Trianon egy próbatétel, amit ki kell állnia a magyaroknak, ha ez sikerül, akkor jobbak és egységesebbek lesznek, és ismét lesz ezer évük – mondta a Jobbik elnöke szombaton Nyíregyházán.

Vona Gábor a párt a Hősök terére szervezett trianoni megemlékezésén hangsúlyozta, az anyaországban és az elszakított részeken élő jelenlegi generációnak az a történelmi feladata, hogy tagjaik ne engedjék el egymást és álljanak ki a másikért.

Ha bármelyik tagunkat fájdalom, méltatlanság éri, akkor ott legyen az egész mögötte, és azt mondja: nem engedjük!

– fogalmazott az ellenzéki párt vezetője.

Vona: Trianon egy próbatétel

A világháborús emlékműnél tartott eseményen mintegy százötvenen vettek részt, köztük a Magyar Önvédelmi Mozgalom tagjai. Vona Gábor beszédében kifejtette, Trianon traumáját és örökségét évről-évre át kell adni a felnövekvő generációnak. "Fel kell tépni a sebeket" azért, hogy a fiatalok is tisztában legyenek az azzal, magyarként bizonyos kötelezettségeik vannak, ami nem kizárólag az emlékezésből és a fájdalom "bekiabálásából" áll – mondta.

Az ellenzéki párt elnöke szerint Trianon nemcsak egy dátum, hanem egy Mohács óta tartó történelmi folyamat, a magyarság Kárpát-medencei népességfogyásának, befolyáscsökkenésének a folyamata.

Az önrendelkezési jogra utalva Vona Gábor azt mondta, az autonómia kérdését egyesek itthon és külföldön "szélsőséges és extrémista elvárásként" állítják be, holott egyes nemzetek a világban és Európában jelenleg is küzdenek ezért a jogért. "Ez egy legitim, európai és jogszerű követelés, nem kérés, ez nekünk jár" – rögzítette Vona Gábor hozzátéve, emellett ki kell állnia a mindenkori magyar kormánynak is.

Meg kell értetni a környező nemzetekkel, hogy a magyarok nem ellenségként akarnak velük együtt élni Közép-Kelet Európában – folytatta a Jobbik elnöke, majd hangsúlyozta, a 21. század kihívásaiban egyébként is szükség lenne valamilyen nagy történelmi megbékélésre. Trianon sebének gyógyítása, az önrendelkezés megadása nem destabilizálja, hanem ellenkezőleg, stabilizálja ezt a régiót – tette hozzá.

Vona Gábor beszédében nehezményezte és az eddigi magyar külpolitika szégyenének nevezte, hogy nincs olyan nemzetközi szervezet vagy szövetség, ahol a magyar autonómiatörekvéseket sikerült volna akár napirendre vetetni. Ez a magyar külpolitika legfontosabb célkitűzése, amennyiben a Jobbik kormányra kerül, külpolitikájának ezt a feladatot fel kell vállalnia – mondta a pártelnök.

Vallási szempontból Trianon egyfajta hitpróba, "talán az Isten azt akarta üzenni ezzel a pofonnal, hogy össze kell fognotok" – fogalmazott Vona Gábor. Úgy vélte, ha képesek a magyarok ezt a tényt elfogadni és megérteni ennek fontosságát, akkor túlélhetik ezt a válságos időszakot.

A megemlékezés végén Vona Gábor és a párt helyi vezetői az emlékműnél elhelyezték az emlékezés virágait és koszorúit.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

leszúrt rittberger
Mit kell kiállni rajta? Elmúlt, ez van, lehet prüntyögni még egy kicsit minden évben, de az élet megy tovább.

És ha így haladunk, lassan eljön az az időszak is körbe mindenhol, amikor a határon túliak már áldani fogják, hogy nem tartoznak közigazgatásilag ehhez a posvány, mindenféle értelemben leszakadt, zsebdiktatúra Magyarországhoz.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
silber13
@moiszikf: Ne vetettünk szelet. Nem hát, Megtették ezt helyettünk az elődeink. Mégis közösen fizetünk érte. Eleink nem bűnösek?
silber13
@eugen4402: Igazad van. Mi sem tanultunk, megpróbáltuk ismét és újra elbuktunk.
Perwool
Addig nem kezdhetsz új fejezetet az életben, amíg folyton az előzőt olvasod újra, meg újra!
kepkezelo.com/images/2bpw6w1djj3k5kmaf98c.jpg
Na ezt a jövő útját kellene javítani, nem a múlton keseregni.
Nincsenek határok(egyenlőre).Folyamatosan rossz irányba lihegtünk, ezen kellene változtatni!
De, az irány még mindig rossz!!
És!!!kepkezelo.com/images/csrgt4wvz3fk6jdlv4nl.jpg
moiszikf
@silber13:
Lehet egy ország bűnös, háborús agresszor, ha nincs önálló hadserege, katonai, külügyi, pénzügyi vezetése, de még saját pénze se? Mert a Monarchia idején ez volt a helyzet.
Jozefina
Vonának a Trianon, orbánnak a bevándorlók!!! Mindegyik veszett fejsze nyele!!! Talán az ország és az emberek sorsával, a gazdasággal, az oktatással, az egészségüggyel, stb. kellene foglalkozni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.