A végéhez közeledik a mezőkövesdi sportszálló kivitelezése, és most jelent meg, hogy a 42 szobásra tervezett hotel egyik szárnya még egy szinttel magasabb lesz, így az építkezés is drágább lesz. A borsodi kisvárosban nemrég avatták az elkészült stadiont is – írja az Átlátszó.

Még tavaly kezdett bele a Zsóry Fürdő szomszédságában lévő volt autós kemping területén a Mezőkövesd-Zsóry FC egy 42 szobás sportszálló építésébe. A Tállai András NAV-elnök vezette klub taós pénzből alakítja ki a szállodát a területen, amit a várostól vett meg.

A hírek és a közbeszerzés kiírása szerint nettó 500 millióba kerül a beruházás. Aztán a kivitelező kihirdetésekor kiderült, hogy nettó 396 millió forintra szerződtek a budapesti székhelyű Penta Industry Ipari Erőműtechnikai Fővállalkozó és Szolgáltató Kft.-vel.

A kivitelezői szerződést nemrég módosították, mert az indoklás szerint „a kivitelezés során Megrendelő jelezte Vállalkozó felé, hogy a B épületszárnyat érintően az eredeti tervekhez képest egy további szint ráépítése vált szükségessé.”

Ez azonban azt jelenti, hogy az eredeti ár és a határidő nem teljesíthető. Így a szerződés összege nettó 469 millió forintra módosult a teljesítés ideje pedig 2016. június 24-re.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

perfekt
Világos!A különbözet Tállai zsebébe kerül!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.