Robbanás következtében többen meghaltak a Hortobágyon, a volt bombázótéren péntek délután – értesült két, egymástól független forrásból az MTI.

A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője később azt közölte: négy honvédségi tűzszerész életét vesztette, egy pedig megsérült egy robbanásban a Hortobágyi Nemzeti Park területén, a volt bombázótéren péntek délután. Nagy Andrea elmondta: az elsődleges adatok szerint egy második világháborús bomba robbanhatott fel, Nádudvar közelében. A helyszíni szemle tűzszerész szakértők, ügyészek bevonásával tart.

Felrobbant egy bomba a Hortobágyon, négy tűzszerész meghalt

Az ügyészségi szóvivő szerint a rendőrség közigazgatási eljárás keretében fogja vizsgálni a történteteket. Az ügyben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr főkapitányság lesz az illetékes.

Hatástalanítás közben történt a robbanás

Hatástalanítás közben, eddig tisztázatlan okból robbant fel egy robbanótest péntek délután a Hortobágyi Nemzeti Park területén – közölte a Honvédelmi Minisztérium. A robbanásban négy tűzszerész katona életét vesztette, egy súlyosan megsérült, őt a Magyar Honvédség Egészségügyi Központba vitték.

Felrobbant egy bomba a Hortobágyon, négy tűzszerész meghalt

Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnöke azonnal vizsgálatot rendelt el, jelenleg ő is a helyszínen van, visszaérkezésekor Budapesten sajtótájékoztatót tart. A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség vezetése őszinte részvétét fejezi ki a balesetben elhunytak hozzátartozóinak – írta a HM.

A lőtér aknamentesítésének komolyabb munkálatait tavaly kezdték. A nemzeti parkban a munka során 4100 hektárt néznek át.

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

eugen4402
Mióta gyakorlatoztak magyar bombázógépek (?!) a Hortobágyi légtérben?
Második világháborús bomba nagyon eltévedt, ha ott kötött ki. Négy halott és egy sebesült, borzalmas veszteség, nyugodjanak békében, életüket adták a mi biztonságunkért.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csodálkozó
@papa.49: A disznósajtképű orbáncnyalonc Hende úgy volt honvédelmi miniszter, hogy katona sem volt.
papa.49
@Csodálkozó: Igen igazad van de a miniszter lehet civil hozzánemértőseggfej is a tényleges történéseket a főtisztek, a tábornokok irányítják, normális esetben, itt most sajnos nem ez történt!!!
qxy
Igen, sajnálom őket. de kérem. ha van egy hozzáértő aki meg is tudja tanítani hogy mik azok amikre kurvára kell vigyázni. akkor mi is lehet a baj? A nem hozzá értés. Nem? Tudom ez nem egy nyugdíjjas állás mert soha nem biztos hogy a vacsorát meg tudod enni otthon.
qkhh
@Csodálkozó: Nem is Hende a hadügyes elvtárskám
Csodálkozó
@qkhh: @qkhh: Javaslom, fuss neki még egyszer és próbáld meg értelmezni.
Magyarul a "volt" nem csak feszültséget jelent.
Amúgy még elvtárskád neked orbánc.
nyanya001
@Mirabilis: Köszönm. Tudod, legelsőre a hír úgy jelent meg, hogy felrobbant egy bomba a Hortobágyon, és 4 ember meghalt.
Később jelent meg a teljes hír.
Most már nagyjából tudjuk mi történt. A való igazságot sosem tudjuk meg a legszomorúbb az,
hogy 5 árva maradt akik apa nélkül fognak felnőni pár százezer forinttal majd kibökik a családok szemét aztán feledésbe megy minden, mert " ez benne van a pakliba " címmel
így gondolja a kormány. Nagyon szomorú ez. :((
A halottak nem beszélnek ők lesznek hibásak.
Veled kapcsolatba semmi gondom nem volt :) De azért köszi :-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.