Orbán Viktor előbb elköltött közel 400 millió forint uniós támogatást a debreceni menekülttábor fejlesztésére, majd tavaly májusban bejelentette, hogy az EU-val kötött támogatási szerződést megszegve bezáratja azt – írja közleményében Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke.

Az ügyben az Európai Bizottsághoz fordultam, kérdésemre Dimitrisz Avramopulosz uniós biztos tette egyértelművé, hogy

akár fél millió eurós, tehát 150 millió forintos büntetést is kaphat Magyarország.

Orbán Viktor komoly összegeket vesz ki a magyarok zsebéből az EU-ellenes cirkusz minden egyes felvonásával. A hazug, mára állandósult gyűlöletkampány óriásplakátjai, TV- és rádióreklámjai és újsághirdetései eddig is milliárdokkal rövidítették meg a magyarokat, ez azonban még kiegészül az EU-s szerződések megszegéséből fakadó büntetések összegével is.

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor EU-ellenes politikája ma még „csak” pénzügyi károkat okoz, hosszútávon azonban – a brit példát látva –

történelmi zsákutcába vezetheti Magyarországot.

Ez csak úgy kerülhető el, ha mindenki távol marad az őszi EU-ellenes népszavazástól. A távolmaradás is szavazat; aki ősszel otthon marad, az arra szavaz, hogy Magyarország továbbra is az Európai Unió teljes jogú tagja legyen.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
A feltshoothy mocskost nem érdekli a közpénz, úgy költi, mint a sajátját, leszarja az embereket, csak választás előtt ugrik be abba a hibbant agyába valami a választókról!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@Desischado: Tudom én is, de úgy lenne ferr!!!
kukac50
Minden rossz döntésért fizessenek a politikusok! Minket nem kérdeztek!
nyanya001
Az osztalék-arisztokrácia rablógazdasága

A nemzeti tőkésosztály építéséről szóló mesék csak Magyarország kirablásának az elleplezésére szolgálnak. Az idén május végén benyújtott céges beszámolókból két dolog minden korábbinál jobban kirajzolódik: a Fideszes oligarchák nem terveznek hosszú távon, és Orbán Viktor nem követi el még egyszer ugyanazt a hibát, mint Simicska Lajossal.
Az állam által jelenleg preferált vállalkozói körnél szép nyereségek jelentek meg 2015-ben is, ezeket pedig szinte teljes mértékben kimenekítették a cégekből. A „G-nap” még csak ennek az évnek a februárjában volt, így azért a Közgép és a többi Simicska vállalkozás eredményében még a korábban elnyert megrendelések látszanak. A hivatalosan Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Mészáros és Mészáros Kft.-nek nagyon ment, 3,7 milliárd forint adózott nyereséget értek el, amiből 3,5 milliárd forintot fel is vettek osztalékként. A szintén Mészáros-cég R-Kord Kft. a 752 millió forintos adózott eredményéből 750 millió forintot vettek ki. A Közgép helyett az állami közbeszerzések egyik új sztárja a Duna Aszfalt Kft., ott a cégbíróságon bejegyzett tulajdonos Szíjj László 4,1 milliárd forint osztalékot vett ki. Andy Vajna Las Vegas Casino Kft.-je, amely állami kegyből 5 kaszinóval monopóliumot élvez Budapesten, 6,13 milliárd forint adózott eredményt ért el, és ebből 6,13 milliárd forint osztalékot vettek fel. A kormány közeli reklámcégesekből Kuna Tibor 880 millió, Csetényi Csaba 700 millió forint osztalékot vett fel. Az egykori kormányszóvivő Giró-Szász András cégéből, a Strategopolisból 290 millió forintot vettek ki.
patakimarton.blog.hu/2016/06/05/orban_osztalek

Érdemes végig olvasni a cikket !
Ez a fideszes rablógazdálkodás !
bakegya
@nyanya001: EZ A BESZÉD-sajnos nem egészen országszerte,mert a magyar választóknak már egy vonatjegyre valójuk sincs,hogy felmenjenek BUDAPESTRE TÜNTETNI AZ ORBÁN GYŐZÓ FOCICIDILIMOZISÁŐNAK KURMÁNYÁT TÉRDRE KÉNYSZERÍTENI-
Már rég meg kellett volna tenni,mert a feketelevest most főzi a fideSS -KERESZTÉNYNEK MAGÁT BEHAZUDOZÓ BANDA A JOBBIKKAL AZ OLDALÁN.
SPORTBÓL fosztogatják ezek ki a magyar népet,erkölcsileg pedig keresztény köntösben a nyakunkra lépve a szabadságharcukat behazudva.ORBÁN MAFFIA EZ A JAVÁBÓL.
Jozefina
Az EU-nak észre kellene venni, hogy egy bűnöző vezeti az országot és ha ezzel együttműködik akkor bizony társtette az EU-is!!!???
Csodálkozó
A 150 s károkozás bagatellnek tűnik a SAJÁT zsebbe tömködött, lopott 205 milliárdhoz képest.
Teljes - a pereputtyára is kiterjedő - vagyonelkobzás után életfogytiglan börtönben a helye ennek a sunyi mocskos kártékony bűnözőnek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.