Törvényellenes határidővel kérte be a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ az intézményvezetők és helyetteseik vagyonnyilatkozatát több helyszínen is – állítja a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az mno.hu cikkében.

A szakszervezethez több panasz érkezett, amelyek szerint a tankerületi központ több helyen is csak 2-3 nappal azelőtt szólította fel az érintetteket, hogy június 30-ig le kellett volna adniuk a vagyonnyilatkozatukat. Ahogyan azt a PSZ megjegyezte, az intézményvezetőket és helyetteseiket vagyonnyilatkozat-tételre felszólítani nem rendellenes, hiszen az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egy tavaly szeptemberi utasítása óta erre kötelezi őket. Ugyanakkor a törvény szerint a nyilatkozattételi felhívást kötelező 30 nappal a leadás előtt megküldeni az érintetteknek, így az ennél rövidebb határidő törvényellenes.

A Klik Magyar Nemzet által megismert eljárási rendje szerint az az intézményvezető vagy intézményvezető-helyettes, aki megtagadja a vagyonnyilatkozat kitöltését, nemcsak elbocsátható, de az elbocsátástól számított három éven belül más közszolgálati jogviszony sem létesíthető vele. A vagyonnyilatkozatot a nyilatkozattétel napján fennálló érdekeltségi és vagyoni helyzetről, valamint az azt megelőző öt évben szerzett jövedelemről kell kitölteni. Ráadásul nemcsak a nyilatkozatra kötelezetteknek kell számot adni vagyonukról, de a velük egy háztartásban élő hozzátartozóiknak is. 

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Mintha egy kicsit tokonlo"nek sajatmagukat odafont, nem? Hiszen a kozpont , a KLIK nevezi felulrol az iskolaigazgatokat, nehol a helyetteseiket is, tehat akkor a sajat partjuk tagjait kezdik el molesztalni? EV KOZEPEN???

Vajha ugyan miert? Uj matekpeldakat fognak beloluk gyartani a kozponti gyartasu matekkonyvekbe?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Mintha egy kicsit tokonlo"nek sajatmagukat odafont, nem? Hiszen a kozpont , a KLIK nevezi felulrol az iskolaigazgatokat, nehol a helyetteseiket is, tehat akkor a sajat partjuk tagjait kezdik el molesztalni? EV KOZEPEN???

Vajha ugyan miert? Uj matekpeldakat fognak beloluk gyartani a kozponti gyartasu matekkonyvekbe?
papa.49
A ,,képviselői vagyon,, nyilatkozatnak semmilyen hátránya nincs, akkor milyen alapon teszik a az igazgatók nyakára a kést ezzel a rendelkezéssel???
Kutyuska
@papa.49: Üresen be kell adni, ha kifogásolja az Emmi azt kell mondani, hogy kifelejtettem belőle ezt azt, úgy mint Mészáros Lőrinc, úgy mint Rogán Antal.
JAJMÁR
Hát érdekes, de miután uniós pályázati forrásokból is kapnak az intézmények, minden egyes intézményi vezető és családtagjaikat is vagyonbevallásra kellene kötelezni, és ne essünk abba a hibába, hogy minden iskolaigazgató becsületes. (Nem az... ) Addig nincs is jelentősége a nyilatkozatoknak, amíg senki nem kéri számon, talán csak annyi, hogy kifelé tisztának tűnhet a nyilatkozó! De csak eljön egyszer az a nap, hogy a nyilatkozatok és a valóság ütközik?
X-ray
Nagyon helyes! A közpénzből kapnak ők is fizetést, nemde???
szaboria1
@papa.49: Mert a nem kívánatos személyeket így könnyen kilehet rúgni.
Veleda
Az EMMI törvényellenesen hozott egy vagyon bevallási kötelezettséget, ugyanis erre nincs ország gyűlés által megszavazott törvény.
Ugyan mi alapján feltételezik, hogy egy általános iskolai igazgató és annak a helyettese, felhalmozott óriási ingatlanokkal, földdel, erdővel, luxus nyaralókkal rendelkeznek.
Nocsak! ennyi fizetést tud adni a Klebersberg , hogy abból milliós tételekkel tud habonyi életmódot élni egy kockás inges megfélemlített kis vidéki iskola igazgató/nő? Menjetek a fenébe, szánalmasak vagytok.!
karma1
@X-ray: 11.22-ra. Valoban, az iskolaigazgatok kozalkalmazottak, de szerinted a felso tizezerben a milliardos stromanok kozott hanyan lehetnek az iskolaigazgatok? Van, amelyik a nevet sem tudja leirni - mint meszilorinc -, de 6 ev alatt a minuszokbol felkuzdotte magat az elso 100 leggazdagabb magyar koze...

Nem erzed ugy, hogy egy kifejezetten kib@szas az iskolaigazgatokkal szemben? Es ha toluk kerik a vagyonnyilatkozatot, akkor a tanaroktol miert nem? Ok is kozalkalmazottak! Vagy toluk nem merik, mert akkor nagyon kidolne a sz@rosbili?
szaboria1
A napokban volt hogy egy szakképzős iskola ig. állast megpályáztatták a volt helyettes is pályázott de a Minisztérium annak ellenére, hogy jó volt a pályázata inkább a volt nyugdíjba vonult ig. helyezte vissza és más helyettest neveztek ki. Miért is nem nyert? Mert részt vett a pedagógus tüntetésen.
bretagne
Nem vitás, ahol lehet ütik-vágják a szakszervezetiseket. Az kell még, hogy a Tanítanék tanáraitól is kérjenek. Igaz volt Simicskának, amikor g-napot rendezett.
Veleda
@X-ray: 11.33 csakhogy a közalkalmazottaknak van egy bértáblázatuk, és még nem akadt olyan jótevő, hogy azt az összeget túllépje.:)))))))))))
human
Ez csak egy kis tökszorongatás a hatalomtól, hogy biztos tudják az igazgatók ki a góré.
glorianna
@JAJMÁR: A tapasztalat azt mutatja, hogy a nyilatkozat és a valóság ütközése csak abban az esetben fáj(hat) a nyilatkozónak, ha nem elég kormánypárti.
JAJMÁR
@glorianna: Ez így van, de reménykedek benne, hogy fújnak még más szelek is egyszer!
Toby
Nem tudtak mást kitalálni a dirik szopatására, azonban az érdekes, hogy a saját csicskáikat szopatják!
Nil
Én a fideszes gyerekek vagyonnyilatkozatára lennék kíváncsi - kortól függetlenül.
justhpeter
Lefénymásolják a fizetési jegyzéket és beküldik.
papa.49
@Kutyuska: Az se rossz megoldás, esetleg egy ,,lólengőcsapszeget,, rajzolni a papír közepére))))))))
Fradigege
rogántóncsi naponta megváltoztatott vagyonnyilatkozatait is odacsatolnám az enyém mellé.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.