Július elsején lép életbe az állami tisztviselőkre vonatkozó új illetményrendszer.

Az állami tisztviselőkről szóló jogszabályt május 24-én szavazta meg az Országgyűlés a fővárosi és megyei kormányhivatalok állami tisztviselői és ügyintézői szolgálati jogviszonyának szabályozására. A jogszabály július 1-jén lép életbe, de egyes rendelkezései csak 2017 januárjától hatályosak.

A Miniszterelnökséget vezető Lázár János, aki a javaslatot tette, korábban azt közölte, hogy július 1-jétől 20 ezer járási hivatalban dolgozó feladata, felelőssége változik, miközben a fizetések 30-50 százalékkal emelkednek, elsősorban azoknál, akik közvetlen kapcsolatban állnak az ügyfelekkel.

A változtatás értelmében az állami tisztviselők fizetése nem alapilletményből, valamint kiegészítésekből és pótlékokból áll, amelytől "eltéríthették" a munkavállalót, hanem az előmeneteli fokozatokhoz tartozó sáv alsó és felső határa között állapítják meg azt.

A jogszabály mellékletében szereplő táblázat szerint az érettségizett általános ügyintézők a legalacsonyabb előmeneteli fokozatban, állami fogalmazóként 160 és 200 ezer forint közötti illetményre, míg felsőfokú végzettségű társaik 180-300 ezer forintra számíthatnak. Az ugyanott legmagasabb előmeneteli fokozatnak számító állami vezető főtanácsosok diploma nélkül 250-400 ezer forintot, az egyetemet, főiskolát végzettek 350-500 ezer forintot kapnak.

A kiemelt ügyintézők illetményének meghatározásánál nem számít az iskolai végzettség, a legkisebb fokozatba tartozó állami szakértők 300-400 ezer forintra, a legmagasabb előmenetelt elérő szakértő főtanácsosok 360-500 ezer forintra számíthatnak.

Vezetői munkakörben az osztályvezetők 420-700 ezer forintot, a főosztályvezetők 530-800 ezer forintot kapnak. Az állami ügykezelők bérezése 145-300 ezer forint között változik, négy előmeneteli fokozatban.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Megpróbálja a hatalom magához édesgetni az állami szolgákat, persze szigorúan vigyázva hogy legyen kivételezési lehetőség, akik jóval többet is kaphassanak, az átlagnál, csupán ,,ki kell őket nevezni valaminek,, ez meg már piszkosul megy a fiúknak!!!4
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@Perwool: A fütyisznél olyat keresni, hogy ,,gondolkodás,, teljesen felesleges, ha kiderül hogy a kebelbarátok se járnak jól 26 szor módosítják a szargránitkeménységű törvényt, addig amíg a kedvenceknek jó nem lesz)))))))))
A bevétel se érdekes, mert majd megadóztatják a levegővételt, a sóhajtásokat, meg ki tudja még mit))))))))))))
papa.49
@Sziszifusz: Most ők nem is érdekesek érzik már a fiúk hogy kezd gyűlni az emberekben az indulat, most azoknak adnak akik a hatalomhoz közelállóknak gondolnak, hamarosan körlevélben hívják fel az érdekelteket, hogy kötelezően jelenteni kell a közhangulatot a környezetükben...Mint ahogy például a városunkban már a söndörség felállította az utcákban a helyi megfigyelőiket, akik rendre jelentenek mindent a söndöröknek...Ilyen volt már 1960-és 70 között is a hazugovics ezzel is a komcsi mintát másolja!!!
Sziszifusz
@papa.49: 16:02
Én is úgy érzem, hogy a kulisszák mögött valami készül.
A gazdasági mutatók aggasztóak, a morális állapot katasztrofális, a jövőkép kilátástalan. A pénzlopások és a földügyek kezdik irritálni, még azokat is akik eddig toleránsak voltak a kisebb vétségekkel kapcsolatban. A figyelemterelő technikák már nem eléggé hatékonyak. Az unió részéről egyre több visszaélésre világít rá, Lázár János már támogatná kilépést.
Lépés kényszerben van a kormány. Gyanítom, hogy tényleges változás nem várható, csupán látszat intézkedések lesznek.
papa.49
@Sziszifusz: ,,Tényleges intézkedés,, az lesz mikor kidobáljuk ezt a koszos szarházi bandát a parlamentből, érik rá az idő, én úgy gondolom, sajna látva a mai állapotokat EZ NEM LESZ VÉRMENTES!!!
Sziszifusz
@papa.49: 16:42
A Fidesz potentátok részéről létkérdés a hatalomban maradás. Bukás esetén nem a pozíció elvesztése aggasztaná őket, hanem a büntetőjogi felelősségre vonás fenyegetettsége.
Emiatt ha szükséges az aljas módszereken kívül, akár nyílt erőszakkal is megvédenék magukat a kormányváltó erőktől.
Ezért nem elképzelhetetlen a véráldozattal történő változás.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.