Átalakul a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szervezeti és működési szabályzata – legalábbis erre hivatkozva távozik a jegybanktól Csizmadia Norbert, az MNB gazdaságstratégiáért és tervezésért felelős ügyvezető igazgatója – írja a Magyar Nemzet.

Azzal magyarázták a menesztést, hogy ez a pozíció megszűnik, a feladatok részben más szervezeti egységekhez kerülnek át. Ez az igazgatóság felelt a jegybanki alapítványokért, vagyis úgy látszik, az MNB a botrányok csitulásával csöndben nekiállt a szervezeti struktúra átalakításának. A jegybank azt is közölte lapunkkal, hogy Csizmadia a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány elnökeként folytatja munkáját.

A Magyar Nemzet szerint Csizmadia egyértelműen Matolcsy György jegybankelnök szűkebb köréhez sorolható, emiatt az alapítványok gyanús pénzköltései miatt kirobbant botrány egyik vezéráldozatának is tekinthető.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
áldozat??? Csak egy az egyben koncentrálhat a pénzek kitalicskázására!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
Itt egy másik botrány másik "áldozat".
"Kitüntetést kap a trafikbotrány főszereplője"
propeller.hu/itthon/3226879-kituntetest-kap-trafikbotrany-foszereploje
eugen4402
@human: A félreértés nem éppen a véletlen műve. Arra gondoltam, talán ártatlanul meghurcoltak egy fontos embert, így vált áldozattá. Súlyos börtönbüntetéssel sújtották, magánzárkába csukták, és még a vagyonától is megfosztották...Ja, nem..? Akkor én vagyok áldozat...
namihami
De szeretnék néha én is bekerülni az ""áldozatok"" közé.
Határozottan jót tenne a bankszámlámon lévő összegek felfelé történő elmozdulásának. Még a meghurcolásokat is hajlandó vagyok vállalni.
justhpeter
Azért az "áldozatot" illet volna Matolcsyval kezdeni.
papa.49
A szartolcsy mikor követi ezt a gyíkot???
Desischado
Ez áldozat?! Hogy berakták egy másik jól tejelő állásba?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.