el (mert ugyebár azt úgyis kirendelnék) a kinyilatkoztatásaikra, senki más még csak nem is tudósítana róla, akkor lenne számukra a pofáraesés. Hiszen amit mondanak, azt már mindenki kivülről fújja, semmi új nincs benne.
Erre kéne az újságírói szolidaritás. De sajnos, a jelek szerint, erre hiába várunk mi, a nézők és olvasók.
Toby
Mi a lószart magyarázkodik a karám? Strasbourg elég érthetően döntott!
justhpeter
@namihami: Pontosan ezért vettek újságokat, tévéket, hogy ne lehessen nem meghallgatni a baromságaikat.
Pálinkafőző Rézüst
ezt a komcsi gecit kéne kitiltani...de még a Hazánkból is!!!
qxy
Mert amit a Fidesz csinál kérem szépen az nem törvény ellenes ÁÁÁÁ SÖTT, az a törvény.
remélem egyszer megérem hogy az utcán lesütött fejjel ballagnak a fal mellett és ha valaki felismeri, köp egyet vagy meg löki.Sokan meg csak néznek hogy miért bántja ez a modortalan ember ezt a szegény idős bácsit.??.-

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.