Nem tartja jó iránynak az Uber magyarországi operatív vezetője az új technológiák betiltását, blokkolását,

"pusztán azért, mert azokat nem lehet beleerőszakolni az elavult szabályozás keretei közé".

A cég hétfői közleményében Fekete Zoltán a parlament hétfői döntésére reagált.

Az Országgyűlés ugyanis elfogadta az engedély nélkül, személygépkocsival végzett személyszállító szolgáltatáshoz kapcsolódó jogkövetkezményekről szóló kormányzati törvényjavaslatot, amely blokkolhatóvá tette a jogellenesen működő taxiszolgáltatást kínáló oldalakat.

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára pedig hétfőn sajtótájékoztatón bejelentette, hogy tárcaközi bizottság jött létre a jogellenesen működő taxiszolgáltatások hatékonyabb kiszűrésére. A fejlesztési tárca a terület szabályozásának átfogó felülvizsgálatát is tervezi, amelyhez várják az érdekképviseletek és szakmai szervezetek észrevételeit.

Az Uber MTI-hez eljuttatott közleményében leszögezte, a cég Magyarországon továbbra is kitart álláspontja mellett, ezt véleménye szerint megerősíti az Európai Bizottság iránymutatása is, amely felhívja a tagállamok figyelmét, hogy ne a betiltást, hanem az ésszerű szabályozást válasszák a megosztáson alapuló gazdaság szereplői esetében.

Az Uber eddig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy megfeleljen a szabályoknak: az autós partnerek kiváltották a személyszállítói engedélyeket és a magyar jogszabályoknak megfelelő számlát adnak – írták.

Az Uber továbbra is keresi a párbeszéd lehetőségét a döntéshozókkal annak reményében, hogy a jelenlegi,

"idejétmúlt szabályozást"

felváltsa egy modern, az új technológiákra szabott szabályozás, amely a fogyasztók érdekeit helyezi a középpontba. Az Uber továbbra is elkötelezett 150 ezer magyarországi felhasználója és 1200 autóspartnere iránt, és folytatja működését – olvasható a cég közleményében.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
F_Viktor
@teuton: Oszkárról volt pár hete egy nagyobb cikk, valamint most beírtam egy Szeged-Bécs útvonalat (36-52€).
Igazad van, tényleg nem olcsó, ez már nem telekocsi szolgáltatás, hanem üzleti alapon csinálják, de a cikk is erről szólt.
teuton
@F_Viktor: A parom es a lanyom elmentek ketten vasarnap Berlinbe (tölünk kb. 150 km). Fizettem erte annyit, amennyi 1,2 orai atlagber. Ma visszahozta valaki öket 1,5 orai atlagberert. HAZTOL-HAZIG!!! Mindenfele nyugta, engedely meg hasonlo nelkül! Mert ez nalunk nem tilos...
F_Viktor
@teuton: Magyarországon sem tilos a telekocsi, amíg nem üzletszerűen csinálja valaki.Úgy már nem nevezhető car pool-nak.
teuton
@F_Viktor: Es az UBER üzletszerü? De hogyan lehet ellenörizni, hogy valaki üzletszerüen üzi? Aki pl. naponta pendlizik munkaba 50 km-t es naponta magaval visz egy masikat (vagy többeket), az üzletszerü? Nalunk nem! Ja, es az adojabol leirhatja MINDENKI a közlekedesi költsegeket, km-enkent 72 ft-ot...
F_Viktor
@teuton: Munkába járás tipikus telekocsi, üzletszerű az az eset, mint a fenti eset, hogy valaki több autóval menetrendszerűen "indít járatokat" általában az EU tagállamaiba.
teuton
@F_Viktor: Na kkor megvalaszoltad, az UBER NEM üzletszerü, mert nem több kocsival jar 1 ceg vagy 1 szemely... De ha valaki egy külföldi telekocsi-szerü halozatba kapcsolodik be, akkor is kinalhat MO-on belüli fuvarokat, es semmi nyoma nincs, nem fizet adot. Ötleteket azert nem adok az ilyen oldalakra, de vannak...;-) Viszont sokkal olcsobbmint barmelyik magyar rendszer, pl. Oszkar...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.