A Városliget Zrt. székháza elől vasárnap előállított aktivista azt állítja, hogy a rendőrség közlésével ellentétben a vele szemben alkalmazott kényszerintézkedés során megsérült a válla, abból egy 6-8 milliméteres csontdarab letört.

A Demokratikus Koalíció (DK) által szervezett keddi, budapesti sajtótájékoztatón Sebestyén Eszter azt mondta, az ügyében eljáró VI. kerületi kapitányság félretájékoztathatta a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK). Hangsúlyozta, hogy a rendőrségről vitte el a mentő kivizsgálásra és az ott készült ambulánslapból a kerületi kapitányság is kapott egy példányt. Az ambulánslapon az összes zúzódását felsorolták, és azt is feltüntetették, hogy a vállában az egyik csontból letört egy 6-8 milliméteres darab – emelte ki.

Az aktivista elmondta, hogy vasárnap este egy "Itt például jól nézne ki egy fa" feliratú sablont akartak festékkel körbefújni, amit a Kétfarkú Kutya Párttól kaptak kölcsön. Szavai szerint miközben guggolt, a biztonsági őr hátulról rátámadt, kirántotta a támaszkodó kezét, majd társaitól elvette a sablont, amit "gyakorlatilag megsemmisített". Közölte, hogy ezt követően – sértettként – a 112-es segélyhívó számot tárcsázva ő hívta ki a rendőröket. Sebestyén Eszter a továbbiakat úgy írta le, hogy egy körülbelül negyedórás normális hangvételű beszélgetés után a rendőrök hirtelen elkapták és "összecsomagolták". Hozzátette, hogy csak ezt követően szólították fel arra, hogy ne álljon ellen.

Kérdésre válaszolva azt mondta, nem látta azt, a rendőrség honlapján közzétett iratot, amelyikben a BRFK állítása szerint, elismerte, hogy nem sérült meg. Újabb kérdésre leszögezte: eddig még nem hallgatták ki, csak rabosították és egyedül csak a rabosításról szóló papírt írta alá, mást nem.

Amikor megmutatták neki a dokumentum police.hu-n közzétett felvételét, azt mondta, nem emlékszik, hogy azt aláírta volna.

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője arról beszélt, hogy vasárnap este a Ligetvédő mozgalom tartott tiltakozást a Városligetben és ott "rendőri atrocitásokra is sor került". A politikus azt követelte Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy indítson eljárást a Közlekedési Múzeumnál "erőszakoskodó kopaszok" és a "velük egy követ fújó" rendőrök ellen. A párt írásbeli kérdést is benyújt a belügyminiszternek – tette hozzá.

A BRFK az MTI érdeklődésére válaszolva korábban azt közölte, hogy vasárnap éjjel több bejelentés is érkezett, mert egy Dózsa György úti épület vagyonőre, illetve az épület előtt lévők között vita alakult ki. A rendőrök a helyszínen lévőket igazoltatták és megadták a jogi felvilágosítást. Úgy fogalmaztak: adataik szerint S. Eszter azt mondta, hogy az épület előtt szeretett volna egy falfestést elhelyezni, de az épületben lévő biztonsági őr ezt megakadályozta az aktivista kezének lefogásával. Közölték továbbá, hogy felmerült a bűncselekmény gyanúja, ezért a rendőrök S. Esztert elfogták és előállították. Mivel ellenállt az intézkedésnek, így vele szemben – mint fogalmaztak –, a szükséges mértékben testi kényszert alkalmaztak. Mivel ezután csuklójában és jobb vállában fájdalmat érzett, a mentők orvosi vizsgálatra elvitték, de a vizsgálatok nem mutattak ki csontsérülést, illetve törést. S. Eszter panasszal nem élt, és úgy nyilatkozott, hogy előállítása alatt sérülése nem keletkezett – közölte a BRFK.

64 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vadnarancs
Nem igazán tesz jót a lelkemnek, hogy egy román szólogat be, de ma nagylelkű vagyok és nem büdös románozom le! :)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csizmás Kond
..csak úgy letört vagy látszik külsérülési nyom is ?
Bringás
@Csizmás Kond: Ugyan! Megy itt a hangulat keltés, meg a hazudozás!
Ki a fene mondta neki, hogy ellenszegülhet a rendőröknek? Azért, mert kinevezte magát "ligetvédőnek", a törvények fölöttinek képzeli magát? Én elkapnám még hivatalos személy elleni erőszakért is! Megérdemelné az eszetlenje! Megtanulhatná, hogy a rendőr a törvényt képviseli és nem a saját öntörvényű álmait!
Csizmás Kond
@Bringás: ...már írtam..úgy ahogy ott guggolt jól picsán kellett volna rúgni...
sziha
@Csizmás Kond: nem feltetlenul latszik kulseremi nyom tores eseten (mentoskent mondom).
teuton
@Bringás: Aha... 2006ban is ezt tettek, a gyujtogato es mindent összezuzo lazongo csöcseleket probaltak megfekezni, arrol megis mas a velemenyed... Itt pedig csak demokratikus jogokban rögzitett polgari ellenallas törtent, mindenfele eröszak alkalmazasa nelkül...
Csizmás Kond
@sziha: na ne mond...a bőre keményebb mint a csontja???...igazán vastagbőrű lehetett...
Csizmás Kond
@teuton: hát persze mert a demokratikus jog az kimondottan az építkezések megfékezésében nyilvánul ma meg...vazze...hogy ti mit meg nem tesztek hogy demokratikusnak látszódjatok...
Bringás
@teuton: Ellenállt a rendőri intézkedésnek. Mi ez, ha nem erőszak?
2006-tal pedig ne keverd össze! Addig jogszerű volt az intézkedés, amíg az ellenállást megtörték, de akkor a földön fekvő embereket rugdosták a rendőrnek öltözött, azonosító nélküli, nem tudjuk kik! Az pedig, mint az ujjak eltörése, megtorlás és nem rendfenntartás!
Itt is addig kényszerítették a libát, amíg ellenállt és nem verték utána össze!
Bringás
@Csizmás Kond: Pont erről van szó! Miért kell öt embernek erőszakoskodva egy elfogadott, megtervezett beruházás ellen lázadni? Azt mondom, talán a hatalom átgondolhatná a beruházást, ha ezrek vonulnak fel, de öt feltűnősködő liberina, nem tömeg!
vadnarancs
Már megint itt van ez a két fizetett barom? Ezekben még emberi érzés sincs? Benneteket kellene inkább jól fejberúgni, ketten együtt nem vagytok akkorák, mint a kutya ülve!
Bringás
A tények nem zavarják az ide írogatókat! Öt "aktivista", erőszakoskodva, ellenállva a rendőröknek zendül és követel. Amikor pedig elviszik az öt tudóst, akkor meg sajnáltató cikkek jelennek meg, hogy mekkora hősök ők! Fenét! Kis percemberkék, akik feltűnősködve lázadoznak!
tota
@Bringás:Persze ez jogos intézkedés volt.
Amikor a 2006-ban kockakövekkel hajigáltatok,meg autót
gyújtogattatok,tv székházat foglaltatok,amikor több rendőr sérült meg,
mint kopasz.Na az szabadságharc volt és jogos mi?
Fideszes majom.
tota
@Bringás: Ja és még valami.
Ennyiért eltörték egy nőnek a vállát,akkor amit ti csináltatok 2006-ban,simán kijönne egy agyonlövés arányait tekintve.
Csizmás Kond
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
human
@Bringás: Milyen elfogadott beruházás? Ki által lett elfogadva? Még egy egyszerű népszavazást sem mertek kiírni Orbánék. Ilyenkor nem nagyon tombol a NER, ugye?
vadnarancs
Nem igazán tesz jót a lelkemnek, hogy egy román szólogat be, de ma nagylelkű vagyok és nem büdös románozom le! :)
nemfideszes
Nem emlékszem, hogy a csuti parasztgyereknek eltörték volna a karját, amikor 2007-ben nekiállt kordont bontani. De még csak elő sem állították….
Mézike
@sziha: Ha a vállcsontból letörik egy 6-8 mm. -es darab ahhoz igen erős ütés kell. Annak pedig nyoma van. Ez nem normál csonttörés.
silber13
@Bringás: Tisztázd abban a serótét fejedben az erőszak oglmát, vagxy kérj sürgős segítséget a pártirodán! Bár neked mindegy!
wagabund
..." nem mondott igazat a BRFK, a csontjából letört egy darab"...

ez már csak így működik...csodálkoztam is, hogy megúszta sérülés nékül...(esetleg tangabugyiban jobban járt volna?)

és most mi lesz? ...az, hogy erősen verni kezdte a rendőrt, aki súlyosan megsérült..(látlelet, és az egyész kapitányság a tanú)..tehát mehet a böribe..

a fákat közben úgyis kivágják...
teuton
@Csizmás Kond: A kordonbontas az mi volt??? Es lett valami következmenye, mondjuk valltöres? Eleg lett volna persze csak nehanyszor jol pofanvagni, hogy kihulljanak az elsö fogai es akkor nem tudna töbet szotyit köpködni...
nyanya001
Megismétlem !
Szarjanak sünt a rohadékok !
jancsipapa
@Bringás: Ahogy elnéztem őket ,ahogy ott hisztériáznak ,nekem a migráns-simogatók ugrottak be ...
szaboria1
Az ambuláns lapon szerepel a zúzódás is tessék a cikket végig olvasni.
Imádom azokat akik el sem olvassák hozzá a cikket csak megmondják a tutit.@Bringás: meg a cicuska a csizmájával.
Mézike
@szaboria1: Az hogy egy darabka csont letört a vállából csak röntgen mutatta volna ki. Ahhoz hogy egy ekkora szilánk letörjön nagyon erős ütés kell hogy érje és az nem egy kis zúzódás, hanem hatalmas prezúr és kurvára fáj. Akkor a zsaruknak őt neki kellett volna lökni , valamilyen kemény felületnek. Pl. beton. Vagy gumibottal rásózni! Így valahogy nem stimmel.
justhpeter
A sok kis mini-Pinocsetnek gondolni kellene arra is, hogy ha valóban lesz rendszerváltás, az első munkanélküliek ők lesznek.
szaboria1
@Mézike: Nem vitatkozom veled de nekem is csak egy rossz lépés miatt tört le egy darabka csontom. Halason az orvos csak megfogta és mondta itt levált egy darab.
Mézike
@szaboria1: Akkor neked szerencséd volt.
Én nagyon megdolgoztam egy kis szilánkért. :-) Eltaknyoltam a bicajjal, de azért még pár centit csúszni kellett az aszfalton hogy a könyökömből le tudjak egy darabkát faragni. Nekem kurvára fájt, meg se bírtam mozdítani a karom .
koszpeko
@Csizmás Kond: Romániában,hogy megy ez?
Mesélj!
koszpeko
@Bringás: Ki fogadta el a beruházást?
Kiírták népszavazásra?
Csizmás Kond
@teuton: Ha jól emlékszem a kordont a parlament köré emelték annak céljául, hogy azon belül csak a kormány tudjon ünnepelni egy olyan évfordulón amelynek okozói az ők elődeik voltak...
ez itt egy vitatott építkezés és nem politika
...hát ennyi a kettő között a különbség.
Csizmás Kond
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Csizmás Kond
@koszpeko: ..nem tudom...de erről inkább te kéne mesélj ha már a színeibe flangálsz
koszpeko
@Csizmás Kond: Ha nem kintről írogatsz akkor miért válaszoltál olyan h.sz.-re ami nem neked szólt?
Hazudsz mint az elb...t qrmányod
Csizmás Kond
@koszpeko: ...ja értelek..te azt hiszed hogy csak kintről látni ..bentről nem ,...:)))...vazze...erre tényleg nem gondoltam...:)))))
koszpeko
@Csizmás Kond: Figyu szőrös talp kond!
Elmagyarázom,hogy mit jelent a kintről.
Az országodat vagyis Romániát értettem a kintre.
Csizmás Kond
@koszpeko: nem kell annyit hablatyolj, megértettem az első badarságodból is...
..szerintem túlságosan hozzászoktál a vaskalaphoz és mindent hozzá hasonlítasz...
...amúgy már az elejétől tudtam hogy zakkant vagy...olvastam a kórházi leletedet...
koszpeko
@Csizmás Kond: Addig amíg nem itt élsz addig ne szólj bele.
Örülj,hogy vezíred adott neked magyar igazolványt a mi adónkból útazgathatsz kedvezménnyel vasúton volán buszokon és ingyen használhatod a bkv-t.
Mi ezekért súlyos ezreket fizetünk.
Itt b@szt@tsz minket és beszólogatsz?
Kapjál már a fejedhez.
Csizmás Kond
@koszpeko: ...na ne mond...és ki nem szar le hogy te hol élsz ?
de ha már ennyire erőlteted nem tudnád pontosabban meghatározni ki is vagyok és honnan írok ?
koszpeko
@Csizmás Kond: Arra reagálj te degenerált román amit írtam.
Csizmás Kond
@koszpeko: dehogy reagálok..inkább aggályaim vannak az elméddel kapcsolatban..
nemkati
Van pár anomália ebben a történetben:
1. A földön támaszkodva festette a papírt, amikor a bőr (=biztonsági őr) kirántotta a támaszkodó karját. Ekkor ő hívta ki a rendőröket.
2. A kiszálló rendőrök őt tartóztatták le és kényszerítették a kocsiba.
3. A rendőrségről vitték el kivizsgálásra, ahol megállapították a csontleválást, ezt az iratot a kerületi kapitányság is megkapta, mégis a közleményükben az szerepel, hogy S.E. nem szenvedett sérülést.
4. Van egy irat, amin S.E. aláírásával a BRFK állítása szerint, elismerte, hogy nem sérült meg. S.E. nem emlékszik, hogy ilyet aláírt volna. Van ilyen papír? Ki írta alá? S.E. aláírása van rajta? Ha aláírt ilyen nyilatkozatot, melyik az erősebb, a nyilatkozat, vagy az orvosi látlelet?
koszpeko
@Csizmás Kond: Figyu!
Féltél 1989 karácsonyán?
Desischado
Maszatolás felsőfokon! Jobban hiszek a hölgynek! A kopaszokkal szemben bezzeg semmit sem tettek a rendőrök! Szégyen!
karma1
@Mézike: @szaboria1: Nekem is egy rossz mozdulat miatt valt le egy darab a terdemben , iszonyuan fajt, mert az izulet koze volt beagyazodva, de meg csak meg sem volt dagadva, veralafutas sem volt. Egy kulcslyuk-mutettel emeltek ki a letort darabot, lecsiszoltak a tobbi szelet, mara semmi sem latszik belole. De 9 honapig soha nem szuno kinokat alltam ki, napi 90 gramm codeinnel + paracetamollal. Ennyit kellett a mutetre varni, de igy dolgoztam, vezettem. Nem minden tores nyilttores, sot...
karma1
@nemkati: Sztem az orvosi latlelet,... Az illeto alairasat meg siman hamisitottak a BRFK-n. Sima ugy, a rendorok NEM akarnak birosagi ugyet, ha volt sulyos vallserules, akkor az 8 napon tul gyogyul, tehat birosagi ugy. Ha a serult szemely meg egy latleletet vetet (sajnos, ezert kulon kell fizetnie!) akkor azt az atyauristen sem vonhatja kerdore, nem ketelkedhet benne!
Bringás
@koszpeko: 19:43. Azért mert van ötven libbant agyú hőzöngő, minek kellene népszavazás? Mert ötven, senkik által nem támogatott nekiesik a rendőröknek? Megérdemelték, amit kaptak, a hőzöngők, meg a drogosok!
Csizmás Kond
@koszpeko: ..mitől kellett volna félni ?
Csizmás Kond
@karma1: ...már kezdtem aggódni, hogy nem írod meg a saját hasonló esetedet...:)
szerintem te képzelt beteg vagy...mindent átélsz ami mással történik...:)))...vagy csak úgy teszel.
..ja és a darabka mérete is talált ?
nemkati
@Csizmás Kond: Te miért nem ülsz inkább a kocsmában és iszogatod a kis tejecskédet, ahelyett, hogy itt mindenkit bosszantasz?

media.tumblr.com/tumblr_luao256i8e1qaycra.gif
Csizmás Kond
@nemkati: ...itt a környéken nincsen tejkocsma...:)
nemkati
@Csizmás Kond: Itt az ideje hogy nyiss egyet.
Csizmás Kond
@nemkati: nemigazán vagyok vállalkozói típus...egyszer próbáltam és kétszer buktam bele.
nemkati
@Csizmás Kond: Nem csodálom. Itt is ez történik veled.
Minden egyes próbálkozásod minimum 2 bukás. :P
Csizmás Kond
@nemkati: ilyen ez ha a kisember mindig a győztessel áll szóba...nagyok vagytok...gondolom kitalálod mibe...:)))
koszpeko
@Csizmás Kond: Attól,hogy a secusokat aksztják mint 56-ban nálunk az Ávósokat.
Csizmás Kond
@koszpeko: ...elég helyesen tudsz románul kis oláhvakarcs...:))
szerintem a saját borzalmaidtól sírtál fel...:)...nem hallottam akasztásról de azt igen hogy lövöldöztek...netán valamelyik fajtádat nyírták ki ?
koszpeko
@Csizmás Kond: A felmenőidnek a fajtája a szőrös talpú bocskoros.
Ha jól olvastam egy régi h.sz.-ban te ismerted el,hogy secus voltál.
koszpeko
@Csizmás Kond: Ennyire elvagytok maradva,hogy még kocsma sincs.
Azért remélem nem fogy el a lábadból az erő.
Amikor tekered a rögzített bringát,hogy termeld az áramot dinamóval.
Csizmás Kond
@koszpeko: nézd kis szivárványos kelekótya, nem akarok én itt veled szórakozni, tehát kérlek buzeráld anyukád lábaközét a szbadidődbe mert már nagyon untatsz.
...és nem csak kelekótya vagy ganem ordináré hazudozó is ...vedd elő a beírást hol írtam hogy ki vagyok vagy húzz a picsába
...remélem még van annyi értelmed hogy felfogod mit írtam és befejezed...
..tehát pá!
koszpeko
@Csizmás Kond: Nehogy megtaláljalak szarházi.
Ja és kapjál Aidset anyád lábaközétől.
Csizmás Kond
@koszpeko: ..te jobban ragadsz mint a szar...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.