Egy Simicska-közeli munkatárs a NOL.hu-nak úgy nyilatkozott, "nagyon úgy tűnik, hogy Lajos ősztől bele fog állni a Vona-projektbe".

A lapnak Simicska Lajos környezetéből többen is megerősítették, hogy a választásig hátralévő két évben valamilyen formában a Jobbikot fogják segíteni.

"Én fogom megbuktatni Orbánt" – óriási bosszúra készül az egykori jóbarát

Ez nem jelenti azt, hogy Orbán régi barátja személyes szimpátiát is érez Vona Gábor iránt, pusztán arról van szó, hogy keresi a megfelelő embert, aki politikai ellensúlyt jelenthet a Fidesszel szemben. Erre pedig jelenleg a Jobbikot tartja legalkalmasabbnak.

Simicska az Orbánnal folytatott viták során többször megemlítette, hogy a miniszterelnököt

ő emelte fel, és ő is fogja megbuktatni

- árulta el egy közeli ismerőse.

102 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Egy Simicska - Gyurcsány páros biztos siker lenne!!! Ennek hallatára orbán világgá menne azonnal!!:)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
világlátó
@Mangu: Azt hiszem minden ebből az irányból eredeztető. Kétszer is olvastam írásodat. Kár hogy a többiek még egymást marják mint a kiskutyák egy kis csontért. Jobboldal, meg baloldal. Pártok, közvélemény kutatási eredmények, Mráz Ágoston Sámuel a legfőbb megmondó a mai hatalom népszerűségének elkötelezett hirdetője. Persze, lehet, nem kell elfogultnak lennie, mert lehet a tények, a számok valóban a valós helyzetet mutatják.
A minap hallottam, a pártok és a pátideológiák ideje lejárt. Kár becsmérelni egymást, mert bármelyik párthoz is tartozónak vallod magad, mindegyikben te vagy a hunyó, a vatta, az áldozat, a hülye. Minden pártban akad néhány okos, értelmes, még romlatlan, tisztességes ember, aki nem azért tagja a pártjának, mert hiszi, hogy kormányra kerülése esetén majd megjutalmazzák egy jó állással.Egy közösséget keresett, aztán vagy ráeszmélt hogy tévedett, vagy még nem. Ma már nem hiszek a baloldalinak nevezett pártképződményeknek, csak a klasszikus szocializmusban, nem Magyarországon, nem is a volt Szovjetúnióban, hanem úgy általában St.Simon, St, Just, majd Marx és Engels által. Nem hiszek a jobboldalinak nevezett pártképződményekben sem mert félrevezető, hatalomvágyból elkövetett, hazug, álkeresztény, képmutatásuk undorral tölt el. Mi itt apró és figyelem elterelő kérdéseken sértegetjük egymást, mert van közöttünk néhány bigott , szemellenzős hívő párttag, aki még úgy hiszi pártvezére a megoldás, ő pedig a lojális párttag, akinek kötelessége a kiállás és a mások megnyerése, vagy betonba döngölése. Ez gyerekes, szellemi és erkölcsi elmaradottságra vall.
Nem ítélkezem, csak bánt, hogy ilyen lassan jutunk el a felismerésig. Te mangu most segítettél ennek a helyzetnek a felgyorsításában.Sajnos a népünk mentálhigiénés állapotán nincs még aki javíthatna, mert a hatalom és médiája erősebb mint a nap, így sajátos napszúrásban szenvedünk, konzerválják ezt a közpolitikai felállást, győznek a választáson a jobbik segítségével.Mi pedig folytathatjuk itt a sértegetést.
magyarbakancs
Mindig van egy jó barát.
Remélem történik már valami .
bencemacska
@világlátó: Nagyon elkeserítő a szöveged, de sajnos igaz!
aremy
@Rózsika Hatházi: bocs de megengednéd hogy az ovi után tisztába tegyen?
Tódor
Ha segítség kell, részemről dehúzhatsz egy strigulát. Hogy klasszikust idézzek: -az ügy érdekében szopok-nyalok-gombot varrok...
mariaberta
Már kérdeztem, de újra kérdezem,,,, MIKOR???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.