Lezajlott a negyedik tárgyalás Kósa Lajos és a vagy.hu kiadója között. Ahogy a korábbi tárgyaláson, úgy a június 29-i ülésen is az egyik legfőbb téma a Kósa Lajost ért sérelem és - amennyiben ezt majd a bíróság bizonyítottnak látja - az esetleges sérelemdíj mértékét meghatározó körülmények feltárására tett kísérlet volt. Czeglédy Csaba, az alperes jogi képviselője szerette volna nyilatkoztatni Kósa Lajost, hogy az általa kifogásolt cikk megjelenésekor házasságban élt-e? (Erre több olyan, Debrecenben szárnyra kelt pletyka adott alapot, mely szerint Kósa Lajos már több mint egy éve elvált feleségétől.) A kérdésre viszont Mancsiczky László, Kósa Lajos jogi képviselője nem volt hajlandó válaszolni, arra hivatkozva, hogy kiskorú prostituáltak szolgáltatásinak igénybevétele a társadalom negatív megítélését vonja maga után, függetlenül attól, hogy valaki házas-e vagy sem. Czeglédy Csaba erre reagálva kifejtette, hogy a vagy.hu soha nem állította és nem is közölte azt, hogy Kósa Lajos...

Forrás: vagy.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vadnarancs
Lala akkora Casanova, hogy a felesége is nővel csalja, annyira megundorodott a fajtájától. Igaz lehet a hír, az ilyen mocsokról tényleg csak azt tudom feltételezni, hogy pénzért tud dugni, más jóérzésű nő biztosan nem állna szóba vele...
karma1
Ez oriasi! Ez a hulye mancsinszky nem azt mondja, hogy kosa NEM volt egy fiatalkoruval, kikerik maguknak, hanem azt, hogy ez nem egy fontos kerdes, hogy hazas volt-e vagy sem?

Ekkora barom nem lehet valaki??? (De ugy latszik, megis lehet...:o)))))
Nem baj, lala, menjel vissza kupakolni, huszi-tuszizni, hatha az asszony egyszer megunja a Risztov Evat, oszt hazagyun...
RonaGyuri
akik hisznek neki azok szellemileg kiskorú prostituáltak! =))
nevemnick
Van olyan nő aki hozzámenne a kupaklalához?
Szerintem nincs, vagy csak jó sok maniért...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.