A tragikus tűzszerészbaleset nyomán Simicskó István honvédelmi miniszter a tegnapi nap folyamán bejelentette, hogy a Hende Csaba által létrehozott szabályozást megváltoztatva, ismét lehetővé fogja tenni a hősi halált halt magyar katonák posztumusz történő előléptetését. Egy másik jogszabály alapján, hamarosan új szintre emelkedhet a V4 katonai együttműködésének rendszere. A miniszterelnök 72/2016. (VII. 1.) ME határozata alapján ugyanis egyetért a V4 keretekben történő, határokon átívelő légi műveletekkel kapcsolatos együttműködésről szóló megállapodás létrehozásával. Újabb cég és határidő is felbukkant a tegnapi napon megjelent Közbeszerzési Értesítőben, a hortobágyi lőtér mentesítésének tűzszerészeti munkái vonatkozásában. A feladatok ellátásában szakértőként részt vevő cég eredetileg 2016. június 30-ig volt köteles a munkát elvégezni, de a 2016. július 3-án (vagyis a tragikus eseményeket követő vasárnap) feladott közbeszerzési hirdetményük szerint, a végteljesítési...

Feltöltő: jogalappal
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
A ,,karatematyi,, még mindig miniszter???
Mikor mond le???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.