Zárt ajtók mögött megkezdődött szombat délelőtt Budapesten az MSZP országos tisztújító kongresszusa, amelyen a küldöttek négy jelölt közül választják meg az ellenzéki párt következő elnökét.

A szocialisták elnöki tisztségét jelenleg betöltő Tóbiás Józsefnek három kihívója van: Szanyi Tibor EP-képviselő, Molnár Gyula korábbi fővárosi pártelnök és Harangozó Tamás parlamenti frakcióvezető-helyettes.

A választmányi elnöki tisztségre két jelentkező van, a posztot birtokló Botka László kihívója Hiller István volt pártelnök. Elnökhelyettesnek szintén ketten jelentkeztek: a posztot jelenleg is betöltő Gőgös Zoltán, valamint Tóth Bertalan parlamenti frakcióvezető-helyettes. Három alelnököt a posztot most is betöltő két politikus, Lukács Zoltán és Ujhelyi István, valamint Gúr Nándor országgyűlési képviselő és Nemény András, a párt Vas megyei elnöke közül választanak.

Az elnökjelöltek közül csak Szanyi Tibor nyilatkozott néhány szóban újságíróknak a kongresszus elött, a Brüsszelben dolgozó politikus ragyogónak nevezte saját esélyeit és sikerként értkelte a médiaérdeklődést.

Hiller István elmondta, úgy érzi a küldöttek őt támogatják a választmányi elnöki tisztségért folytatott versenyben, a tisztséget betöltve pedig egy hosszú távú stratégia kidolgozásába kezd. Hangsúlyozta, míg az aktuális kérdésekkel az elnökségnek kell foglalkoznia, addig a választmány "sokáig kevésbé izgalmas, aztán a végén tulajdonképpen ott dől el minden". Hiller István kérdésre válaszolva megjegyezte, van olyan elnökjelölt, akivel ideálisan együtt tudna dolgozni, de személyét nem árulta el. A kongresszus kezdetét követően Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője, vásárosnaményi elnöke újságíróknak nyilatkozva bejelentette, a küldöttek pénzgyűjtésbe kezdtek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Uszka település jégkárainak enyhítésére, hogy segítséget nyújthassanak az ország egyik legnehezebb helyzetben lévő településének. Sértő-Radics István (Együtt), a község polgármestere közölte, Uszka 100 házából 77 károsodott, 50 esetben pedig ki kell cserélni a tetőszerkezetet. A településvezető jelezte, a helyreállításban a kormány segítségére is számítanak.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
..a(hűtött)léghőmérséklet kiváló, a büfé kínálata gazdag és finom, ráadásul meglepően olcsó...kell ettől több?

Molnár a befutó, a többiek levesbe..
adrenalink
@wagabund: Már megint a kaján jár az eszed?!:-)
vukkocska
@vasas: szerintem az lenne az MSZP tragédiája. Ő egyedül akar nekimenni 2018-nak. Ha Orbánt akarod továbbra is, akkor eltaláltad a legjobb személyt hozzá :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.