A kormány létrehozta a Nemzeti Autóbusz Beszerzési Bizottságot (NABB) – olvasható a szerdai Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban.

A határozat szerint a NABB feladata, hogy segítse a magyar autóbuszipar fejlődését, valamint előmozdítsa az autóbusz-beszerzések iparpolitikai céloknak megfelelő előkészítését a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény hatálya alá tartozó regionális közlekedési központok és a Volánbusz Közlekedési Zrt. flottakezelő társaságánál.

A NABB többek között véleményezi a flottakezelő társaság három éves közbeszerzési tervét és három éves üzleti tervét és feltételes közbeszerzési eljárásra vonatkozó dokumentumait. Emellett ajánlást fogalmaz meg a beszerzési eljárással -adásvétel, -csere, -bérbevétel, -lízing konstrukciókkal – kapcsolatos műszaki-szakmai és pénzügyi-gazdasági alkalmassági feltételeket illetően, a beszerzés tárgyára és mennyiségére vonatkozóan.

A nem közbeszerzés-köteles, közvetlen szerződéskötéssel létrejövő beszerzés esetén a bizottság a szerződés lényeges tartalmára fogalmaz meg ajánlásokat.

A NABB elnöke a nemzetgazdasági miniszter, tagjai a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, valamint az NFM vagyonpolitikáért felelős államtitkára.

A határozat szerint a NABB elnöke felkéri a budapesti főpolgármestert, hogy a NABB tevékenységében tagként vegyen részt. A NABB állandó meghívottja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója. Mindemellett a bizottság munkáját segíti a Nemzeti Autóbusz Beszerzési Munkacsoport is. A NABB és a Munkacsoport titkársági feladatait az NGM látja el. A NABB elnöke és tagjai, valamint a munkacsoport elnöke és tagjai a bizottságban végzett tevékenységükért tiszteletdíjban nem részesülnek.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter június 10-én jelentette be, hogy a kormány véglegesítette a buszgyártási stratégiát, amely a következő három évben mintegy 30-35 milliárd forintos hazai támogatást igényel, és amely alapján jelentős kapacitás- és munkaerő-bővülés várható az ágazatban.

A kormány hat nagy, buszgyártással foglalkozó cégre épít, és el szeretné érni, hogy mindenhol létrejöjjön az a kapacitás, amely biztosítja a sorozatgyártás lehetőségét.

A kormányzati támogatás mellett szükség lesz arra is, hogy a hároméves programban az üzemek hitelfelvétellel részt tudjanak venni a beruházásokban.

A kormány célja, hogy három év múlva évente 1000-1200 új autóbuszt gyártsanak Magyarországon, amellyel párhuzamosan több mint ezer új munkahely jöhet létre.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

TAdam
"több mint ezer új munkahely jöhet létre" - a kérdés már csak az hogy magyar minimálbéresek, vagy tajvani és mexikói közmunkabéres segédmunkások töltik-e be az állásokat amit Vitya nagyon szeretne a bérek letörése miatt?
hetöndöe
A kinyomott szarukat még nem nevezték el nemzetinek?Nem állunk távol attól,mikor a leöblítés helyett a hívők fogják babusgatni a végterméküket ezeknek a tetveknek nemzeti szalaggal átkötve.:-)
nevemnick
A nemzeti bizottság nemzeti bizottságának a nemzeti bizottságát még nem alakították meg. De ami késik, az mindjárt itt van... az osztogatás órája.
papa.49
Kérdés mikor alakítja meg a kontár elkurmány a ,,Nemzeti Lólengőcsapszeg Kezelési Központot,, úgy mint NLKK???
Szókrakész
"Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter június 10-én jelentette be, hogy a kormány véglegesítette a buszgyártási stratégiát, amely a következő három évben mintegy 30-35 milliárd forintos hazai támogatást igényel,"

És ki kapja?

Széles antigrav Gábor?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.