Ingyenes lesz a kötelező kéményellenőrzés és -tisztítás július 1-jétől a lakosságnak, ennek költségeit az állam állja.

A Belügyminisztérium (BM) korábbi közleménye szerint a kéményseprés magáncégek helyett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz (OKF) kerül.

Az Országgyűlés a múlt év novemberében döntött arról, hogy a kéményseprés kikerül az önkormányzatok feladatai közül, és az állam közfeladatként, térítésmentesen látja el azt. Ahol az önkormányzatok nem vállalták a feladatot, ott a második félévtől a katasztrófavédelem végzi kéményseprést. Ez az ország mintegy 40 százalékát jelenti, a 4,6 millió kéményből mintegy 1,8 millió kerül át a katasztrófavédelemhez – fűzték hozzá akkor.

A BM szerint az átalakításra azért volt szükség, mert a kéményseprési díjak a feladatot ellátó magáncégek miatt a többszörösére növekedtek. Továbbá rendkívül nagy különbségek alakultak ki a szolgáltatás színvonalában, rendszerességében és árában, több megyében ellátási zavarok jelentkeztek, volt, ahol a kéményseprés olyan drága lett, hogy sokakat éppen ez riasztott el a rendszeres ellenőrzéstől.

Akár a katasztrófavédelem, akár az önkormányzat végzi a szolgáltatást, az előzetes írásbeli értesítés szerinti első és második időpontban térítésmentes lesz az ellenőrzés.

Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke (KOSZ) még június 21-én népszavazási kezdeményezést nyújtott be a nyílt égésterű, gázüzemű tüzelőberendezések ellenőrzésének csökkentése ellen. Vezélyesnek tartja ugyanis, hogy a gázkémények ellenőrzésének gyakoriságát egyről két évre növelték, hiszen a gázkémények okozzák a legtöbb szén-monoxid-mérgezést. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a kémények ellenőrzésének ritkítása a kéménytüzekből fakadó lakástüzek számát is növelheti.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
Húh, ez is rizsacsökkentés?
Évente 1500.-Ft-ot spórolok meg.
Annyi összejött a rizsamegtakarításból, hogy már tényleg elmegyünk a zasszonnyal két napra a Balatonra...

:)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
Nem kell orulni. Majd behajtjak rajtunk kulonadoval a 10x-eset.
Fradigege
Ingyenes, mi?! Állambácsi állja. Na, persze. Állambácsi bevétele pedig az adó. Fussunk neki még egyszer! Tehát, ebben akkor mi az ingyenes? Ha Soros Gyuri állná a saját buxájából, akkor lenne ingyenes nekünk.
Levendula
@nevemnick: A spórolásból ma vettünk fél kilogramm meggyet. 500 forint volt.
Január
@Levendula: Ennyire drága felétek meggy? Megéri a család mozgékonyabb nyugdíjasának elutaznia az ország keleti részébe, és bevásárolni - 200 Ft/kg, de láttam ma 150 Ft/kg-os áron is .

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél