Nem sokkal ezelőtt honlapján jelentette be az Uber, hogy július 24-én befejezik a magyarországi működésüket. A kormány kőkorszakot támogató, fejlődésellenes törvénykezésének köszönhetően így Budapest lesz az egyetlen olyan régiós nagyváros, ahol nem lesz elérhető az Uber. 1200 sofőr veszíti el a megélhetését.

Az Uber azt írta:

Sajnálattal tájékoztatunk, hogy az Uber 2016. július 24-én délben felfüggeszti uberX szolgáltatását Magyarországon.

Nagyon nehezen hoztuk meg ezt a döntést, de kénytelenek voltunk, mert a július 24-én életbe lépő törvény miatt az Uberező sofőrök elveszíthetik a jogosítványukat vagy az autójuk rendszámát, annak ellenére, hogy minden engedéllyel rendelkeznek és adót fizetnek. Ezek olyan kockázatok, amiknek az Uber egyetlen magyar alvállalkozó sofőrt sem szeretne kitenni.

Az Uber a kezdetektől hangsúlyozta, hogy szabálykövető és törvénytisztelő. Ez azt jelenti, hogy akkor is a törvény betartását választjuk, ha az rossz. Hiába tárgyalunk egy éve a döntéshozókkal és hiába teljesítették a sofőrök az adózással és engedélyezéssel kapcsolatos elvárásokat, a döntéshozók mégis egy tiltó, blokkoló törvényt fogadtak el.

Ez a jogszabály ellehetetleníti 1200 sofőr munkáját, veszélybe sodorja családjaik megélhetését, és bünteti a modern technológiát. Mindez szembemegy az Európai Bizottság állásfoglalásával és szembemegy más európai országok hozzáállásával is. Csak néhányat kiemelve Lengyelország, Lettország, Észtország, Ukrajna, Litvánia, Spanyolország vagy éppen Anglia úgy döntöttek, hogy a blokkolás helyett a sharing economy megfelelő szabályozását célozzák meg, hogy élen járók lehessenek a digitális gazdaságban. Magyarország sajnos nem így döntött.

Az Uber jelenleg 480 városban működik globálisan. A blokkolásról szóló magyar törvény a maga nemében a világon egyedülálló lesz és Budapestet az egyetlen olyan régiós nagyvárossá teszi, ahol nem lesz elérhető az Uber szolgáltatása.

Szeretnénk Neked megköszönni, hogy bizalmat szavaztál az Ubernek! Köszönjük a sok millió kilométert, a több százezer szállított utast, a jó sztorikat és a sok hasznos visszajelzést. Büszkék vagyunk arra, hogy 1200 embernek biztosítottunk kereseti lehetőséget, de ugyanakkor nagyon sajnáljuk, hogy ez most – külső okok miatt – veszélybe került. Hidd el, nem rajtunk múlott…

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Ez történik, amikor 1 bites szavazórobotok alkotják a parlamenti többséget, s szinte minden gombnyomással visszalökik az országot a múltba.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kamazuka
Az UBER fennmarad,nem kell berezelni.Nagy távolságra,ez már 200 km-t is jelenthet,csakis UBER-el utazom.Embernek hatalma nincs e földön,hogy ha UBER-el akarok utazni,azt megtíltsa.Nincs késés,se vomatpótló busz,se átszállás.
Pontos,megbízható, gyors.
Kiszámítható,anyagilag nem húz le,
Ha már szarúl, alúlfinanszírozott a bérszínvonalam,hadd döntsem el én,hogy egy maffiát támogatok,vagy mindjárt egyszerre kettőt!S ha már lehet válogatni,akár hármat is!
Bástya Béla Elvtárs
Át lehet menni Ukrajnába... Ott örülnének nekik?!
petike
@Eriksson:" Az európai szabályozók alapvetően az UberPop nevű szolgáltatást vegzálták, amit Magyarországon soha nem is vezettek be. Ez az "eredeti" Uber, ahol engedéllyel nem rendelkező, teljesen alkalmi sofőrök fuvaroznak.
Ezzel szemben a nálunk futó, most felfüggesztett UberX, illetve a szintén csak nyugaton elérhető, magasabb minőségű szolgáltatást garantáló UberBlack esetében már törekedtek arra, hogy engedéllyel rendelkező sofőrök, engedéllyel rendelkező kocsikkal fuvarozzanak."
Ezt abból a szövegből másoltam, amit ide linkeltél.
Megint csak ajánlani tudom az értő olvasást. Bár ezt már nem követelik meg manapság, elég, ha a címet elolvasod.
Szókrakész
@petike: Nem pizza ez, hogy sonkás vagy szalámis legyen!!!

Mi az hogy van a pop és az x verzió?!?!?!
Tehát eleve sumákolnak, eleve a csalás az alapgondolat.
Mangu
@Manhattan: Emlékszel a rendszerváltásra? Ha igen, akkor most mi a bajod?
egyvandor
Végre megszűnik a taxis hiénák konkurenciája és fellendül az ipar. Ha lehet ezentúl sem fogok taxival járni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.