Siófok korábbi vezetője nem nyugszik bele, hogy a bíróság nem vonta felelősségre azokat, akiket egy Facebook-bejegyzés megosztása miatt jelentett fel – írja a Magyar Narancs.

„Természetesen fellebbezek” – így reagált a Mancs megkeresésére Balázs Árpád, Siófok korábbi fideszes polgármestere azután, hogy a bíróság megszüntette azt az eljárást, amelyet a volt városvezető kezdeményezett egy Facebook-poszt megosztása miatt. Balázs Árpád feljelentése nyomán 17 ember ellen indult eljárás, többségüket rabosították is.

A kifogásolt bejegyzésben egy 2014-es, még Balázs Árpád polgármestersége idején történt ingatlaneladásról volt szó.

A Szekszárdi Járásbíróság június 10-én kelt végzésében külön kitért arra, hogy a konfliktust kiváltó bejegyzés nem jogellenes, és a volt polgármester, mint közszereplő köteles a „kritika határait tágabban értelmezni”. Balázs Árpád ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy azért is fog fellebbezni, mert ő a bírósági végzésében írtakkal ellentétben nem becsületsértés miatt, hanem valótlan tények állítása, vagyis rágalmazás miatt tett feljelentést.

Balázs Árpád végül közölte:

(…) továbbra is mindenkit fel fogok jelenteni, aki személyemmel kapcsolatban hazugságokkal kíván politikai hasznot húzni. És nem érdekel, hogy mit ír a Magyar Narancs, meg meddig tart az ügy és hány fellebbezést kell írnom, nekem van időm.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Akiket meg feljelentget, azoknak meg igazsaguk vagyon...:o)))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
silber13
@eszegfu: A világítás nélkül sodrófa honfoglalás kori űtőeszköz, népiesen Koppánynak nevezett, a végén vasnehezékkel ellátott méretes dorongocska lehetett. Hamis az a hír hogy világítás nélküli lehetett, mert akit azzal küókón csaptak, a csillagokat is látta. Nevét egyébként a fejbeveréskor felhangzzó koppanásról kapta. Ezért lett koppány! Későbbi megfelelője Krúdi feljegyzései szerint a Nyíri Pajkos nevet kapta.?:-)))
eszegfu
@silber13: Ha ez most komoly, akkor szégyellem magam, annyira nem vagyok "képben".:((
Egyébként nagyon szemléletesen irtad le, van benne logika is, vagyis olyan jó, hogy akár igaz is lehet... nem tudom!
vadnarancs
Igazad van köcsög, van időd... A műanyag lakat is rád fog rohadni a Csillagban!
justhpeter
Gazdaállatától majd kap egy önálló bíróságot, amelyik csak az feljelentéseivel fog foglalkozni.
Desischado
Remélem, elbukja az összes pert és fizethet ez a mocsok patkány! Fáj az igazság?
namihami
Időd van, csak eszed nincs. Végeredményben mindened neked se lehet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.