El a kezekkel a mentálisan sérült emberektől! – szólította fel szombati budapesti sajtótájékoztatóján a kormányt Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának alelnöke, aki szerint a foglalkoztatási statisztikák javítására akarják használni ezeket az embereket.

Szavai szerint a Fidesz ismét gyakorolja "embertelenségpróbáját", amikor visszaél a mentálisan sérült és beteg emberek bizalmával és kihasználja őket, például a közmunkaprogramba bevonásukkal, miközben a közmunka-minimálbért sem akarják megadni nekik.

Napi hat órában, mindösszesen 27 ezer forintért akarja a kormány foglalkoztatni őket, miközben ezek az emberek, ha dolgoznak, ugyanazt a munkát végzik, de a megélhetésük lényegesen többe kerül, mint egészséges társaiké – hangsúlyozta az ellenzéki politikus.

Nyilvánvalóan látszik, hogy kudarcot vallott a Fidesz felzárkóztatási programja is, mivel a napokban kiderült, hogy eszük ágában sincs visszafizetni az Európai Uniónak azt az 1,3 milliárd forintot, amelyet a hátrányos helyzetűek foglalkoztatására fordítottak – jelentette ki Korózs Lajos.

Szerint "gyakorlatilag ellopták az egész pénzt", ezért le kellene mondania Balog Zoltánnak emberierőforrás-miniszternek és Farkas Flórián miniszterelnöki biztosnak.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Ezeknek mindig van lejebb !
Az összes kormány közül ezek a legalja !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kkalman
Ezek a szarral töltött büdös zoknik ismét sikeresen bizonyították, hogy tudnak még mélyebbre süllyedni. A legnagyobb embertelenségek közt minimum dobogós helyet érdemel a mentálisan, fizikálisan sérült emberek munkára kényszerítése napi hat órában nett 27000 Ft-ért. Ez órabérben 214 Ft! aljas népirtók!

@Sanyi2015: ma, 21:30 Próbálj meg a bruttó fizetésedért vásárolni!
babp1982
Meg lehet élni 27000 forintból. Éljen a rabszolgák többet keresnek,hogy szakadjon rájuk az ég!
emerencia
@Villon: Korózs úrnak nagy tisztelője vagyok de nem értem, hogy hol volt akkor mikor párttársai országnak világnak azt harsogták, hogy a munkanélküli egy év alatt leépül. Én kétévi keserves munkanélküliség után vettem részt hivatalos, állami szerv által végzett 3 órás munkaalkalmassági vizsgálaton, (emlékezet, logika, iq, stb.) hogy alkalmas vagyok-e egy komoly tanfolyam elvégzésére. Megfeleltem pedig hivatalosan a közvélemény számára leépültek lettem nyilvánítva sorstársaimmal együtt. Sok munkáltató azért nem vett fel bennünket mert komolyan vették ezen politikusok rágalmazó szövegét! Most kb. 18 év múlva, miután végigdolgoztam az elsődleges munkapiacon ezen időszakot, azt kell olvasnom az OSHA (az Eu munkavédelmi szervezete) magyar képviselőjétől, hogy azért kell öregen is dolgoznunk, hogy nehogy kialakuljon nálunk az öregkori demencia. Miután ebben az országban normális embereket lehet leépüléssel vádolva hátrányos helyzetbe hozni, ne csodálkozzon senki, hogy a diagnosztizált értelmi fogyatékos embertársainkat ilyen aljas módon kihasználják. Egy brancs ezek mind.
wagabund
@nyanya001: látom te is jártál szemináriumba(ra)

:-)
Jozefina
És a keresztrefszítés mikor kezdődik???
Desischado
Szavam sincs erre az embertelenségre. Szóval elég ennyi pénz?! És ebből éljünk meg?! Csak gyógyszerekre rengeteget kell költeni. Hogy rohadnának meg elevenen! És azok is, akik rájuk szavaztak! Tiszta Taigetosz!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.