Ferenc pápa Örményországban tett látogatásán hívta fel a figyelmet arra, hogy „az egyháznak nem volt joga bírálni a meleg közösséget, és tiszteletet kellene mutatnia irányukba”. Az IDE mélységesen egyetért az egyházfő szavaival, és ezért felszólítja a gyakran homofób, kirekesztő magyarországi pártokat, hogy kövessék a pápa utasítását. Ma Magyarországon teljesen elfogadott dolog, ha egy politikus úgy nyilatkozik: „Ha egy férfi és egy nő együtt él, összeházasodik, gyerekeik születnek, ezt hívjuk családnak. Ez nem emberi jogi kérdés, hanem nevén nevezzük a dolgokat.” (Orbán Viktor, 2016). Vagy éppen jellemző „a nekem mindegy, hogy mit csinálnak, de” mentalitás is…: „Én úgy vélem, hogy házasság és család kizárólag férfi és nő között jöhet létre, kereszténydemokrataként talán elmondhatom, hogy mi a teremtettségben hiszünk, és abban, hogy Isten az embert férfinak meg nőnek teremtette, és csak a kettejük kapcsolatából születhet gyermek. Én abszolút nem vagyok előítéletes a meleg...

Feltöltő: Ifjú Demokraták
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.