Orbán Viktor miniszterelnök azt tartja a brit népszavazás legnagyobb tanulságának, hogy Brüsszelnek meg kell hallania az emberek hangját. 

A kormányfő péntek reggel azt követően nyilatkozott így a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, hogy a brit EU-tagságról tartott csütörtöki népszavazáson győzött a kilépést pártoló tábor.

Orbán Viktor szerint elemezni kell, hogy milyen ügyek voltak meghatározóak a brit EU-tagság vitájában. Úgy látja, a döntő erejű kérdés a bevándorlás volt. A britek keresték arra a kérdésre a választ, hogyan tudnak ellenállni a modern kori népvándorlásnak, hogyan tudják továbbra is saját kezükben tartani az életüket, "hogyan tudják megtartani a szigetüket" – fogalmazott, hozzátéve: úgy tűnik, a britek nem voltak elégedettek azzal a politikával és védelemmel, amit ebben a helyzetben az Európai Unió nyújt.

Orbán is reagált a brit népszavazásra

Tiszteletben kell tartani a britek döntését, mert minden nemzetnek joga van ahhoz, hogy a saját sorsáról ő maga döntsön – hangoztatta.

A miniszterelnök azt is mondta: Magyarország azért tagja az uniónak, mert "hiszünk egy erős Európában". De "Európa csak akkor erős, ha az olyan nagy jelentőségű kérdésekre, mint a bevándorlás, olyan válaszokat tud adni, amelyek nem meggyengítik önmagát, hanem megerősítik. Ezeket a válaszokat az EU nem adta meg, sőt ellenkező válaszokat adott" – fogalmazott.

Orbán Viktor közölte, hogy az EU miniszterelnökei folyamatosan egyeztetni fognak a kialakult helyzetről, a V4-es vezetők pedig – telefonon – külön körben is tárgyalnak majd.

Megjegyezte, most egy hosszabb jogi folyamat következik, de erről egyelőre nem érdemes nyilatkozni. Az a megoldás tűnik kézenfekvőnek – fűzte hozzá –, hogy Nagy-Britannia a tagságról szóló szerződés helyett megállapodást köt az EU-val, és abban rendezi a felmerülő kérdéseket.

73 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Viktor szopkin!!! akkor te minek pofáztál bele???Minek hirdettél a brit lapokban a mi pénzünkön???T A K A R O D J !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nyanya001
@gibgab: Nem én állítotam össze, talán valamit elírtak
Desischado
@nyanya001: Én is ezt szeretném tudni! Mikor hallja már meg a nép szavát ez a mocsok?!
bakegya
@Desischado: én nem akarom hogy meghallgasson.nekem elég sokban van az is hogy le ne tudjon hallgatni.
eugen4402
@Szókrakész: Lehet, hogy megtörtént volna, lehet, hogy nem. Azt hiszem, inkább arról van szó, hogy a walesi nép így akart törleszteni I. Edward kései utódainak a lángsírba küldött 500 (bizony) walesi bárd lemészárlásáért. Ha Cameron kezdetben hallgatott a szélsőjobbos tanácsadóira, akkor egye meg amit főzött, gondolták a derék walesi atyafiak, és a brexitre voksoltak...
kukac50
Nem kellene bele szólni,Jó kutya nem ugat a szomszédba!
Viktor Te mikor hallod meg a szegény emberek szavát?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.