Van egy idegen, aki idejött, és elvette a magyarok munkáját: ő Wang, Budapest egyik legjobb kínai séfje. 

Nagyvonalú adakozó is egyben, a Városban blog elbeszélése szerint a szervezők felkérésére azonnal csatlakozott a Város Hőse nevű, éhező gyerekeket támogató projekthez. A Gyermekétkeztetési Alapítvány közbeiktatásával pedig Wang egymillió forintot is felajánlott, amit az alapítvány élelmiszer formájában juttatott el a rászorulóknak.

Egymilliót adott az éhes gyerekeknek a kínai séf, a kormánypropaganda titkolja

De nem lenne kerek a történet, ha nem szerepelne benne valahol egy magyar oligarcha és a propaganda-kavarás.

Wang az átadott egymilliót a TV2, "A milliomos szakács" című főzőműsorban nyerte még tavaly, ezt ajánlotta fel az éhezőknek. A műsorban egyebek mellett Széll Tamás zsűrizte az ismert séfek fogásait, itt nyerte meg a nyolcadik epizódot a kínai, és vele együtt az egymilliót. Az örömködés benne is volt a műsorban, azt viszont már kivágta az Andy Vajna vezetésével kormányszócsővé züllesztett TV2, amikor Wang felajánlotta a nyereményét az éhező gyerekeknek.

A Városban blog egy hónapja próbálja elkérni a kivágott részt a csatornától, de

a jelek szerint ott most fontosabb dolgok is vannak ennél, meg éhező gyerekek azt hiszem, hivatalosan nincsenek is, úgyhogy az őket támogató Wangról készült képsorokat nyilván nem szívesen mutatják meg.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Koszi, Propeller! Valakinek meg kell irni ezt is...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Borsodi
Milyen érdekes Wang úr éhező gyerekeken segít.A miniszterünk meg csak a focira költ és külföldre adakozik.Nem látja mi van a saját országában.Beszélhetne Wang úrral .és példát vehetne róla emberségből.
Desischado
Minden tiszteletem Wang úré! Érdekelne, a fidesz csürhe mikor követi a példáját?
nezelodo
@Desischado: Na azt várhatod, hogy a jó példát megtanulják!
papa.49
Minden elismerésem a Wang úré, végül is idejött hozzánk dolgozni, és mindjárt meglátta azt is amit a nagyjaink nem akarnak látni se, a VALÓSÁGOT!!!
namihami
Wang ÚR legnagyobb bűne az, és a TV2 ezért is mellőzi, mert nem a pénzt adta, hanem a kaját. És ugyebár azt nem tudták a fiúk ""biztonságba helyezni"".
Majd tv-hír lesz az adakozás, ha készpénzben fogja adni és azt ""jó célra"" tudják a fiúk fordítani. Néhány éhezést tagadó plakátra biztos elég is lesz. (Persze magyarul, hiszen Brüsszelben azon a nyelven beszélnek.)
Éhezők---ugyan kérem, olyanok nincsenek, tehát szó se essék róla.
Dr plágium
Azért maradt ki mert nem a pénzt, hanem az élelmiszert ajánlotta fel...Így szegények nem tudták lenyúlni

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.