"Szabadságban dolgozni sokkal nehezebb, mint végrehajtani az előírt dolgokat" – interjú Törley Katalinnal

A kockásingesek ügyét fölvállaló Tanítanék képviselője, Törley Katalin – Pukli Istvánnal ellentétben – nem kedveli Hoffmann Rózsát. A Kölcsey Ferenc Gimnázium francia szakos tanárnője és Közalkalmazotti Tanácsának elnöke szerint ahhoz, hogy az ember mozgalmi munkát tudjon csinálni, valamennyire idealistának kell lennie, és nagyot kell mernie álmodni. Törley soha semmilyen pártnak nem volt tagja, 1990-ben a Fideszre és/vagy az SZDSZ-re szavazott, nem emlékszik pontosan – de arra igen, hogy számára eufória volt a rendszerváltás. Szerinte fontos, hogy az emberek politizáljanak, azaz foglalkozzanak a közügyekkel. A mostanság Gandhit tanulmányozó Törley Pukli Istvánról azt mondta: kizárt, hogy bármilyen vonzalma lenne a Jobbikhoz, azt viszont többé-kevésbé elismerte, hogy a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója primus inter pares, ami a Tanítanékat képviselő három pedagógust illeti. Interjúalanyunk arra hívta föl a figyelmet, hogy az esélyegyenlőség megadásának szándéka és a deszegregációs törekvések nagyon súlyosan szerepelnek a Civil Közoktatási Platform céljai között. A Budapest Beacon interjúja.

Budapest Beacon: Ön is kedveli Hoffmann Rózsát? A Tanítanék másik képviselője, Pukli István egy márciusi interjúban azt nyilatkozta, hogy ő kedveli.

Törley Katalin: Nem, nem kedvelem. [nevet] Egyébként azt gondolom, hogy ő sem kedveli. Szerintem az egy rossz, semmilyen szempontból nem sikeres interjú volt. Nagy Józsi interjúi jobbak szoktak lenni – és szerintem Pukliéi is. Nekem Hoffmann Rózsa személye túl merev és autoriter. Mindaz, amit ő hozott, nagyon ellenemre volt. Amikor 2012 körül elkezdődtek a köznevelési törvény elleni tiltakozások, Hoffmann Rózsa ellátogatott a renitens iskolákba – így hozzánk, a Kölcseybe is –, de a személyes közelsége ellenére sem sikerült megszeretnem. Azt el kell ismernem, hogy a fideszes stílusban hihetetlenül profi módon kommunikált. Simán, nagyon ügyes csúsztatásokkal, pontosan tudva, hogy mire válaszol és mire nem. Nem tudott a Kölcseyben meggyőzni minket arról, hogy ez az út helyes.

BB: A dolog mennyire személyfüggő? Nem tökmindegy, hogy Hoffmann Rózsa vagy Czunyiné? A Nemzeti Együttműködés Rendszerének lényege ugyanaz.

T. K.: Valószínűleg az ugyanazon rendszert kiépítő katonák voltak, s amikor megtették kötelességüket, szépen félre is lehetett őket állítani. A személyes rész tragikus vagy szánalmas.

BB: 2014 októberében a két nagy tüntetés hatására a kormány visszavonulót fújt a netadó ügyében. Viszont a netadó nem központi eleme a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, a közoktatás-köznevelés viszont az. A trojka harmadik tagja, Pilz Olivér a Magyar Időknek márciusban azt nyilatkozta, hogy önök nem kormányt, hanem oktatási rendszert akarnak váltani. El lehet érni lényeges változtatásokat minimum kormányváltás nélkül az oktatáspolitikában?

T. K.: Amire vállalkoztunk, az egy szűkebb keret volt. Amikor minket választottak a Tanítanék képviselőinek, e szűkebb keret képviseletére kaptunk fölhatalmazást. Abban igaza van, hogy az oktatási rendszer rendkívül fontos része egy államnak, így amikor az oktatási rendszert kritizáljuk, azzal egyben az orbáni rendszer leglényegét kritizáljuk. Ugyanakkor most olvasok különböző polgári engedetlenségi mozgalmakról – többek közt Gandhiéról. Gandhi szerint ahhoz, hogy egy nagyon kitartó és konzekvens polgári engedetlenségi mozgalom egy rendszert megkérdőjelezhessen, vagy akár a bukását okozhassa, azokon a lépéseken át kell menni, amelyeket mi is elkezdtünk. Először föl kell mutatni a tárgyalási szándékot, meg kell próbálni lehetőséget adni a hatalomnak a korrekcióra. Egyelőre úgy tűnik, hogy minden siker nélkül, sőt: a kormány dacos gyerekként szemmel láthatóan tovább halad a saját útján, amiért elég sokféle formában és elég sok résztvevővel kritizáltuk. Úgy tűnik, hogy a kormány nincs tisztában a saját feladatával és szerepkörével. Egy időre megkapták a hatalmat, de nem az állampolgárok teljes infantilizálására kértek és kaptak fölhatalmazást.

BB: Könyörgök, három hónapja, amikor 5,75 éves volt a Nemzeti Együttműködés Rendszere, mégis, mire számítottak? Lehetett ismerni a rendszert: 2011-es a köznevelési törvény, legyalulták a jogállamot, a MIÉP ideológiája van kormányon, Bánhegyi Ferenc írja a történelemkönyvet. A Tanítanék február 25-i közleményében a négy pontból az első így szól: „Követeljük, hogy a kormány mondja ki, a 2011-ben elfogadott köznevelési törvényt átmenetinek tekinti, és haladéktalanul kezdje meg az érdemi egyeztetéseket a közoktatás valódi szereplőivel egy új közoktatási törvény elkészítéséhez!” Mit hittek, hogy Orbán Viktor és Balog Zoltán ettől a szívéhez kap, és visszavonulót fúj?

T. K.: Ahhoz, hogy az ember valamilyen mozgalmi munkát tudjon csinálni, valamennyire idealistának kell lennie, és nagyot kell mernie álmodni. Iskolák, magánszemélyek csatlakoztak. Azt képzeltük, hogy akkora erő van a mozgalom mögött, amekkora még nem volt, és hogy a társadalom olyan komoly szegmense kezd ébredni, hogy emellett a kormány sem mehet el szó nélkül. Tévedtünk, legalábbis egyelőre. Miközben februárban-márciusban azt hangoztattuk, hogy elmegyünk a falig, azzal kellett szembesülnünk, hogy a kormány a fal – ráadásul még egy kis kaput sem óhajt nyitni, még látszatból sem. Nagyon önfejű módon mennek tovább a központosító, autoriter úton. Ugyanakkor az, hogy magánszemélyként mit gondolok minderről, nem keverendő össze azzal, hogy mire kaptam fölhatalmazást a Tanítanék képviselőjeként. Ez szűkíti a mozgásteremet. Ez utóbbi minőségemben megtehetem azt, hogy az oktatásügyről – mint egy rossz rendszerről – beszélek.

Fotó: Szegő Péter, Budapest Beacon

BB: Most burkoltan azt mondta, hogy magánemberként nagyon utálja a kormányt, de a Tanítanék képviselőjeként kicsit vissza kell magát fognia?

T. K.: Ez így nem pontos. Nem visszafogom magam, hanem a Tanítanék nevében oktatásügyről beszélek. Az én politikai meggyőződésem ebből a szempontból nem teljesen releváns. A Tanítanékban az a szép, hogy nem pártpreferenciák, hanem egy szakmai ügy mentén alakult ki. Az más kérdés, hogy ez túlmutat saját magán.

BB: Apropó nem pártpreferenciák mentén: Pilz Olivér azt mondta, hogy önök nem politizálnak. Ezzel egyetért?

T. K.: Így nem. Biztos vagyok benne, hogy politizálunk. A politizálást a kifejezés eredeti értelmében értem, azaz a köz ügyeivel való foglalkozásként. Állampolgárként, magánemberként, tanárként, egy szakma képviselőjeként jogom van beleszólni azokba az ügyekbe, amelyek az életemet, a szakmámat érintik. Sőt: ahhoz is jogom van, hogy olyan dolgokba szóljak bele, amelyek nem érintenek, de amelyekkel szolidaritást vállalok. Vannak dolgok, amelyek mellett nem megyünk el szó nélkül. Ilyen például a hajléktalankérdés. Nagyon fontos, hogy az emberek politizáljanak, nyilvánuljanak meg, tehát beleszóljanak a közös ügyekbe – bár ennek nincs komoly kultúrája Magyarországon. Jól emlékszem a rendszerváltásra, amit viszonylag tudatos fiatal felnőttként éltem meg.

BB: Fidesz-tag volt?

T. K.: Nem voltam Fidesz-tag – amúgy soha semmilyen pártnak nem voltam tagja –, de az első szabad választáson az öcsémmel egyeztetve, már nem emlékszem, hogy pontosan hogy, de megosztottuk a listás és az egyéni szavazatainkat az SZDSZ és a Fidesz között. Akkor ezek voltak számomra a legszimpatikusabb erők, köszönhetően a frissességüknek és a pluralizmusuknak. Számomra eufória volt a rendszerváltás, és úgy emlékszem, hogy akkor nem azt döntöttük el, mint ami ma van, hanem sokszínű, szabad, levegős, sokféle dolognak helyt adó országot akartunk, de valahogy nem ez épült ki.

BB: A Tanítanék tartja-e magát ahhoz, hogy egyenlő távolságot tart a pártoktól?

T. K.: Abszolút és konzekvensen az összes párttól szeretnénk távol maradni.

BB: Azért kérdezem, mert van több olyan párt, amely egy rakás szerencsétlenség, de nem újnyilas, van párt viszont, amely nettó újnyilas. Ennek fényében helyénvaló egyforma távolságot tartani tőlük?

T. K.: Egyrészt vannak pártok, amelyekkel teljesen kizárt, hogy kapcsolatba kerüljünk. A Fidesszel – legalábbis a kormánnyal – próbáltunk, de ez nem jött össze. A Jobbikkal abszolút kizárt. Egyszerűen nem fordulhat elő. Nem is tudom, hogy mikor csináltak legutóbb oktatási programot, talán 2010-ben. Azt olvastam, de nem látom, hogy akárcsak egyetlen szegmensben is közeledhetne egymáshoz a Jobbik és a Tanítanék álláspontja. Az, hogy bent vannak a parlamentben, nem teszi őket szalonképesebbé. De valahogy általában nem jó belekeveredni pártpolitikai ügyekbe. A Civil Közoktatási Platformnak van egy állásfoglalás-tervezete, hogy amennyiben demokratikus parlamenti pártok szakmai anyagot kérnek a Civil Közoktatási Platformtól, arra nyitottak vagyunk.

BB: Mit ért demokratikus parlamenti pártok alatt? A Fidesz az?

T. K.: Föl sem merült, hogy a Fidesz bármit kérne tőlünk. Mindenesetre eddigi tettei alapján nekem a Fidesz nem nagyon tűnik demokratikusnak, sokkal inkább egy nagyon súlyosan autokratikus, tekintélyelvű pártnak – ráadásul hatalmon különösen önkorlátozónak kellene lennie. Nem hallja meg a szakma szavát, holott kormánypártként ez kötelessége lenne.

BB: Jól sejtem, hogy a pártok megítélésének tekintetében van ellentét Pukli István és ön között? Pukli 2014-ben a Teleki igazgatójaként fogadta Duró Dórát, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának jobbikos elnökét.

T. K.: Mint az Országgyűlés Kulturális Bizottságnak elnökét fogadta. Ráadásul amennyire tudom, igazából nem Pukli hívta meg őt, hanem Duró gyakorlatilag bejelentkezett. Abban teljesen biztos vagyok, hogy Istvánnak semmiféle vonzalma nincs a Jobbikhoz.

BB: S ezt miért nem mondja ki?

T. K.: Olyan sok támadás érte őt, amikor pár hónapja Dúró Dóra két évvel ezelőtti látogatása szélesebb nyilvánosságot kapott, hogy úgy döntöttük: igyekszünk ezekre nem reagálni, mert nem akarunk kabátlopási ügyekbe belemenni.

BB: Jól látom-e, hogy hárman egyenlőek, de Pukli a legegyenlőbb? A médiában – legalábbis számomra – ez jön át, és van hármukról egy, a Kossuth téren készített kép, amely szintén ezt sugallja.

T. K.: Az, hogy ő lett a főszereplő…

BB: Tehát ő lett a főszereplő?

T. K.: …azt a magyar sajtó találta ki magának. Az elején ő nyilatkozott többet, mert ő ért rá. Az az érzésem, hogy a sajtónak – de akár az egész társadalom nekünk szorító részének – szüksége van egy királyfira vagy királylányra. Ez István lett hármunk közül. Azonban a munkamegosztásunkra abszolút nem jellemző, hogy bárki is többet csinálna a másik kettőnél, vagy a szava többet érne. Semmiféle hierarchia nincs köztünk. A fényképet egy profi fotós készítette. Kizárólag a kompozíció, a képbeállítás volt a szempont, amikor így állított be minket. Amúgy a személyiségünkben mindhárman nagyon különbözőek vagyunk, de ezt egyáltalán nem látom problémának, sőt: szerintem ez kifejezetten jó. Ahhoz, hogy jól együtt tudjunk dolgozni, nem kell mindenben teljesen egyetérteni. A vélemények különbözősége és a sokféleség még megtermékenyítő is lehet.

BB: Egy hétfői budapesti kerekasztal-beszélgetésen – melyen többek közt ön is részt vett – Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke azt mondta: „Nehogy azt gondoljuk, hogy a pedagógusok nagy része lánglelkű forradalmár. Dehogy az! A pedagógusok nagy részének tetszik ez a rendszer. Megmondják neki, mit csináljon, vagy sikerül, vagy nem, de nincs felelősség.” Nincs igaza?

T. K.: A megfogalmazása sarkosabb, mint kellene. Arról nincs statisztika, hogy a pedagógusok mekkora részének tetszik ez a rendszer. Abból, hogy az április 20-i sztrájkban a pedagógusok egyötöde vett részt, még nem következik, hogy négyötödének úgy jó, ahogy van. Persze, nyilván vannak, akiknek egyszerűen csak a párna hiányzik a ketrecből – amúgy ezt a párnát sem kapták meg –, és vannak, akik le akarják bontani a ketrecet. Minden autonómia- és szabadságtörekvés és -követelés magában foglalja azt, hogy egy sokkal nehezebb munka jön utána. Autonómiában, szabadságban dolgozni sokkal nehezebb és fáradságosabb, mint szépen végrehajtani az előírt dolgokat. Csak utóbbi esetben nem vagyunk kreatív értelmiségiek. Ezért lett volna fontos, hogy a kormányzat támogassa az autonómia visszaállítására irányuló szándékokat. Meg kell teremteni az autonómia kereteit.

BB: Azért nehezebb szabadságban dolgozni, mert – mint ahogy arra az iménti idézetben Gallóné is utalt – felelősséggel jár?

T. K.: Felelősséggel és döntéshozatallal. Viszont már középtávon meghozza a gyümölcseit mind személyes, mind intézményi szinten.

BB: Említette, hogy a kormányzatnak támogatnia kellett volna az autonómia visszaállítására irányuló szándékokat. Ez nem olyan, mint megkérni a békát, hogy ne ugráljon? A NER-t nem azért szeretjük, mert autonómiában erős. Miért akarná a NER lebontani saját magát?

T. K.: Hát, nem akarja. De miért ne lehetnénk idealisták? Az elmúlt fél évben tettünk egy próbát. Az meglehetősen kudarcnak tűnik, hogy a kormány a követeléseinket teljesíti, illetve leginkább nem teljesíti, de az emberek fölrázása, a valami mellett történő kiállás ügyében a tízes skálán a nullához vagy az egyhez képest elmozdultunk kettőre vagy háromra, és ezt sikernek tartom. Azt is sikernek gondolom, hogy míg tavaly vagy tavalyelőtt ugyanúgy egy csőd volt a közoktatás, mint most, de nem kapott akkora médiafigyelmet, mint az elmúlt fél évben. Mint említettem, többek közt Gandhi szövegeit olvasom mostanság. Az ő küzdelme is nagyon sokáig tartott. Nálunk is idő kell, hogy megtörténjék az ébredés – persze nemcsak a pedagógusok körében.

BB: El tudja azt képzelni, hogy jelentős – még egyszer: nem látszat-, hanem jelentős – oktatáspolitikai változások történjenek a közoktatásban a NER megszűnése nélkül?

T. K.: Nehéz elképzelni. Most az önkormányzatok fölhorgadása adott egy kis reményt, de azt gondolom, hogy még a saját, fideszes önkormányzataikat is le fogják nyomni. Ugyanakkor, ha az önkormányzatok a sarkukra állnak és elkezdenek küzdeni a lebontott önkormányzatiság visszaállításáért, jelentős változásokat érhetnének el. Azt gondolom, hogy az a kormány, amely nem hallja meg a különböző szakmai csoportok szavát, amelyik ellehetetleníti és megszünteti az önkormányzatiságot, az autonómiákat, az hosszútávon össze fog omlani.

BB: 2006 nyara óta minden közvélemény-kutatásban élen vannak. Egy most vasárnapi parlamenti választáson – hála a választási eljárási törvény általuk történt átírásának – a mandátumok kétharmadát vagy legalábbis közel kétharmadát szereznék meg.

T. K.: Számomra érthetetlen, de szerencsére nem vagyok politológus.

BB: Csak igaza van Gallónénak: a pedagógusok nagy részének tetszik ez a rendszer. Meg az embereknek általában. Van egy cár atyuska, aki most nem Horthy Miklós, nem Kádár János, hanem Orbán Viktor.

T. K.: Lehet. Viszont nekem mind magánemberként, mind egy szakmai mozgalom képviselőjeként jogom van kiállni azért, hogy ez nekem nem tetszik.

BB: A Tanítanék által jegyzett június 11-i úgynevezett bizonyítványosztó tüntetésre péntek hajnalig 1852-en ígérték magukat a Facebookon biztosra, 2657-en talánra. Nem kevés ez?

T. K.: Nem sokkal kevesebb, mint ahányan a március 15-i tüntetés előtt ugyanennyivel ígérték magukat akár biztosra, akár talánra. Az volt életem első olyan tüntetése, melynek szervezésében részt vettem. A március 15-ét közvetlenül megelőző napokban halvány fogalmam sem volt, hányan leszünk. Majdnem egy nagyságrenddel többen voltunk, mint ahogy a facebookos visszajelzések alapján az várható volt. Arra számítok, hogy most is jóval többen lesznek, mint ahányan a Facebookon ígérik.

BB: Írnak-e valamilyen alternatív közoktatási törvényt? Olyat, ami szakmailag teljesen kész, csak az Országgyűlés el kellene, hogy fogadja.

T. K.: A Civil Közoktatási Platform III., Nahalka István által koordinált munkacsoportja dolgozik ezzel a témával. Nem akarnak abba a hibába esni, hogy úgy csinálnak, mintha ők lennének minden tudás forrása, és most azonnal kidolgoznak egy törvénytervezetet, hanem nyár végére letesznek egy olyan szakmai anyagot az asztalra, amelynek része a mostani oktatási rendszer összes problémájának komoly elemzése, és ezekre fölvázolják a válaszokat. Ez az anyag egy olyan, széles szakmai és társadalmi egyeztetés alapjául szolgálhat, melynek a végén ott az új oktatási törvény.

BB: Ebben benne van a történelem – de akár az irodalom – defasizálása? A mostani nyolcadikos vagy tizenkettedikes történelemkönyvet a felelősség totális tagadása és áthárítása, a Horthy-korszak – benne a magyarországi Soá nagy része – relativizálása jellemzi.

T. K.: Egész biztos, hogy a tartalmi részek is érintve vannak, de erre ők tudnának részletesen válaszolni. Az biztos, hogy a diszkriminációval és a szegregációval szembeni föllépés, továbbá az iskolai autonómia visszaállítása mind olyan érték, amelyek ennek a munkának az alapját jelenti. A magyar oktatási rendszer egyik rákfenéje, hogy konzerválja a születéskori társadalmi különbségeket és nincs lehetőség a társadalmi átjárhatóságra, a mobilitásra. Ami most történik a szakképzésben, az csak súlyosbítja a helyzetet. Az esélyegyenlőség megadásának szándéka és a deszegregációs törekvések nagyon súlyosan szerepelnek a Civil Közoktatási Platform céljai között – s ebbe nem fér bele egy olyan szellemiségű tankönyv, mint amit említett.

BB: A Tanítanék egyik hétfői Facebook-jegyzete arról számol be, hogy a következő népszavazási kérdést hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság: „Egyetért-e Ön azzal, hogy általános iskolában a tanulónak a kötelező tanórákon kívüli foglalkozásokon csak a törvényes képviselője kérésére legyen kötelező részt venni?” Komolyan gondolják, hogy amikor az MSZP – amely mégiscsak egy országos középpárt – szerencsétlenkedik a saját népszavazási indítványához a kétszázezer aláírás összegyűjtésével, erre a kérdésre összegyűlik a kétszázezer aláírás? Ráadásul ezt írták hozzá: „A cél kétmillió aláírás elérése, mert ez nem egy egyszerű aláírásgyűjtés, hanem népszavazás egy modern oktatás mellett, egy elhibázott oktatáspolitika ellen.” Ezt komolyan gondolták? Még a Fidesz sem tudna kétmillió aláírást összegyűjteni – főleg nem egy ilyen kérdésre.

T. K.: Ezt a kezdeményezést egy magánszemély, Kassainé Szegfű Zsuzsanna indította és ez a szöveg az ő szórólapján szerepel.

BB: De ezek szerint ezt a Tanítanék fölvállalja, hiszen én ezzel mint Tanítanék-jegyzettel találkoztam.

T. K.: A Tanítanék azt vállalta, hogy helyet ad ennek a kezdeményezésnek. Azzal, hogy így indítsunk egy népszavazási kezdeményezést, nem értettünk egyet, mint ahogy a kérdéssel sem értettünk egyet. Azt gondoljuk, hogy ennél jobb népszavazási kérdést is föl lehet tenni – persze, azt lehet, hogy a Nemzeti Választási Bizottság nem hitelesítené. Ugyanakkor támogatjuk ezt a kezdeményezést, mert azt gondoljuk, hogy a civil kurázsi minden, a Facebookon történő észosztásnál túlmutató megnyilvánulása támogatandó. Nagyon szép dolog, hogy ez a tanítónő ezt a jó szándékú civil ügyet idáig elvitte. Ugyanakkor, ha a Tanítanék elkezdene egy népszavazáson gondolkozni, akkor valószínűleg nem ezt, hanem egy átgondoltabb kérdést tenne föl, és egy kicsit szkeptikusak vagyunk a tekintetben, hogy összejön-e megfelelő mennyiségű aláírás. Komoly infrastruktúránk nincs, az iskolákban gyűjteni tilos. Nagyon nehéz dolog egy ilyenbe belevágni. Mi, mint Tanítanék nem is vállaltuk föl.

BB: Tehát, ha jól értem, ez nem a Tanítanék akciója, csak a Tanítanák baráti alapon biztosított hozzá egy felületet.

T. K.: Igen. Fontos, hogy valaki aktív legyen egy számára fontos ügyeinek érdekében – ráadásul ez az ügy számunkra is fontos. Ez így egy jó dolog.

BB: A Pedagógusok Szakszervezete által jegyzett április 20-i sztrájkban huszonötezer tanár vett részt, azaz a tanárok mintegy húsz százaléka. Ez nem borzasztó nagy kudarc? Hogy lehet a 125 ezres, nagyobbrészt passzív pedagógusi tömeget fölrázni?

T. K.: Nagyon kevés ahhoz képest, hogy hányan vagyunk érintettek, és ahhoz képest, hogy a tanárok nap, mint nap a bőrükön érzik, hogy ez a rendszer mennyire rossz. Ugyanakkor egy olyan országban, ahol ennyire nincs a sztrájknak kultúrája – egyáltalán: annak kultúrája, hogy az ember kiáll a véleménye mellett –, talán nem is lehet annyira csodálkozni. Nagyon sokan morognak magukban, hogy így rossz, úgy rossz, de valamit tenni a rossz ellen már sokkal nehezebb. A polgári engedetlenségi akcióban nyilván még huszonötezer ember sem vett részt, ennek ellenére azt kifejezetten sikernek tartom, hiszen mindez teljesen gyerekcipőben jár Magyarországon. Ez egy tanulási folyamat része, és az elején vagyunk ennek a tanulási folyamatnak.

Törley Katalin – a pezsgőgyár-alapító Törley József testvérének az ükunokája – 1969. július 21-én született Budapesten. Anyai nagyapja Grünwald Géza matematikus volt.

A Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd 1992-ben a JPTE BTK francia nyelv és és irodalom szakán diplomázott. Ezt követően fordított, tolmácsolt, majd 1999 óta egykori gimnáziumában tanít. Jelenleg osztályfőnök, és a Kölcsey Ferenc Gimnázium Közalkalmazotti Tanácsának elnöke.

Egy lánya és egy fia van. Hobbija a kóruséneklés.