Az Országgyűlés kedden új törvényt hozott a jövedéki adóról, amely a kőolaj világpiaci árához kötötte és annak jelenlegi mértéke alapján szeptembertől emelhetővé tette az üzemanyagok jövedéki adóját, hasonlóan a dohánytermékekhez, amelyek jövedéki adóterhelése 2017 végére harmadával növekszik.

A képviselők 124 igen szavazattal, 37 nem ellenében és 29 tartózkodás mellett fogadták el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter javaslatát.

Az elfogadott javaslat értelmében az üzemanyagok jövedéki adója abban az esetben emelkedik, ha a kőolaj világpiaci ára hordónként 50 dollár alá csökken. Ebben az esetben a gázolaj közterhe literenként 10, a benziné 5 forinttal növekszik. A kormány az így szerzett többletbevételeket elsősorban az alsóbbrendű utak felújítására fordítaná.

A cigi ára Brüsszel miatt emelkedik

A kabinet szerint a dohánytermékek jövedéki adóját uniós előírások miatt kell 29 százalékkal emelni 2017 végéig, három lépésben. A cigaretták adója elsőként idén szeptembertől emelkedik. A parlament döntött arról is, hogy a dohánytermékekre 2017-től adójegy helyett zárjegy kerül és az e-cigaretta is bekerül a jövedéki termékek közé.

Varga Mihály javaslata indoklásában úgy fogalmazott, az új jövedéki adóról szóló törvény a korábbinál egyszerűbb, így átláthatóbb és rövidebb, továbbá teljes elektronizációra törekszik. A tárcavezető hangsúlyozta, a szabályozás a kockázatok elkerülésére az adókockázathoz igazodó biztosítékrendszert alkalmaz.

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

eszegfu
Eddig is jövedéki termékek voltak, hiszen jövedéki adó -- nem is kicsi! -- terhelte! Aztán ez a "dohánytermékekre vonatkozó uniós előirás" magyarázkodás megint csak arra jó: utáljuk az uniót! Jelenleg az ü.a. 34 %, mig a dohánytermékek 54,8 % jövedéki adót tartalmaznak. Ez utóbbira az uniós direktiva, hogy az eladási ár legalább 25 %-a jövedéki adó legyen...vagyis nem telik az eddigi 54,8 %-os adóból?!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Bringás
@magyarbakancs: Kértem én, hogy szeresd?
Nil
Csökken a forgalom, segíteni kell a haveroknak, de a következmény a fekete piac növekedése lesz
bakegya
@eszegfu: ez ide jár középiskolába,de az is lehet egyetemre.
Sose felejtem el,18 múltam és első dolgom volt jogosítványt szerezni,mert olyan helyre vettek fel ahol kocsival lehetett közlekedni-
OKTATÓ...idézem..."kérem szépen az autóvezetéshez nem kell diploma...!!!"gondolhatod hogy tepertem...így van ez a figura is...kontroll nélküli és még nem nőtt föl mint enteró,emlékszel?!
eszegfu
@bakegya: Persze, hogy emlékszem és igazad van! Aztán meg mindig rosszabb jön!:)))
silber13
@eszegfu: Soha nem fog meggyőződni,ahhoz már. túl késő, a korlátoltságnak olyan magas szintjére emelkedett, hogy reménytelen eset .Bár... Az is lehet, hogy szándékosan adja a hülyét, bosszantásképp., amit el tudok képzelni róla.
eszegfu
@silber13: Tudod róla apukám jut az eszembe... amit 1x "elkönyvelt" magában, abból a hitéből még egyetlen hajszálnyit sem engedett, akárhogy "logikáztam", akár Bem apótól is kezdhettem a magyarázatomat... hagyta, hogy percekig mondjam a monológomat, időnként bólogatott, majd a végén u.azt a gondolatát "leszögezve" u.az volt a véleménye. Földhöz tudtam volna verni magamat!!! Visszatérve az eredeti témához, magam sem igazodok ki rajta...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.