A hétfői parlamenti ülésen a jobbikos Volner János végre nekiszegezhette a múlt héten még költőinek mondható kérdését a miniszterelnöknek.

Volner Orbán Viktortól arra várta a választ, hogy 

ki Habony Árpád, és milyen szerepkörben dolgozik a kormány környékén.

Orbán Viktor végtelen cinizmussal, papírjából felolvasva azt felelte:

"a szóban forgó személy nevét egyetlen kormányzati intézmény vagy állami cég fizetési listáján sem találtam, ezért kérdése megválaszolásában nem tartom magam illetékesnek.

Orbán azonnal indította az ellentámadást. Lényegesebbnek nevezte, hogy a "Jobbik új frakcióvezetőjének" egyik korábbi cége jogosulatlanul vont le több mint 10 millió forint áruforgalmi adót, s emiatt az adóhatóság adóbírsággal és késedelmi pótlékkal együtt 21 millió 400 ezer forintot kért számon rajta. Volner János ezután 100 ezer forintért megszabadult a 3 milliós törzstőkéjű cégétől – fejtette ki, hozzátéve: "Volner János tehát adócsaló".

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
A takonyárpi, az koronaőr, valagápoló, tanácsadó, szipogó, pislogó buzgancs))))))))))))))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nil
Szerintem habony kompromittáló videó és hanganyaggal rendelkezhet fideszesekről- ezért ez nagy nyalizás neki
bra048
Remélem, hogy ezt a politikus(nak látszó állítólagos) úriembert nemsokára ugyanúgy lehet tagadni, mint most ő tagadja le legfontosabb politikai tanácsadóját..
világlátó
Habony a mai magyar Raszputyin. Mindent tud mindenkiről, ezért pénzeli a fidesz, bárki is adja neki a pénzt. Ő is abból a képzeletbeli szobából kapja az ellátmányát amit a Matolcsy naponta feltölt .százmilliókkal. Amúgy Orbán válasza nem elfogadható. Ha pedig Volner valóban azt tette, mi a csodának rángatta az oroszlán bajuszát. Megtanulhatták volna már, hogy a parlamentben mindenkiről komoly terjedelmű dosszié áll rendelkezésre és minden felszólalóról már kész visszavágó anyagok állnak rendelkezésre. Ez olyan játék amit egy kifejlett jóllakott macska játszik egy beteg kisegérrel.Szánalmas, de ugyanakkor olyan színjáték is, amit előre megrendeztek, mert azt nem hihetjük, hogy a jobbik nem lesz azonnal koalíciós partnere a fidesznek, ha netán úgy hozná a sors.. Ezért hinni manapság pártoknak igen nagy naivitásra vall.Ez valamennyiükre vonatkozik.
A mai politizálás nem más mint pártpropagandisták és manipulátorok virtuóz játéka, amit azzal higítanak fel, hogy néhány dezinformációs morzsát elszórnak a médiák közül hol ennek, hol annak.No erre alkalmas Habony . Csak hogy ez politikai, morális bűncselekmény. A társadalom megtévesztése, tévedésben tartása. A " ...hazudtunk reggel délben meg este... " most éppen úgy zajlik, csak Orbán Viktor előbb harapja le a saját nyelvét hogy ilyen kijelentést tegyen. Pedig a magyar reformok működnek éppen ilyen hazugságokkal van tele.
Habony nincs, tehát nem is lehet felelősségre vonni. De van gazdája, aki pórázon tartja, néha elengedi játszani egy kicsit. De mi lesz ha a habony kutya ürüléke már elárasztja a szép magyar homokozót?
nyanya001
Wazze együt kvaterkáznak és nem tudja kicsoda ez a csuti beteg.
Lehet, hogy amnéziás ? De akkor hogy lehet, hogy ez a degenerált az ország
miniszterelnöke ???
Tpfejj te köpedék !
herczeg0210
A válaszból is kiderül, hogy mennyire leszarja az egészet az ondós diktor...
bringa
Rossz válasz, nem nyert hangszórót!
Kérdezte valaki, hogy habony elvtárs rajta van valamelyik fizetési listán? Szerintem nem ez volt a kérdés.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.