Az MSZP-elnök frakcióvezetője szerint a miniszterelnök állításával szemben a rend helyett a szabadság korának kell eljönni.

Tóbiás József pénteken Budapesten, a Legfőbb Ügyészség épülete előtt tartott sajtótájékoztatón ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön az ügyészség napja alkalmából arról beszélt, az elkövetkező egy-két évtizedben fel fog értékelődni a rend, a törvényesség és a rendezettség az európai kultúrkörben; az fog kormányozni, hatalmat gyakorolni a kontinensen a következő 10-15 évben, aki képes lesz megvédeni az európaiak biztonságát.

Az ellenzéki pártelnök értékelése szerint a kormányfőt semmi más nem érdekli, mint hatalmának a következő 10-15 évben történő megőrzése.

Nincs jogállam, nincs demokrácia, nincs társadalmi jólét

– tette hozzá.

Tóbiás József a szabadság kora mellett foglalt állást, ami szerinte azt jelenti, hogy aki dolgozni akar Magyarországon az tud, tisztességes munkáért tisztességes fizetést kap, a gyermekei továbbtanulhatnak, jó az egészségügy és a nyugdíjrendszer.

A pártelnök érdekesnek nevezte, hogy a kormányfő a Legfőbb Ügyészségen beszélt minderről, "amelynek vezetője a legócskább pártkatonává vált". Ezt azzal magyarázta, hogy nem történik semmi "a miniszterelnök környezetéhez kötődő korrupciós ügyekben", például a Quaestor-, a kitiltási botrányban, a jegybank ügyeiben, vagy a Nemzeti Választási Irodánál történtek miatt.

Szerinte 2018 után jogállami keretek között elszámoltatásra van szükség.

Arra a kérdésre, mit szól ahhoz, hogy Polt Péter legfőbb ügyész balatoni luxusingatlant vásárolt magának, Tóbiás József azt mondta:

a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak ügyében az ügyészség azért nem tesz semmit, mert a legfőbb ügyésznek a saját feleségét kellene kihallgatnia.

Emlékeztetett arra, Polt Péter felesége a jegybankban dolgozik, szerinte a Poltné által kapott összeg "a hallgatás ára", és ebből akár egy luxusnyaraló is lehet.

Az FHB-vezetőjével, Spéder Zoltánnal kapcsolatos kérdésre az ellenzéki pártelnök azt mondta, teljesen mindegy, hogy a belső leszámolás kinek az érdeke, az alapvető probléma az, hogy ezt is az adófizetők fizetik meg.

A párton belül zajló tisztújításra vonatkozó kérdésre Tóbiás József azt mondta, remélte, hogy kihívói is megfogalmazzák, a legfontosabb ma Magyarországon az állami földek privatizációjának megakadályozása. Az ezzel kapcsolatos népszavazási kezdeményezésről közölte, ez az MSZP legfontosabb ügye ma.

Mesterházy Attila volt pártelnök kritikájára válaszolva hozzátette: egy pártelnök értékmérője a választási eredmény, ezt tudnia kell az MSZP korábbi elnökeinek is.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

leszúrt rittberger
Menj már innen, paprikajancsi. Viccesebb lassan, mint a Kiszel Tünde.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Perwool
@justhpeter: Mint a nyugdíjemelés 0,9!(talán)
Egyébként.Mocskos pohárba nem érdemes tiszta vizet önteni!
aremy
tóbiás és az mszp kevesek vagytok mint a téli szalámiba a hófúvás .
egyvandor
Ahhoz nem elég arra várni, hogy Gorbán bukjon, aztán minden (többek között Gorbán privilegizált rendszere is) az öletekbe hulljon! Azért tenni is kéne valamit. pl a választóitokat tisztán láthatóan képviselni, még ha a ner annak eredményességét lehetetlenné teszi is.
Nekem az az érzésem nektek ez az állapot nagyon is megfelel. Élvezni a Gorbán által elcsorgatott kiváltságosok privilégiumait oszt múlik azzal is az idő.
Yoda69
Ahhoz elobb le kene valtani a diktatort. Az visszont osszefogas nelkul nem megy. Erre Dunaujvaros a legjobb pelda.
Ugyhogy kedves Tobias keretik leulni Gyurcsannyal es megbeszelni a hogyan tovabbot.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.