Portik Tamás, akit már ítélt el bíróság, Rogán Antalra, az Orbán-kormány propaganda miniszterére, korábbi belvárosi fideszes polgármesterre vallott. Portik azt állította, hogy jóban volt Habony Árpád rokonával is. Repkedtek a tízmilliós eurószállítmányok, áron alul adták vették a V. kerület ingatlanjait, hogy utána extra magánhaszonnal passzolják őket tovább – írja közleményében a Demokratikus Koalíció.

Úgy folytatják: Újabb bizonyítékot kaptunk arra, hogy a legsötétebb alvilág, a szervezett bűnözői csoportok az Orbán-kormányig, annak fejéig érnek. Nem mentség, amit a Miniszterelnöki Hivatal állít, miszerint Portik bűnöző, és ezért egy szavát sem lehet elhinni. Véleményünk szerint Orbán is az, Rogán is az, Habony is az, mégis sokan adnak a szavukra.

Ha csak a töredéke igaz annak, amit Portik a tettestársairól állít, akkor itt súlyos bűncselekmények történtek, amelyeknek kormánytagok és Orbánhoz közelállók is elkövetői voltak. Az lenne a minimum, hogy a számos ügyben a nyomozást megtagadó Polt legfőbb ügyész most azonnal nyomozást indít Habony és Rogán szerepének tisztázására. Nem elkerülhető a kihallgatás, a házkutatás, a szembesítés sem. Amennyiben ez nem történik meg, a DK már most jelzi, hogy a számonkérés nem megúszható. Tisztességes és minden részletre kiterjedő nyomozás után hosszú lesz a fideszes vádlottak padja. – áll az ellenzéki párt közleményében.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
Azért ez a Ferigyerek tényleg tökös legény. Emlékeztek még, hogy beolvasott az ügyészeknek annak idején a kihallgatásán?
youtu.be/3iuH045AXUw?t=30s
Desischado
Istenem, csak már ott tartanánk! Komolyan, hozok ásót, kötelet, bilincset, bármit! Egyszer csak eléri őket is a vég! Al Capone is egy piti adócsaláson bukott meg!
Szókrakész
"Az lenne a minimum, hogy a számos ügyben a nyomozást megtagadó Polt legfőbb ügyész most azonnal nyomozást indít Habony és Rogán szerepének tisztázására."

NEM!

A minimum az lenne, hogy Polt lemond és odaül arRogáns Tóni mellé a vádlottak padjára.
human
@pmv.agnes: Hát igen. Ki lett ez találva.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.