Brüsszellel nagy baj lehet. Vészesen csúszhat a tenger felé. Mert Kovács (Papagáj) Zoltán azt mondta az este: Brüsszelt meg kell állítani. Szijjártó (Görögválságszakértő) Péter három napja ugyanezt mondta. A tanulság: önálló gondolata Kovácsnak biztosan nem sok van. Illetve talán egy közös gyökér ágán ülnek Szijjártóval. Mely utóbbi szinte biztosan igaz. A gyökér. Még akkor is, ha a felszín kapirgálásában a féligazságok lovagjai jól teljesítenek. Mert miért ne hallatszana baromi jól, hogy az alapvető jövőbefolyásoló kérdésekben az érintettek döntsenek. Ebben az esetben azonban hiányolhatjuk, hogy Szijjártó nem kelt ki például a Brexit eredménye ellen. Az angliai szavazásokon ugyanis korántsem azok döntöttek, akik előre tájékozódva megfontolták az életüket akár fél évszázadra meghatározó döntést. Sokkal inkább azok a zsigerből szavazó, a döntést érvek mentén, és következményeiben meg nem fontolók döntöttek, akiket ezek szerint Szijjártó elutasítana. Szembe kerülve persze a...

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
@GeoCravker: Az, hogy ezek a hernyoknal is kevesebb sejthalmazok kire, mikor, miert szavaznanak (szavaztatnanak) csak egy dolog - engem mindig felhaborit egy-egy nyilatkozat utan az a csusztatas-halmaz, amivel megtevesztik, felrevezetik az atlagos magyar polgart.

Akik 2010 utan hagytak el Magyarorszagot, azok meg nem lehetnek allampolgarok, csak nagyon kiveteles esetben (gondolok itt olyan konnyitesekre, ha valakinek egy bizonyos osszegen feluli vagyona van, es ezt be akarja fektetni ANgliaban, ha kivalo elsportolo, vagy potolhatatlan munkassagu orvos, tudos, kutato. Ekkor kaphatnak bizonyos gyorsitast az allampolgari kerelem elbiralasaban. Ez Uj-Zelandon is igy mukodik, viszont minimum 5 evet kell Angliaban is es itt is (mivel ez nemzetkozossegi tagallam) allando letelepedettkent egyhuzamban letolteni , es csak utana adhatja be az allampolgarsagi igenyet. Viszont aki mar ottani allampolgar, az szinte 100 %-ra NEM fog orbanra meg a kilepesre szavazni, hiszen mindent az EU-nak koszonhet!

Aki ebben ketelkedik, az sulyos hibat kovet el, es nagyon fog csodalkozni az eredmenyen.

GeoCravker
@karma1: Egy pillanatig sem hiszem, hogy 2-3 éve elüldözöttek Orbánra szavaznak. Már az országgyűlésin is igyekeztek minden lapot Tőkés asztalára teríteni, és megnehezíteni a londoniak szavazását.
Arra számítanak szerintem, hogy a falusi suttyók, a jobbik potenciális verőlegényei, az erdélyi gyökerek (Tőkés és vidéke) majd csak öszehozzák.
karma1
@GeoCravker: HAt, aki ilyen ketes alakokra bizza a jovojet,...sztem nagyobb valtoztatast kell nekik csinalni megint a valasztasi torvenyben, ha nyerni akarnak, mert a 14-re vegrahajtott atalakitasok eppen hogy eleg volt a csalasra. Mara mar nem allnak olyan jol, mint akkor...
GeoCravker
@karma1: A nagy ködösítés megoldás lenne talán az aktív bojkott. De ezt jelenleg egyik ellenzéki párt, de "civil" mozgalmárok sem merik bevállalni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.