Újabb adatok derültek ki a 2017-es budapesti úszó-vb terveiből. Ezek alapján szinte lehetetlen, hogy a 2 hetes rendezvény nyereséges, vagy akár nullszaldós legyen. Már a kormány is csak befektetésként tekint a vb-re, szerintük jó ugródeszka lesz az olimpia megpályázásához (ami egyébként szinte minden számítás szerint még a vizes vb-nél is sokkal nagyobb pénznyelő lesz. A napi.hu szerint az úszó vb létesítmény- és infrastrukturális beruházásai mára már elérték a kilencven milliárd forintot. Ehhez képest az első tervekben ezek még 40 milliárdos költségértéken szerepeltek. A vb-t szervező nonprofit kft. csak idénre 5 milliárdos működési veszteséget tervez. 3 milliárd megy el szállodai foglalásokra, 22 millió emléklapokra és érmékre, és majdnem 472 millió reklámra és kommunikációs tanácsadásra. A jegyek előállítására csak idén 23,1 millió forintot szánnak, míg jegyárbevételből 27,6 millió forintot remélnek. A jegyekből tehát idén a tervek szerint 4,5 millió forint...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: human
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
40 milliárdról 100 milliárdra nőtt a várható költség és még csak 2016 június vége van. Tudnak ezek egyáltalán ennyire gyorsan lopni?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
agnes200
Sajnos nekem Paks II. jut eszembe az ilyen jellegű hibás kalkulációkról... És ott nem ekkora számok vannak. Ezek egy családi költségvezótést nem tudnának normálisan megtervezni, nemhogy egy ország pénzét kezelni.
human
@agnes200: A terror ellenes törvénnyel is az lett volna, hogy először becsszó megígérik, hogy csak ha közvetlen fenyegetés van akkor élnek vele. Aztán valamiért mégis elvisznek mondjuk havonta egyszer pár jogvédőt. Aztán beszüntetik a tüntetéseket és így tovább.
human
@agnes200: Ha Paks 2-t is olyan elnagyolva építik meg, mint ahogy számolni szoktak, akkor nekünk lőttek.
wagabund
Már a 100 milliárdot közelítik a budapesti úszó-vb költségei...

és mennyi lesz a megnyitáskor? na? tegye fel a kezét, aki a titokban tartott könyvelést 160 milliárdra saccolja az átadáskor...

aztán jön a jutalomosztás, kitüntetések, gyárfást lovaggá ütik, az összes fontos ember aki a lelátókon ült, mind kap egy szép summát, mert jól, és időben tapsolt...

szóval az még kétmilliárd...
bakegya
@human: nekünk mindenképpen lőnek,azt intézi!-POLITIKAILAG-MINDENKIT KINYÍR AKI NEKI ÚTBAN VAN.-KÖZ JAVÁRA GAZDASÁGILAG-CSÖKKENT,CSÖKKENT ÉS SZOCIÁLISAN ÉRZÉKETLENÜL MEGVON.A MAFFIÁBAN SZERVEZŐDÖTT TOLVAJLÁS NAGYMESTERE.úsznak a boldogságban-mint a bunkó fociukkal-ünneplik a vereséget???
Erkölcsi hulla-hazugságai,csúsztatásai-szembehazudja az országházában feltett kérdéseket-milyen gazember az ilyen.
Az üzengetései,a konzultációi,mára már NÉPSZAVAZÁSSAL MAGA ELÉ PAJZSOT VONNI KÉPES-GYÁVA G...FÉR...!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.