A nemzeti vérkészletben folyamatosan fenntartanak egy minimumszintet, ez három napra elegendő tartalékot jelent – közölte az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója az M1 aktuális csatorna keddi műsorában, a véradók világnapján.

Jákó Kinga elmondta: ritkaságszámba megy, hogy valaki nem csoportazonos vért kap. Ilyen csak nagyon sürgős esetben, balesetkor fordulhat elő, mert alapvetően rendelkezésre áll annyi vér, hogy csoportazonosan tudjanak belőle adni.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy sokkal több véradóra lenne szükség. A biztonságos ellátáshoz évente félmillió egység vér kellene, ennyit azonban nagyon régen ajánlottak fel: 2015-ben például mindössze 405 ezer egységet tudtak levenni, amit 250 ezer ember adott össze.

A főigazgató kiemelte: van egy törzsvéradó csoport, amelynek tagjai évente kétszer-háromszor is elmennek vért adni. Ők jelentik a biztos alapot a rendszer működtetéséhez.

Nyáron még a szokásosnál is kevesebb a véradó, ami a tervezett műtéteknél okozhat gondot: van, hogy ezeket el kell halasztani – közölte Jákó Kinga.

Úgy fogalmazott, hogy a vérátömlesztés nem csupán egy egészségügyi szolgáltatás, hiszen a véradók nélkül nem működhetne. Minden egység vér mögött egy önkéntes áll, az OVSZ az ő tevékenységüket szeretné megköszönni a véradók világnapján. Ehhez különböző jelvényeket gyártottak, amelyek feliratai arra hívják fel az emberek figyelmét, hogy tiszteljék a viselőiket.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csodálkozó
A kormánytagok fejenként 4-4 literrel gyarapítsák az ország vérkészletét!
S külön Semjén Zsolt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.