Az igazi nemesség a szívben rejlik, és a cselekedetekben mutatkozik meg; nekünk magyaroknak ma nemes szívre és nemes lélekre van szükségünk – mondta Lázár János szombaton Szécsényben, ahol Lipthay Antal fotókiállítását nyitották meg a Kubinyi Ferenc Múzeumban.

Lipthay Antalt, a Szécsényben élt természettudós, báró Lipthay Béla unokáját a környék pártfogójaként, mecénásaként köszöntötte Lázár János.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt is megfogalmazta: arra a fajta nemességre van szükség, amely nem a rangban, a címben nyilvánul meg, hanem a viselkedésben, a fellépésben, igényességben és a felelősségvállalásban.

Beszélt arról is, hogy a 70. születésnapját ünneplő, 26 éve Magyarországon élő Lipthay Antal azok közé tartozik, akik "a jót hátrahagyva, és a korábbinál rosszabbat választva" visszaköltöztek hazájukba, és "jobban hisznek ebben az országban, mint akik itt élték le az életüket".

Lázár János hangsúlyozta: hinnünk kell a saját hazánk, városunk, közösségünk jelenében és jövőjében is.

Az "Istenhez. Fények, formák, kifejezések, jelek" című tárlat megnyitóján Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselője azt mondta, a fotók arra tanítanak, hogy minden nemzedéknek megvan a maga keresztje és felelőssége, azt pedig, hogy kiből lesz hős vagy gyáva, az dönti el, hogy ki veszi a vállára a keresztet és ki nem.

Mint mondta, Lipthay Antal azok közé tartozik, akik bárhol is éltek a világban, mindig hűek maradtak hitükhöz, nemesi közösségükhöz és hazájukhoz.

Ő az, aki egy gyergyószárhegyi kastélyban fennálló tulajdonrészét a Böjte Csaba ferences szerzetes által vezetett Szent Ferenc Alapítványnak ajándékozta, és aki megvalósította a Szécsény-benczúrfalvai keresztutat, mindent megtéve a stációk felépítéséért – tette hozzá.

Limbacher Gábor, a Kubinyi Ferenc Múzeum igazgatója szavai szerint a fotókiállítás a "Hazatérés, hűség a hazához" címet is viselhetné, mert a képeken egyaránt megjelennek a külföldi neveltetés, a felnőttkori hazatérés körülményei, a család, a szűkebb pátria.

A hazatért család egykori nehéz körülményeit felidézve elmondta, hogy Lipthay Antal, akinek nagyapja egy kastély utolsó tulajdonosa volt (e kastélyban működik a Kubinyi múzeum), derűs arccal jelentkezett a balassagyarmati múzeumban, hogy gyakorlatilag segédmunkási állásban folytathassa a természetrajzi tevékenységet, tudós hivatását.

Stayer László, Szécsény polgármestere a rendezvényen bejelentette, hogy Lipthay Antalt a Nógrád megyei város díszpolgári címére terjeszti fel a képviselő-testület.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Perwool
"nemes szívre és nemes lélekre van szükségünk"
Na neked és elvtársaidnak ehhez annyi köze van, mint gumicsirkének a kindertojáshoz...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@eugen4402: Erre mondták azt régen, élni, és élni hagyni...
Nem tette tönkre a cselédségét, és miért mert A JÖVŐ ÉVBEN IS SZÜKSÉGE VOLT RÁJUK, ÉS GONDOSKODOTT IS RÓLUK, grófnak születni kell, de a mai urak, csak éppen lerúgták a lábukról a gumicsizmát, a felfogásuk meg semmit nem változott!!!
szép új világ
Mondja mindezt egy olyan csótány, aki szerint mindenki annyit ér, mint amennyije van.
papa.49
Mondja ezt egy olyan unszimpatikus sejthalmaz, akit az ős fideses Rapcsák András CSUPÁN A TÁSKAHORDOZÁSRA TARTOTT ALKALMASNAK))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Erre mondják ,,kiszólt a gödör a lyukból,,)))))))))))))))))
Jozefina
Lázár meg a nemes szív??!! Tudja ez mit beszél???
magyarbakancs
"Lázár szerint az igazi nemesség a cselekedetekben mutatkozik meg."
Képesek lesztek vissza állítani a nemességet?
Kutyabőrt nem osztogatok?
Itt élnél te méteres kékeres nem beszélnél mecénásról.
Élhetetlen környék tele bűnöző cigány családokkal.
Szécsényben a Paridisó discoban úgy folyik a kábítószer mint víz a csapból.
Toby
Mit hányt ki magából ez a velejéig mocsok?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.