A pénztártagok mindössze négy százaléka tartja jónak, hogy a cafeteria keretében jövőre már csak kápét vagy SZÉP-kártyát adhatnak a munkáltatók. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) a pénztári egyéni megtakarítások után 30 százalékos adójóváírást szeretne elérni. Gyors felmérést végeztek az ÖPOSZ pénztárai a tagok körében arról, miként is fogadják a cafeteria már megszavazott következő évi átalakítását. A lényeg, hogy a jelenlegi adóteher mellett csak évi maximum 100 ezer forint készpénzt és SZÉP-kártyás juttatásokat választhatnak a munkavállalók (a szabályokról itt olvashat). Az eddig beérkezett mintegy 25 ezer válasz alapján az látszik, hogy az érintettek 83 százaléka szerint az öngondoskodást segítő pénztári szolgáltatásoknak mindenképpen helye lenne a cafeteria rendszerében. Mindössze négy százalék értett egyet a változtatás irányával. A kormány a szövetség szerint 2017-ben olyan rendkívül fontos elemeket terhel magasabb adóval, mint a nyugdíjcél és az egészség...

Forrás: azenpenzem.hu
Feltöltő: emerencia
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
A miniszterelnök beszédet tart:
– Jövőre jobban fogunk élni, mint most!
Egy hang a hallgatóság soraiból:
– Magukért nem is aggódnánk, de mi lesz velünk?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.