Orbán Viktor és delegációja az elmúlt két évben főleg Európán belül utazott, de a keleti nyitás jegyében volt néhány igencsak drága útja – írja a Népszabadság az Együtt politikusa, Hajdu Nóra által kikért adatok alapján.

A 89 úti célból 62 uniós tagállam volt, tizenháromszor járt nem EU-s európai országban, tizenegyszer Ázsiában, kétszer az USA-ban és egyszer Afrikában. 

Brüsszelben huszonegyszer járt két év alatt, a Magyarországon kívüli 27 uniós tagállamból pedig tizenkilencben járt legalább egyszer. 

Az utazások költségeit összehasonlítva nagyobb súllyal szerepel Ázsia: a tizenegy út összköltsége 379 millió forint volt.

Az elmúlt két év öt legdrágább utazása közé négy ázsiai út is beférkőzött: az indonéz út 65, a mongol 64, a kínai 61, az iráni 50 millió forintba került.

Ezeket a számokat csak részben magyarázza a nagyobb távolság, a végösszeget az emeli magasra, hogy nagy delegációkkal utazik ezekre a helyekre a miniszterelnök. 

Ebből a szempontból a május végi egyiptomi út a csúcstartó: Orbán 76 fős delegációval érkezett az országba. De Kazahsztánba is 71-en mentek, Mongóliába 64-en, Iránba és Indonéziába pedig 58-an. 

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csodálkozó
Repülhetne már, csak sajnos még nem lépett taposóaknára!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bakegya
Na és mennyi haszna -hozadéka van az országnak ORSOS VIKTOR csavargásaiból-SEMMI-HATALMAS VAGYONT GRUNDOLT ÖSSZE itthon az EU POLGÁRAINAK ADAKOZÁSÁBÓL A TIBORCZ PITYUNAK,RASIKÁNAK,,A MÉSZAROS LÖLŐRŐL MÁR NE IS BESZÉLJÜNK, és ez még nem elég a haveroknak folyamatosan osztogat az államkasszából.Saját hatalma,diktatúrája épül a mérhetetlen mennyiségű kampánypénzből,míg a többi pártot kicsinálja! Ezt a hatalmas összegnek is van pofája a seggére verni-EZ A SPEKULÁNS PAZARLÓ KELL Magyarországnak...csodálkozom hogy még nem lángol az ország!!!
Nessy
A legnagyobb gond, hogy vissza is jöttek!
bencemacska! A "reptetés" remek ötlet! Tetszett a sorozat!
CsipkeRózsa
@Január: Orbánnak és tsainak biztosan nagy hasznot hozott egyik-másik utazásuk.
kokopelli
@Január: ..ne haragudj,de az államfők csak pofavizitre utaznak! A spórolósabbja
viszi a "nagy állami gépén" a nagyvállalatok vezetőit,akik a gazdaságról tárgyalnak
a "háttérben",ill. ők a főszereplők,de minden reklám nélkül!...igaz,hogy az a nyugat!!!
Rockxy
Egyedülálló, aljas, előre megfontolt, kitervelt és haszonleső módon kizárólag csak a zorbán utazgat a világban, felháborittó és aljas és kár, kár, káááár! :D
telegdilaci
@bakegya: Soha nem fog lángolni a Magyar nép attól gyávább,azért teheti meg ez a gazember amit akar ezzel az Országgal,egy nem többségében,,agy mosott Országból már régen el zavarták volna!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.