Országgyűlési határozat-tervezetet akar benyújtani az MSZP a jövő héten a munkaerőhiány enyhítésére – jelentette ki a párt alelnöke szombaton sajtótájékoztatón Budapesten.

Gúr Nándor kifejtette: Magyarországon 600-800 ezer ember alkalmas vagy alkalmassá tehető megfelelő intézkedésekkel a hiányzó munkahelyek betöltésére. Vagyis a kormánynak a külföldi munkaerő alkalmazása helyett arra kellene törekedni, hogy a magyar embereknek adjon esélyt a munkára.

Az ellenzéki politikus elmondta: javaslatukban szerepel a minimálbér nettó 100 ezer forintra emelése, a közterhek csökkentésével, illetve a munkára rakódó járulékok általános csökkentése.

A Nemzeti Foglalkoztatási Alap forrásainak döntő részét olyan átképzési, utazási és lakhatási költségtérítésre kellene fordítani, aminek segítségével a jelenlegi munkanélküliek megjelenhetnek a munkaerőpiacon – sorolta Gúr Nándor.

Az is szerepel a javaslatban, hogy a hiányszakmák elsajátítását vállaló fiatalok, az aktuális minimálbérnek megfelelő támogatásban részesüljenek a szakképzés keretében – fűzte hozzá.

Úgy vélekedett, hogy miközben az emberek egyre rosszabbul élnek és azt beszélik, hogy a kormány "szétlopja és szétrombolja" az országot, egyre kedvezőbb statisztikák készülnek a jólét növekedéséről és a munkanélküliség csökkenéséről.

Ebben a helyzetben arról szólnak a hírek, hogy 36-250 ezer külföldi munkásra volna azonnal szükség a munkaerőhiány enyhítése érdekében.

Miért nem a magyar emberek munkába állítására fókuszál a kormány – tette fel a kérdést a sajtótájékoztatón Gúr Nándor.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.