A magyar kormány Nagy-Britannia európai uniós tagságának megőrzése mellett érvelő hirdetést jelentet meg hétfőn a brit sajtóban – erősítette meg Kovács Zoltán kormányszóvivő az erről szóló német sajtóértesüléseket vasárnap, az MTI-nek nyilatkozva.

Kiemelte, hogy Magyarország szerint Nagy-Britannia uniós tagsága azért fontos, mert az erős Európa a nagy tagállamok együttműködésével valósítható meg. A magyar kormányt sokszor vádolták Európa-ellenességgel, azonban mostani "pro-európai hozzáállása" is jól mutatja, hogy elszántan és szilárdan hisz az unió által elért eredmények fontosságában, még ha sok esetben másként is képzeli el a kontinens jövőjét – fejtette ki a kormányszóvivő.

Kovács Zoltán elmondta, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával megjelenő hirdetést eredetileg szombaton szerették volna megjelentetni, de két nappal elhalasztották a nyilvánosságra hozatalt, tekintettel a Jo Cox munkáspárti képviselő meggyilkolása miatti kampánycsendre.

A kormányszóvivő felidézte továbbá, hogy pénteken Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője tájékoztatta német tárgyalópartnereit a magyar kormány álláspontjáról, hétfőn pedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter teszi majd meg ugyanezt Luxembourgban, a külügyminiszterek uniós tanácskozásán.

A német Bild internetes kiadásában közölte elsőként, hogy a magyar kormány hirdetésben áll ki Nagy-Britannia EU-tagsága mellett. "A döntés a tietek, de Magyarország büszke arra, hogy veletek együtt az Európai Unió tagja lehet" – a lap szerint a magyar kormány ezt a szöveget jelenteti majd meg a brit The Daily Mailben.

Nagy-Britannia csütörtökön tart népszavazást az uniós tagságáról.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
Hogy rohadnátok meg, akkor miért kevertek a magyar nép kárára?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Foxley
@nezelodo: - Ójjaj! 4525-dik ha jól számolom, de nem biztos. Lehet, hogy több.
Manhattan
Az a nép, aki korrupt, semmirekellő, tolvaj, árulót szavaz meg, az nem áldozat, hanem bűntárs. ( Georges Orwell )
kkalman
A kormányszóvivő Kovács alig értelmesebb egy, a baromfiudvarban kapirgáló tyúknál. Pontosan beleillik az Orbánt körülvevő többi senkiháziak sorába.
Január
@libellle: Biztos, hogy nem lesz sima ügy, de nemcsak nálunk, hanem az egész Eu-ban.
Pláne, ha beindul a dominó...
nezelodo
@Január: Nem hogy az Egyesült Királyságban dolgozók felének nem tudnának olyan jövedelmező munkahelyet adni, hanem az itthoniak is sokan elvesztenék az állásukat, mivel a gazdaságunk motorjának az üzemanyaga az EU-s támogatás. Egy csapásra lelassulna az a világraszóló satnya növekedés, és negatívba menne át. Igaz a Kuszaszem szerint az is növekedés, lefele a bányász béka segge alá.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.