Becsületsértés miatt 43 kollégáját jelentette fel  Királyné Koszter Mária, a bajai Jelky András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium volt igazgatója – adta hírül a NOL.hu.

Az ügy hátterében az áll, hogy az egyik kilencedik osztály egy részében a tantárgyfelosztásban szereplő órákat nem tartották meg. A rendőrség megállapította, hogy 

ott is adtak osztályzatokat, ahol nem tartottak órákat.

A meg nem tartott órákat beírták az osztálynaplóba, de a félévi értesítőbe nem kerültek bele.

A nyomozás egyik legfontosabb kérdése az volt, hogy az igazgató tudott-e erről. Királyné Koszter Mária először tagadott, és szóbeli figyelmeztetést adott az osztályfőnöknek, de a tankerületi vizsgálat arra a megállapításra jutott, hogy

az igazgató nemcsak tudott a hamisításról, hanem egyenesen ő adott rá utasítást.

A rendőrség ezt tényként kezelte. Úgy értékelték azonban, hogy az iskolai napló nem közokirat, hanem magánokirat – ezért nem lehet szó közokirat-hamisításról. Vagyis, a naplóhamisítás büntetőjogi szempontból releváns következményekkel nem bír.

Az igazgatónőt egy tantestületi szavazás alkalmával elmozdították tisztségéből, azóta beosztott pedagógusként dolgozik. A Népszabadság úgy tudja, Királyné Koszter Mária 43 kollégáját jelentette fel a Bajai Járásbíróságon, mivel azt állították: sem szakmailag, sem emberileg nem alkalmas az intézmény vezetésére. 

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

silber13
Igazi fideszes mentalitás! Ez jellemző arra a hordára!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
picike1
aki 43 embernek neki megy az egyedül megy egy repülőnek is ,de az emberek nem gépek ugy nincsen igaza már emberileg is megbukott
vukkocska
Duplán aljas az igazgatónő. Ugyanis a tanárokat nem menti fel az "utasítást adó felelőssége". Mert ha tudták, hogy okirat hamisítást követnek el - és tudták -, meg kellett volna tagadni az utasítást. Persze, nem ebben a fideszes világban.
bosszants
@vukkocska: Kedves Elvtársnő!
Ön is tudhassa, hogy a mi rendszerünk nem tűri meg az ellentmondást!
Mert a mi gengszterünk a kétharmaddal aztatat teszen itt amitet csak akaródik nekilye.
Ezt méltóztatott az Isten adta nép adni egy tirannusnak :(
bosszants
@vukkocska: Jaj tantónéni, hét merek én olyat tenni? :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.